BÉT - Mi várható?
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: pozitív a hangulat a részvénypiacokon, az európai tőzsdék enyhe pluszban nyithatnak, a magyar tőzsde a pénteki csúcs után megpróbálkozhat újabb kis emelkedéssel.
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szintén úgy látja, hogy Európa pluszban nyithat, enyhe emelkedéssel indítottak az ázsiai tőzsdék is. Kommentárja szerint a hangulat inkább optimista, így nem áll semmi a BUX további erősödésének útjában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 105,87 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 32 855,87 ponton zárt pénteken, ami újabb történelmi csúcs, a részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 60 forinttal, 0,29 százalékkal 20 985 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 1 forinttal, 0,01 százalékkal 8601 forintra erősödött, forgalmuk 2,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,59 százalékkal 511 forintra nőtt, forgalma 438,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,41 százalékkal 6489 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,6 milliárd forintot ért el.
Folyamatosan frissülő hazai tőzsdepiaci értékekről ide kattintva tájékozódhat.