Bajnai: csúcsról csúcsra

Bajnai Gordon miniszterelnök több kétoldalú találkozón is részt vett a budapesti, energiabiztonságról rendezett csúcstalálkozón és a Duna-csúcson, szerdán, illetve csütörtökön - közölte a kormányszóvivői iroda csütörtökön az MTI-vel.

Közleményük szerint Bajnai Gordon miniszterelnök megbeszéléseket folytatott horvát, román, bolgár, moldáv és osztrák partnereivel. Bajnai Gordon miniszterelnök rövid megbeszélést folytatott horvát partnerével, Jadranka Kosor miniszterelnökkel. A találkozó a magas szintű érintkezések sorozatába illeszkedik, folytatásaként a januárban Zágrábban tartott kétoldalú megbeszélésnek.

A két kormányfő megbeszélésén elsősorban a kétoldalú energiapolitikai együttműködés időszerű kérdései szerepeltek, de Horvátország uniós csatlakozásának helyzete is napirenden volt. Magyarország kezdettől támogatja Horvátország csatlakozását az integrációs szervezethez, a majdani horvát belépés modellként szolgálhat a Nyugat-Balkán EU-ba törekvő államai számára - ismerteti a közlemény.

Bajnai Gordon a román miniszterelnökkel, Emil Boc-kal eszmecserét folytatott a válságkezelési programok eredményességéről, és a közös érdeklődésre számot tartó energiapolitikai projektek felgyorsításáról (Arad-Szeged gáz-interkonnektor, Nabucco). A kétoldalú kapcsolatok aktuális kérdései közül kiemelt figyelmet kapott a kisebbségek helyzete és a környezetvédelem. Bajnai Gordon fontosnak nevezte a romániai kisebbségi törvény, illetve az új román oktatási törvény várható elfogadását. A magyar kormányfő aggodalmát fejezte ki a verespataki bánya-beruházás engedélyezésének káros környezetvédelmi következményei kapcsán.

A Bojko Boriszov bolgár kormányfővel folytatott tárgyalás során is jelentős hangsúlyt kaptak a közös energiapolitikai érdekeltségek és lehetséges együttműködési formák. A miniszterelnökök áttekintették a görög gazdasági válság Bulgáriát is érzékenyen érintő következményeit.

Bajnai Gordon háromoldalú találkozó keretében folytatott megbeszélést Vlad Filat moldáv miniszterelnökkel és Werner Faymann oszták kancellárral. A tárgyalófelek hangsúlyozták, hogy kapcsolataik kimagaslóan jónak tekinthetők, együttműködésünk mind kétoldalú, mind regionális szinten eredményes és problémamentes. Bajnai Gordon kiemelte: Magyarország Moldovát kiemelt partner-országnak tekinti az EU Keleti Partnerség programjában. Hazánk a konkrét együttműködési pontokban aktív és kezdeményező szerepet játszik. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta a moldovai vízumliberalizáció folyamat elindításának fontosságát és az ebben játszott aktív szerepünket - olvasható a közleményben.


Felülvizsgálják a politikai alapon megadott menekülti jogállásokat

Májusban megindult a politikai alapon megadott menekülti jogállások felülvizsgálata - tudatta a Belügyminisztérium (BM) közleményben az MTI-vel vasárnap.
2026. 06. 08. 06:00
Megosztás:

Vége lehet az egyenpromóciók korszakának a bankoknál

A banki kedvezmények hosszú ideje elsősorban az új ügyfelek megszerzéséről szólnak: számlanyitási bónuszok, induló akciók és egyszeri promóciók várják az új belépőket. A meglévő ügyfelek eközben gyakran ugyanazokat a szolgáltatásokat használják évekig egyedi kedvezmények nélkül. A digitális bankolás és az adatvezérelt ajánlati rendszerek fejlődésével azonban új megközelítés jelenhet meg: a bankok a jövőben egyre inkább az ügyfelek egyéni pénzügyi és vásárlási szokásai alapján kínálhatnak személyre szabott kedvezményeket és előnyöket. Ezt a szemléletet követi a K&H új Kate Coin rendszere is, amely a mobilbankban elérhető, programozható, okos jutalmazási megoldásként kapcsolja össze a mindennapi pénzügyeket a személyre szabott ajánlatokkal és kedvezményekkel.
2026. 06. 08. 05:00
Megosztás:

Egy év után is ugyanazokat a könnyítéseket várják a KKV-k

A Niveus egy évvel a közel 600 vállalkozás bevonásával készült országos KKV-felmérés után megvizsgálta, mi valósult meg a vállalkozások által megfogalmazott javaslatokból. Az eredmények szerint a könnyítési igények többsége ma is aktuális, miközben csak korlátozott előrelépés történt az adminisztratív és finanszírozási terhek csökkentésében.
2026. 06. 08. 04:00
Megosztás:

A SpaceX-tőzsdebumm küszöbén? Ennyit érhet egy 1000 dolláros befektetés

A SpaceX régóta az egyik leginkább várt tőzsdei bevezetésnek számít, és a vállalat állítólag részvényenként 135 dolláros fix kibocsátási árat céloz meg. Első pillantásra ez vonzó lehet a kisbefektetők számára, hiszen úgy tűnhet, hogy viszonylag alacsony összeggel is részesedést szerezhetnek Elon Musk űripari vállalatában. A valóság azonban ennél jóval összetettebb.
2026. 06. 08. 03:00
Megosztás:

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött Londonban

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött vasárnap este Londonban.
2026. 06. 08. 02:00
Megosztás:

Július 1-jétől betiltják a szemeteszsák használatát: már most figyelmeztetik a lakókat

Több településén szigorúbb hulladékkezelési előírásokat vezetnek be: egyre több városban nem engedélyezik, hogy a lakók műanyag zacskóban helyezzék a biohulladékot a gyűjtőedényekbe.
2026. 06. 08. 01:00
Megosztás:

A TRX szabályozott amerikai tőzsdére került: új kaput nyit a TRON előtt a Bitnomial-listázás

A TRON ökoszisztéma natív tokenje, a TRX újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé: a kriptovaluta spot kereskedésben elérhetővé vált a Bitnomial platformján, amely az Egyesült Államokban szabályozott piaci infrastruktúrát kínál.
2026. 06. 07. 23:00
Megosztás:

Tom Lee szerint az Ethereum akár 62 ezer dollárig is emelkedhet – valóban reális a 3000%-os ugrás?

Rendkívül optimista előrejelzéssel állt elő Tom Lee, a Fundstrat társalapítója és a Bitcoin- illetve Ethereum-piacon régóta ismert elemző. Lee szerint az Ethereum árfolyama a jelenlegi, nagyjából 2000 dolláros szintről akár 62 000 dollárig is emelkedhet a következő években, ami közel 3000 százalékos hozamot jelentene a befektetők számára.
2026. 06. 07. 22:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva titkos kapcsolatokat is fenntart Kijevvel

Oroszország nyílt és titkos kapcsolatokat fenntart Kijevvel - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorának nyilatkozva.
2026. 06. 07. 21:00
Megosztás:

Nyárias meleggel kezdődik a jövő hét, de nem tart sokáig

Nyárias meleggel kezdődik a jövő hét 30 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, majd egy hidegfront érkezik, amely mögött visszaesik a hőmérséklet, csütörtökön napközben már csak 22-27 fok várható, és esőre, záporra, zivatarra is számítani kell. A hét végére azonban visszatér a napos, jellemzően száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 07. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 23. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 07. 19:00
Megosztás:

3 kriptovaluta, amely komoly növekedési potenciált rejthet magában

A kriptovaluták világában nem ritka, hogy egy projekt technológiai szempontból sikeresnek bizonyul, miközben a hozzá tartozó token árfolyama hosszabb távon mégsem képes érdemben emelkedni. Ennek oka gyakran az, hogy a hálózat használata és a token értéke között nincs közvetlen kapcsolat, így a rendszer fejlődése nem feltétlenül jelenik meg a befektetők hozamában.
2026. 06. 07. 18:00
Megosztás:

Rákgyógyítás: az alternatív módszerek nem valódi alternatívák!

Daganatos betegség diagnózisa után sok beteg és családtag érzi úgy, hogy a kórházi kezeléseken túl is szeretne tenni a gyógyulásért. Az ingyenes, országos Rákgyógyítás Magazin új lapszáma arra figyelmeztet: különbséget kell tenni a daganatellenes kezeléseket támogató kiegészítő módszerek és az alternatívnak hirdetett eljárások között. Utóbbiakat gyakran hamis reményeket keltve kínálják a betegeknek és családtagjaiknak, kockáztatva ezzel akár az orvosi beavatkozásokkal reálisan elérhető életkilátásokat is.
2026. 06. 07. 17:00
Megosztás:

Az uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti az Amnesty International Magyarország

Az európai uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti a kormánynál az Amnesty International Magyarország - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 06. 07. 15:00
Megosztás:

A miniszterelnök és az oktatási miniszter is köszöntötte a pedagógusokat

A pedagógusokat köszöntötte Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap.
2026. 06. 07. 14:00
Megosztás:

A megelőzés jelentőségét emeli ki a Nébih az élelmiszerbiztonsági világnapon

A megelőzés jelentőségét emelte ki az élelmiszerbiztonsági világnap alkalmából a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vasárnap. A hivatal arra hívta fel a figyelmet, a rosszul tárolt ebéd, a nem megfelelően átsült hús vagy egy elmulasztott kézmosás is elég lehet ahhoz, hogy az élelmiszer ne táplálékot, hanem veszélyt jelentsen.
2026. 06. 07. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,70 százalékkal csökkenve 133 670,96 ponton fejezte be a hetet.
2026. 06. 07. 12:00
Megosztás:

Meredek jövőt jósolnak az XRP-nek – akár 70%-os zuhanás is jöhet öt éven belül

Miközben a kriptovaluta-piac továbbra is nehéz időszakon megy keresztül, egyes elemzők szerint az XRP jövője különösen bizonytalan lehet. A digitális eszközök teljes piaci kapitalizációja az elmúlt év rekordmagasságaihoz képest jelentősen visszaesett, és az XRP árfolyama is több mint kétharmadát elveszítette tavaly nyári csúcsértékének. Bár a token mögött álló technológia valós problémára kínál megoldást, egyre többen kérdőjelezik meg, hogy hosszú távon képes lesz-e megőrizni jelentőségét.
2026. 06. 07. 11:00
Megosztás:

Megnyíltak a szavazóhelyek Koszovóban

A koszovói parlamenti választáson vasárnap reggel hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek. Az ország hivatalosan mintegy kétmillió választópolgára dönt a 120 fős törvényhozás új összetételéről.
2026. 06. 07. 10:00
Megosztás:

A Mol megkapta az amerikai hatóság újabb engedélyét a NIS-szel folytatott tárgyalások folytatására

A Mol Nyrt. megkapta az amerikai hatóság újabb engedélyét a NIS-szel folytatott tárgyalások folytatására - tette közzé a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szombat este.
2026. 06. 07. 09:00
Megosztás: