Befagyott kisvállalati karácsonyi forgalom!

Már második éve stagnál a kis- és közepes vállalatok karácsonyi forgalma, látszólag semmit sem változott az elmúlt éveihez viszonyítva. Azonban a változatlan forgalmat csak jóval intenzívebb marketinggel tudták a cégek elérni – derül ki a Marketing Commando által 2012 januárjában 3000 fő részvételével végzett online kutatásból, melynek keretében negyedik éve kerül felmérésre a kkv-k karácsonyi forgalmának és marketing aktivitásának alakulása.

A pénzügyi válság elhúzódó hatásai figyelhetők meg a kisvállalatok karácsonyi forgalmán. A felmérésben résztvevő 3000 vállalkozás 36 százalékának nőtt a forgalma 2011 karácsonyán, az előző évihez viszonyítva. 40 százalékuk forgalma nem változott és 24 százalék forgalma csökkent. Az adatok szinte hajszálpontosan megegyeznek az egy évvel ezelőttivel.

 

 

Azonban számottevő változást mutat a cégek marketingaktivitása az elmúlt évhez képest. 2011-ben észrevehetően, 46 százalékra nőtt azon cégek aránya melyek többet reklámoztak a karácsonyi szezonban az előző évhez képest, amikor ez az arány 41 százalék volt. Ugyanakkor egyértelműen csökkent azon cégek aránya, akik kevesebbet reklámoztak karácsonykor. Míg 2010-ben a kkv-k 11 százaléka nem hirdetett karácsonykor, addig 2011-ben ez az arány már csak 7 százalék volt.

A kutatás eredményei rámutatnak, hogy a stagnáló forgalmat intenzívebb marketinggel érték el a cégek. Ugyanakkor az adatok elemzéséből kitűnik, hogy a nagyobb forgalmat az intenzívebben marketingező cégek könyvelhették el, míg a legnagyobb arányban a nem marketingező cégek forgalma csökkent.

A marketing tevékenységet folytató cégek több mint fele (56 százalék) ért el nagyobb forgalmat 2011 karácsonyán, mint egy évvel korábban. 24 százalékuk tartotta a tavalyi szintet és alig 20 százalékuknak forgalma csökkent. Ezzel szemben jelentősen stagnáltak, vagy forgalomcsökkenést szenvedtek el azok a cégek, akik kevesebbet vagy egyáltalán nem marketingeztek.

”… egyszerűen jobban kell látszani…”


„A mai nehéz gazdasági helyzetben, amikor kevesebb a vevő és élesedik a konkurenciaharc, egy kisvállalkozásnak létkérdés a marketing, amivel megtarthatja a vevőit és újakat szerezhet. Intenzívebb marketingre van szükség, egyszerűen jobban kell látszani: intenzívebben kell kapcsolatot tartani a régi vevőkkel nem hagyva, hogy a konkurens elcsábítsa azokat, ugyanakkor intenzívebben kell reklámozni, hogy minél több új vevőt szerezzünk” – tanácsolja Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő,
a Marketing Commando vezető tanácsadója.

Hozzátette:  Gyors eredményeket garantáló és költséghatékony marketing eszközöket kell használni, melyek már rövid távon megtérülnek. Ilyen például a direkt marketing levél, a szórólap, a közösségi média (Facebook), az online videó, vagy az értékesítés orientált honlapok, és a saját vevőlistára küldött rendszeres email kampányok.

Ez csak rosszabb lesz…

Az eddigi nagy nemzetközi válságok tapasztalatai, hogy vevők a maihoz hasonló krízisek hatására még sokáig megfontoltan hoznak vásárlási döntéseket, azaz a hosszú válság miatt szokássá válik a spórolás. Ezért ha a közeli jövőben javulna is a makrogazdasági környezet, még évekig lehet számítani arra, hogy óvatosabbak lesznek a vevők. Ezért hosszabb távon arra kell berendezkedni,hogy meg kell küzdeni a vevőkért, ami felértékeli a vevőszerzés és ügyfélkezelés jelentőségét. Ilyen környezetben azok lesznek e legjobb helyzetben, akik minőségi termékekkel, kiváló kiszolgálással, és intenzív marketinggel várják a vevőket – magyarázza Wolf Gábor.

 

A magyarok gyorsabban gazdagodnak, mint a világátlag

Tavaly a magyarországi lakosság vagyonosodásának üteme meghaladta a világátlagot, Magyarország a vizsgált államok közül a 28. helyre került a lakosság nettó pénzügyi vagyona alapján - közölte a felmérést készítő Allianz az MTI-vel kedden.
2025. 09. 30. 19:30
Megosztás:

Több mint 30 éves tapasztalattal a biztosítási piacon – Eurorisk születésnap

Szeptember 30-án ünnepli fennállásának 32. évfordulóját a hazai biztosítási piac egyik meghatározó szereplője, az Eurorisk. Az elmúlt három évtizedben jelentősen átalakult a gazdasági környezet, a szabályozás, a technológia és az ügyféligények is, a vállalat elkötelezettsége azonban változatlan maradt: célja, hogy a biztosítások sokszor nehezen átlátható világában is a lehető legjobb megoldásokat kínálja ügyfeleinek.
2025. 09. 30. 19:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon és szeptember hónapot is nyereséggel fejezi be.
2025. 09. 30. 18:30
Megosztás:

Októbertől egyesülnek a 4iG Csoport távközlési vállalatai

Hamarosan zárul a 4iG Csoport távközlési cégeinek transzformációs programja, amelynek eredményeként a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., az AH Média Kereskedelmi Zrt. és az Invitech ICT Services Kft. beolvad a One Magyarország Zrt.-be, így az idén januárban bevezetett egységes One ernyőmárka mellett, október 1-jétől cégjogilag is egyesülnek az említett vállalatok - közölte a 4iG az MTI-vel kedden.
2025. 09. 30. 18:00
Megosztás:

Hamarosan kiderül, mely hazai éttermeket ragyoghatják be Michelin-csillagok

Nem kell már sokat várni a gasztroturistáknak és az ínyenceknek, a legújabb Michelin-díjakat idén is ünnepélyes gálaeseményen hirdetik ki október 9-én. A világhírű étteremkalauz által legkiválóbbnak ítélt kulináris műhelyek séfjei karrierjük megkoronázását élhetik meg a nagyszabású díjátadón, melyen a legfényesebb elismerést jelentő csillagok mellett további díjakat is átadnak az arra érdemesnek tartott vendéglátóhelyeknek. A MICHELIN Guide Magyarország idei kiadása pedig decemberben jelenik meg.
2025. 09. 30. 17:45
Megosztás:

23%-os árbevétel-növekedés az Amixa Holdingnál

Az Amixa Holding kiemelkedő első félévet zárt, közel 23%-os árbevétel-növekedéssel, pozitív eredménnyel és sikeresen lezárt akvizícióval. Az Amixa Holding Nyrt. közzétette a 2025. június 30-án zárult első félévre vonatkozó, nem auditált, IFRS szerinti konszolidált eredményeit. A csoport árbevétele 23%-kal, 7,8 milliárd forintra emelkedett, az EBITDA elérte a 418 millió forintot, míg az adózott eredmény 127,7 millió forintos többletet mutatott. A növekedést az élelmiszer-nagykereskedelmi üzletág dinamikus bővülése és a Hunorganic Kft. akvizíciója is erősítette.
2025. 09. 30. 17:00
Megosztás:

Súlyos munkavédelmi mulasztásokat tártak fel a Woltnál

A nemrégiben feltárt fogyasztóvédelmi jogsértések után az illetékes kormányhivatal ellenőrzése a munkavédelem terén is súlyos hiányosságokat talált a Wolt Services Magyarország Kft. több telephelyén. A vizsgálat eredményeként a hatóság több mint 60 millió forint bírságot szabott ki a cégre, és azonnali intézkedésekre kötelezte. A Nemzetgazdasági Minisztérium – munkavédelemért és fogyasztóvédelemért felelős minisztériumként – a jövőben is mindent megtesz a munkavállalók védelme és a fogyasztói jogok érvényesítése érdekében, ezért határozottan fellép azok megsértése esetén.
2025. 09. 30. 16:00
Megosztás:

Új otthont fél órán belül – ennyit hajlandók utazni a magyarok

Az ingatlan.com új funkcióval segít a vevőket és a bérlőket abban, hogy áttekintsék a következő otthonuk mennyire van közel életük legfontosabb helyszíneihez. Az összegyűlt adatok alapján eddig nem ismert összefüggésekre is fény derült a lakáspiac működésével kapcsolatban. Az ingatlant kereső magyarok a kiszemelt ingatlantól általában 30–40 percnyi utat vállalnak munkahelyükig, vagy a gyermekük iskolájáig. Az egyetemisták jellemzően 18 percnyi sétatávolságra vagy 18 percnyi tömegközlekedésre keresnek albérletet. A szülők számára az iskola és óvoda közelsége kiemelten fontos: Budapesten autóval 14 perces úttal számolnak a lakásvásárlást tervezők, de tömegközlekedéssel vagy gyalog sem terveznek 30 percnél több utazást.
2025. 09. 30. 15:30
Megosztás:

Iráni atomprogram - Szankciókat jelentett be a brit kormány

Szankciókat jelentett be iráni tisztviselők, kormányzati hatóságok és bankok ellen a brit kormány az iráni nukleáris fejlesztésről kötött megállapodás megsértése miatt.
2025. 09. 30. 15:00
Megosztás:

A világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán

54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.
2025. 09. 30. 14:30
Megosztás:

Kevésbé csökkent az osztrák gazdaság teljesítménye a vártnál

Ausztria gazdasága kevésbé mély válságban van, mint eddig feltételezték. A statisztikai hivatal, a Statistik Austria nemzetgazdasági számításai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2024-ben nem 1,0 százalékkal csökkent, mint azt legutóbb feltételezték, hanem 0,7 százalékkal. A Statisztikai Hivatal kedden a 2023-as GDP-t is felfelé módosította: a korábban jelzett 1,0 százalékos csökkenés helyett most 0,8 százalékos mínuszt állapított meg.
2025. 09. 30. 14:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok közel került a kormányzati leálláshoz

Az Egyesült Államok közel került a "kormányzati leálláshoz", miután a Kongresszus republikánus, valamint demokrata vezetői és Donald Trump elnök közötti megbeszélés a költségvetés elfogadásáról nem járt sikerrel hétfőn.
2025. 09. 30. 13:30
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Litecoin – mi mozgatja az LTC árfolyamát?

Az elmúlt hónapokban a Litecoin (LTC) piacán számos tényező – technikai, fundamentális, szabályozási és piaci pszichológiai – egyaránt szerepet játszott az árfolyam mozgásában. Az alábbi elemzésben összegyűjtöm és rendszerezem a legfontosabb eseményeket és mozgatórugókat, valamint azt vizsgálom, milyen kockázatok és lehetőségek előtt áll a Litecoin rövid és középtávon.
2025. 09. 30. 13:00
Megosztás:

Zuhan a Bitcoin dominancia – Robbanásszerű altcoin szezon jöhet a láthatáron

A kriptopiac szeptember végén újra izgalmas fordulatot vesz: miközben a Bitcoin dominanciája határozott csökkenésbe fordult, az altcoinok készülnek a rég várt áttörésre. Az elemzők szerint hamarosan elérkezhet az altseason csúcspontja, amikor számos alternatív kriptovaluta történelmi csúcsokra törhet.
2025. 09. 30. 12:30
Megosztás:

Az afrikai sertéspestis miatt vaddisznó irtás indul

Az afrikai sertéspestis (ASP) elleni harc jegyében november 1-jéig tartó vaddisznó irtási akció indul Eszék-Baranya, Vukovár-Szerémség és részben Bród-Szávamente megyében - közölte a horvát mezőgazdasági minisztérium.
2025. 09. 30. 12:00
Megosztás:

2025. október 1-jétől tilos a power bankek használata az Emirates járatok fedélzetén

Emirates légitársaság 2025. október 1-jétől új biztonsági előírást vezet be, amely értelmében tilos lesz bármilyen típusú power bank használata a fedélzeten. A légitársaság valamennyi repülőgépén biztosított az ülésekbe épített áramforrások használata, ugyanakkor az Emirates továbbra is javasolja utasainak, hogy készülékeiket – különösen hosszabb repülőutak előtt – teljesen feltöltve vigyék magukkal.
2025. 09. 30. 11:30
Megosztás:

Kissé estek az amerikai és az európai kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállástól való félelem miatt kissé estek az amerikai és az európai kötvényhozamok is tegnap; a tízéves dollár hozam 4,15, a német 2,7%-ig süllyedt.
2025. 09. 30. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai részvényindexek, jól teljesített a technológiai szektor

Az egyre inkább fenyegető kormányzati leállás és a Fed-döntéshozók szigorúbb nyilatkozatai sem tudták pirosba fordítani az amerikai indexeket. Európához hasonlóan az USA-ban is nyomás alatt volt az energiaszektor.
2025. 09. 30. 10:30
Megosztás:

Hétfőn gyenge emelkedést értek el az európai tőzsdeindexek

Hétfőn gyenge emelkedést értek el a vezető európai tőzsdeindexek. A Stoxx600 0,2%-os erősödésének lendületet adott a luxus szektor 1,9%-os és az egészségügyi szektor 0,9%-os emelkedése.
2025. 09. 30. 10:00
Megosztás:

Új szintre lép a Syngenta fenntarthatósági programja Dióskálon

Az idei évtől a dióskáli INTERRA® Farm nemcsak a Syngenta fenntarthatósági kezdeményezéseit bemutató gazdaságként, hanem agronómiai, növényvédelmi és digitális megoldásainak kiemelt kísérleti terepeként is működik tovább. Plótár István zalai gazdasága több mint egy évtizedes, követésre érdemes tapasztalatokkal szolgál más termelők számára is, amelyekkel fokozhatják versenyképességüket és fenntarthatóan növelhetik jövedelmezőségüket.
2025. 09. 30. 09:30
Megosztás: