Bővül az Eximbank exportélénkítési hitelprogramja

Tovább bővíti exportélénkítési hitelprogramját (ehp) a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank), az erről szóló együttműködési megállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója írta alá 12 hitelintézettel szerdán Budapesten.

Bővül az Eximbank exportélénkítési hitelprogramja

Nátrán Roland elmondta: az Eximbank exportélénkítési hitelprogramja keretében - a két éven túli export előfinanszírozási konstrukció mellett - bevezeti a rövid lejáratú, két éven belüli futamidejű hiteltermékét. A vállalkozások 1,13 és 4,1 százalékos eurókamat mellett érhetik el a hitelt, a kamat a teljes futamidő alatt fix - fűzte hozzá a vezérigazgató.

Varga Mihály kiemelte: a kormány az utóbbi években jelentős lépéseket tett azért, hogy az exportélénkítés, exportcélú finanszírozás szélesebb legyen. Hangsúlyozta, hogy az Eximbank exportélénkítési hitelprogramja 2013-ban 0,8 százalékkal, 2014-ben pedig 1,1 százalékkal járul majd hozzá a gazdasági növekedéshez, ezenkívül 80 ezer munkahely létrehozását és megtartását segíti elő.

 

A hitelkeret megállapodáshoz csatlakozott a Budapest Bank, a CIB, a Commerzbank, az Erste, a Gránit Bank, a K&H Bank, az MKB, az OTP, a Raiffeisen, a Sberbank Magyarország, a Takarékbank és az UniCredit, vagyis ezeken a hitelintézeteken keresztül érhető majd el az Eximbank konstrukciója.

Varga Mihály kifejtette: a kormány célja, hogy a minél több vállalkozás kapcsolódjon be a magyar exportba, és az ehhez a szükséges pénzügyi támogatás rendelkezésre álljon. Emlékeztetett arra, hogy 2012 májusában az Exim csoport két intézménye a Mehib és az Eximbank is átalakult: az NGM szakmai irányításával új, összevont intézményi struktúra jött létre. A tárca az Eximet az aktivitás bővítésével bízta meg a hazai exportszektor, ezen belül is elsősorban a hazai kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) exportfinanszírozási és kockázatvállalási igényeinek teljesebb kiszolgálása érdekében, ez a tevékenység pedig eredményes volt.

 

2013-2014-ben összesen mintegy 500 milliárd forintnyi kedvezményes hitelt helyeznek ki; az exportcélú hitelkihelyezés jelentősen hozzájárul a foglalkoztatás megtartásához, bővítéséhez is - jelezte Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter kitért arra is, hogy a paksi erőmű bővítése biztonságosabbá teheti a magyar gazdaság növekedési kilátásait, mivel az energiatermelő kapacitások bővülésével a hazai gazdasági szereplők olcsó, versenyképes áramhoz jutnak. Varga Mihály kiemelte: a Nemzetgazdasági Minisztériumnak az a feladata, hogy a partnerintézményekkel együtt olyan programot dolgozzon ki, amely például lehetővé teszi, hogy a megvalósuló többletkapacitások által előállított villamos energiát exportcélú hasznosításra is alkalmassá tegyék. Ezt egyrészt közvetlen exporttal, másrészt olyan iparágak, területek fejlesztésével lehet megtenni, amelyek képesek lesznek az elektromos energia fokozottabb felhasználására - mondta Varga Mihály.

 

Nátrán Roland reményét fejezte ki hogy a kibővített program tovább tudja élénkíteni a magyar exportszektort, emellett elősegíti a magyar pénzügyi közvetítő rendszer hitelezési aktivitásának bővítését. A program elsődleges célja a magyar exportszektor, azon belül is a kkv-k versenyképességének növelése, valamint az exportcélú beruházások elősegítése és így új munkahelyek teremtése - ismertette a vezérigazgató.

Nátrán Roland elmondta: igyekeztek versenyképes és egyszerre rugalmas feltételeket teremteni a hitelprogramban, ebben a 12 aláíró pénzintézet is kiemelkedő segítséget nyújtott. Az Eximbank mind a refinanszírozott termékek, mind a részt vevő hitelintézetek körét tovább szeretné bővíteni - hangsúlyozta. (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: