Az olaj ára is megindult felfelé
Az Európai unió pénzügyi stabilizációs terve nyomán megnyugodtak a befektetők, akik így a kockázatosabb befektetések felé fordultak, mint a részvénypiac, illetve az árupiac.
A júniusi szállítású amerikai típusú könnyűolaj (WTI) árfolyama 1,69 dollárral, 2,3 százalékkal 76,80 dollárra emelkedett hordónként. Igazán van hova emelkednie, hiszen a hatéridős jegyzése a múlt héten 13 százalékot esett azon félelmek hatására, hogy a görög válság átterjedhet más európai országra is. A múlt hét folyamán még 87,15 dolláron is születtek jegyzések.
Londonban az északi-tengeri Brent típusú kőolaj ára 1,85 dollárral 80,12 dollárra emelkedett az ICE határidős kereskedésében.
A júniusi szállítású földgáz ára 16 centtel, 3,9 százalékkal 4,17 dollárra erősödött millió brit hőegységenként.