Befékező újlakás-piacra érkezett a koronavírus, mi lesz így az árakkal?

A kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa megszüntetése, a piaci változások, valamint a jövő januártól érvényes, szigorú épületenergetikai követelmények együttes hatására már az idei első negyedévben visszaesett az induló beruházások, a kiadott új építési engedélyek száma. Az OTP Ingatlanpont szakértői azt vizsgálták meg, hogy a koronavírus-járvány hogyan befolyásolhatja a befejezés előtt álló, illetve az új projektek piaci helyzetét, mire figyeljenek, mire számítsanak a vásárlók a megváltozott körülmények között.

Befékező újlakás-piacra érkezett a koronavírus, mi lesz így az árakkal?

Vegyes képet mutat a magyarországi újlakás-piac: az új projektek száma csökkent, ami nem jó hír, az viszont kedvező fejlemény, hogy ennek következtében komoly kapacitások szabadultak fel az építőiparban, így a már futó beruházásokat elvileg gyorsan be lehet fejezni. A koronavírus-járvány miatt a külföldi vendégmunkások közül sokan ragadtak nálunk, illetve sok magyar munkavállaló hazatért Nyugat-Európából, ami enyhítheti az ágazatra korábban jellemző munkaerőhiányt. Az viszont gondot okoz, és összességében lassítja valamelyest a kivitelezést, hogy a járvány miatt át kell szervezni a folyamatokat: biztosítani kell az építkezéseken a dolgozók közötti megfelelő távolságot, valamint a munkavégzés egészségügyi előírásoknak megfelelő feltételei mellett az étkezési, és pihenési lehetőségeket is. Ezen felül egyre nagyobb kihívás az építőanyagok időben és megfelelő áron történő beszerzése.

Elhúzódó ügyintézés, ügyfélkockázatok kezelése

Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a befejezés előtt álló beruházásoknál az engedélyeztetési folyamatok, a földhivatali eljárások, valamint a közművekkel kapcsolatos ügyintézés esetleges lassulása, illetve a benyújtott kérelmek feltorlódása miatt csúszhatnak a lakás-átadások. Más, a beruházással kapcsolatos nehézségek elkerülése érdekében az új ügyfeleknek érdemes már a szerződés megkötése előtt alaposan ellenőrizniük is a beruházókat.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

„Csak biztos finanszírozási alapokon álló, jól dokumentált referenciamunkákkal rendelkező beruházóval érdemes megállapodni, de a vásárlást segítő közvetítői hálózatok közül is érdemes olyat választani, amelyik valóban megvizsgálja a különböző projektek pénzügyi és szakmai hátterét, ahogy mi szoktuk. Mindenképpen ellenőrizzék vagy ellenőriztessék az érvényes és jogerős építési engedély, és a generálkivitelezőkkel kötött szerződés meglétét, továbbá a tulajdoni viszonyok rendezettségét, hogy elkerüljék az esetleges kellemetlenségeket” – mondta Homolya Gergely, az OTP Ingatlanpont újépítésű projektekért felelős menedzsere.

Mi lesz az árakkal?

Az újépítésű lakások piacán nem történt jelentős árváltozás az idei első negyedévben. Azoknál a befejezés előtt álló projekteknél, amelyeknél még az 5 százalékos, kedvezményes áfával értékesíthetik a lakásokat 2023 végéig, már tavaly év végén megugrottak az árak, tartalékot biztosítva az új, immár 27 százalékos áfájú beruházásokhoz. Ezeknél a fejlesztéseknél a lakások nagy része már gazdára talált, így a beruházókon nincs komoly értékesítési nyomás, ki tudják várni a megfelelő pillanatot az eladásra. A 27 százalékos áfával induló projektek beruházói pedig eleve magasabb értékesítési árral kalkuláltak, így egyik területen sem nyílik igazán tér alkura, vagy engedményre. Persze egy kedvezőtlenebb fekvésű, rosszabb beosztású vagy éppen luxuskategóriába tartozó, így az átlagosnál nehezebben értékesíthető lakásnál elképzelhető, hogy az eladó enged valamennyit a vevőnek. Ez attól is függ, hogy az adott projektnél milyen kedvezményes értékesítési stratégiát alkalmaznak a beruházás indulásánál, vagy éppen a lezárásánál.

A „zöldebb” lakás drágább is lesz

Árfelhajtó tényező a lakásépítésben, hogy bő nyolc hónap múlva, 2021. január 1-jétől új energetikai követelmények lépnek életbe. Ettől kezdve csak olyan lakások kaphatnak használatbavételi engedélyt, amelyek energiaigénye nulla közeli, és elsődleges energiaszükségletük (fűtés és meleg víz) legalább 25 százalékát megújuló forrásból biztosítják. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a szigorodó előírások miatt az újépítésű lakások értéke átlagosan akár 15-20 százalékkal is meghaladhatja majd a hasonló méretű és adottságú, felújított lakásokét. Valamennyi tényezőt összesítve, az újépítésű lakások szűkülő piacán nem várható árcsökkenés az elkövetkező időszakban.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: