Bankot vett Romániában az OTP
A Millennium Bank mérlegfőösszege 2013. december 31-én 2,83 milliárd RON (körülbelül 635 millió euró), ezzel a román bankrendszer 22. legnagyobb szereplője volt, piaci részaránya 0,8%.
Az akvizíciót követően az OTP Bank Romania piaci részaránya 2,1%-ra növekszik és ezzel a szektor 11. legnagyobb szereplőjévé válik. A közel 150 fiókra és 160 ATM-re bővülő hálózata révén a bank mintegy 400 ezer lakossági és vállalati ügyfele számára fog magas színvonalú pénzügyi szolgáltatásokat biztosítani. Az integrációs folyamatok teljes megvalósítására a tervek szerint egy éven belül kerül sor. Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kiemelte: a bank megvásárlása jól illeszkedik az OTP növekedési stratégiájába, ez a vétel egyben stratégiai befektetés.
Július közepén a Ziarul Financiar román gazdasági lap azt írta, az OTP-nek 900 alkalmazottja és 84 fiókja van Romániában, ahol a kétezres évek eleje óta van jelen. Az OTP folyamatosan próbálkozott részesedése növelésével, érdeklődött a BCR, a Banca Transilvania, a Banca Tiriac, Banca Carpatica, illetve RBS iránt, de ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre, mostani piaci részesedését szerves növekedés révén érte el - írta a román lap.
Az OTP Bank április végi éves rendes közgyűlésén Csányi Sándor elnök-vezérigazgató kiemelte: az esetleges akvizíciós lehetőségek is tőkét igényelhetnek. Szólt arról, hogy Horvátországban lezárult a csoport bankvásárlási tranzakciója, emellett Romániát említette olyan konkrét piacként, ahol akvizíciókkal szeretne növekedni a bank.