Belgium országosan egységes szigorításokat vezet be

A belga szövetségi kormány úgy döntött, hogy összehangolja és egységesíti a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében hozott, egymástól jelentősen eltérő regionális szabályokat, az éjszakai kijárási tilalmat is magukban foglaló intézkedések szerda éjfélkor lépnek érvénybe - közölte a helyi média szerda éjjel.

Belgium országosan egységes szigorításokat vezet be

A belga hivatalos közlönyben szerda éjjel megjelent új miniszteri rendelet szerint kijárási tilalom lép érvénybe az ország egész területén éjfél és reggel öt óra között. Az intézkedés nem változtat a belga főváros és az ország francia nyelvű tartományában, Vallóniában nemrégiben bevezetett szigorúbb, este 22 és reggel hat óra között érvényes kijárási tilalmon.
    
A bárok és éttermek, a mozik, a fitneszközpontok, beleértve a szaunákat és az uszodákat is, zárva tartanak. A kulturális, a szabadidős és a sporttevékenységre is vonatkozik a tilalom. A hivatásos sportversenyeket és tréningeket csak közönség nélkül tarthatják meg. Amatőrök számára a versenyek és az edzések elmaradnak, kivéve a 12 év alatti gyermekek sporteseményeit.
   
Vásárolni családonként egy ember mehet, egy vásárló legfeljebb harminc percig tartózkodhat az üzletben. A boltokban be kell tartani a másfél méteres távolságot, tíz négyzetméterenként csak egy vásárló vagy ügyfél tartózkodhat. A piacok továbbra nyitva tarthatnak, azonban élelmiszert helyben fogyasztásra árusítani tilos. A bolhapiacokat be kell zárni, a karácsonyi vásárokat nem tartják meg.
   
A négy főnél népesebb összejövetelek nem engedélyezettek. Esküvőn, temetésen és egyházi rendezvényeken azonban legfeljebb 40 fő vehet részt. Táborokban legfeljebb ötven 12 évesnél fiatalabb gyermek vehet részt, de ottalvás nem engedélyezett. A tüntetéseken legfeljebb 100 ember lehet, az előírt távolságtartással, menetelés nélkül.
   
A távmunka kötelezővé válik ott, ahol ez megoldható. Az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése kötelező a repülőtereken, a vasútállomáson, beleértve a peronokat és a megállóhelyeket, és minden utas számára a közösségi közlekedési eszközökön. A maszkviselés Brüsszelben és a hozzá tartozó régió egészében éjjel-nappal kötelező.
   
A belga közegészségügyi intézet szerdán közzétett adatai szerint a hét folyamán naponta átlagosan közel 14 ezer új koronavírus-fertőzést jegyeztek fel Belgiumban, 40 százalékkal többet, mint az azt megelőző héten. A szakértők arra számítanak, hogy a hét folyamán a pozitív vírustesztek napi száma át fogja lépni a 20 ezret. A járvány belgiumi megjelenése óta 347 289 ember fertőződött meg az országban.
  
Kórházba naponta átlagosan közel 550 embert szállítottak, ami egyhetes viszonylatban 85 százalékos növekedést jelent. Jelenleg 5554 embert ápolnak kórházban koronavírus miatt, közülük 911 esetben kell intenzív ellátást biztosítani. Mindkét adat mintegy 500-zal magasabb a hét végén közölteknél.
   
A 11,5 milliós országban a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben 11 038 ember halt meg, a hét folyamán átlagosan naponta 59. Szerdán azonban 104 haláleset történt Belgiumban.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás: