Brüsszelből már szebbnek látszik Görögország kilátása

Több derűlátó nyilatkozat hangzott el európai pénzügyminiszterek részéről a görög kilátásokat illetően kedden Brüsszelben. Az euróval fizető 16 uniós ország pénzügyminiszterei hétfő este tárgyaltak a fizetési nehézségekkel szembekerült Görögországról, az EU mind a 27 tagállamának pénzügyminiszterei pedig kedden délelőtt kezdődött tanácskozásukon vették napirendre az Athén által hozott egyensúlyjavító intézkedéseket.

Az eurócsoport tagjai hétfő este elfogadták az Európai Bizottság - közelebbről Olli Rehn pénzügyi EU-biztos - értékelését, miszerint a görög kiadáscsökkentő, illetve bevételnövelő intézkedések megfelelőek, és hangot adtak várakozásuknak, hogy Görögországnak nem lesz szüksége uniós pénzügyi mentőövre. Ilyet Athén nem is kért eddig.

 

A keddi tanácskozáson a nem euróövezeti országok közül különösen figyelemre méltó a görögökkel általában felettébb kritikus svédek véleménye. Anders Borg svéd pénzügyminiszter azt mondta újságíróknak, hogy megítélése szerint most sokkal jobb a görög helyzet, mint amilyen egy hónappal ezelőtt volt. Az EU soros elnökségét adó Spanyolország pénzügyminisztere, Elena Salgado szintén azt hangsúlyozta, hogy Görögországnak jelenleg nincs szüksége külső segítségre.

 

Az eurócsoport hétfő este felvázolt ugyan egy támogatási eszközrendszert arra az esetre, ha mégis ki kellene húzni Athént a bajból, de ennek végleges jóváhagyását egy valamikori EU-csúcstalálkozóra hagyták - ezzel is azt üzenve a piacoknak, hogy a görög helyzet nem ad okot aggodalomra. E támogatási "B-terv" mibenlétét konkrétan nem ismertették - megfigyelők szerint azért, hogy némi homályban tartsák a spekulánsokat.

 

Jean-Claude Juncker luxembourgi miniszterelnök annyit árult el, hogy az euróövezet országai szükség esetén kétoldalú alapon segítenék ki Görögországot, és hogy a hitelgaranciák nyújtásának terve nem szerepel az elképzelések közt. Az EU-országok pénzügyminisztereinek keddi tanácskozásán - egy másik napirendi pont keretében - uniós források szerint éles vita bontakozott ki a franciák és a britek között a kockázati tőke befektetésével foglalkozó alapok (hedge funds) megítéléséről, az ilyen alapokban megtestesülő veszélyekről, a nagyobb fokú ellenőrzés szükségességéről.

 

London - az ilyen, nagy mértékben spekulatív jellegű befektetési alapok Mekkája - minden erővel igyekszik ellenállni a drákói ellenőrzés mellett kardoskodó francia törekvésnek. Egyelőre nem tudni, mennyire lehet eredményes a spanyol elnökség kompromisszumkeresése.

Otthon Start: nem lesz elég a jogszabályi feltételeket teljesíteni

Orbán Viktor bejelentése az első saját tulajdonú lakás megvásárlására igényelhető Otthon Start lakáshitelről valósággal felrobbantotta az internetet. Nem véletlen, hiszen már tudjuk, hogy a szeptembertől igényelhető, 3 százalékos fix kamatú lakáshitelnek nem lesz fetétele a házasság és a gyermekvállalás, mint ahogy felső korhatárt sem szabnak majd meg. Hiába felel meg azonban valaki a támogatott konstrukció személyi feltételeinek, a banki hitelbírálaton is át kell menni ahhoz, hogy élhessen az egyedülálló lehetőséggel - hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 07. 07. 12:30
Megosztás:

Munkaerőpiaci realitások: hogyan segítenek a Fülöp-szigeteki dolgozók a magyar gazdaságban?

Az elmúlt évtizedek során a magyar munkaerőpiac szerkezete jelentős átalakuláson ment keresztül. A demográfiai csökkenés, az elvándorlás és a gazdasági növekedés együttes hatására egyre több ágazatban vált rendszerszintű problémává a munkaerőhiány. Ebben a helyzetben a külföldi munkavállalók - különösen a Fülöp-szigeteki dolgozók - szerepe nem csupán átmeneti megoldásként, hanem strukturális szempontként jelenik meg. De pontosan hogyan és miért váltak ennyire fontossá a magyar gazdaság számára?
2025. 07. 07. 12:00
Megosztás:

Éves szinten emelkedés, havi összevetésben csökkenés a kiskereskedelemben

Májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 2,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 07. 07. 11:30
Megosztás:

Mire lesz érdemes figyelni a héten a befektetőknek?

Mínuszosak az irányadó ázsiai tőzsdék a ma reggeli zárás előtt, az USA vámmegállapodások közeledő július 9-i határideje okozta bizonytalanság továbbra is nyomasztja a befektetőket világszerte. A Nikkei225 0,6%-os gyengülést mutat ma reggel, A Shanghai Composite 0,1%-kal morzsolódott le, míg a CSI300 0,5%-os mínuszban áll.
2025. 07. 07. 10:30
Megosztás:

Többször is új történelmi csúcsra tört az S&P500 és a Nasdaq Composite az elmúlt héten

Pénteken a július 4-i ünnepnap miatt zárva tartottak az USA részvény- és kötvénypiacai. A hét egészét tekintve az S&P 1,7, a Nasdaq Composite 1,6, a Dow 2,3%-os nyereséget ért el, a Russell 2000-es index 3,4%-ot ment, az S&P500 és a Nasdaq Composite több alkalommal is történelmi csúcsot érte el.
2025. 07. 07. 10:00
Megosztás:

A vámtárgyalások közelgő határideje nyomasztotta a befektetőket az európai tőzsdéken

Gyorsan kifulladt az egy nappal korábbi, az USA-Vietnam vámmegállapodás fűtötte piaci optimizmus, pénteken ismét a kereskedelmi tárgyalásokra kitűzött július 9-i határidő közeledte nyomasztotta az európai részvénypiacokat.
2025. 07. 07. 09:30
Megosztás:

Mérsékelten emelkedett a FAO élelmiszerár-indexe júniusban

Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
2025. 07. 07. 08:40
Megosztás:

Több mint ezer vállalkozás kapta meg a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" vouchert

Újabb siker a Demján Sándor Programban: az ezredik vállalkozás is megkapta a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" vouchert - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 07. 07:00
Megosztás:

8 milliárd dolláros Bitcoin-mozgás mögött technikai frissítés állhat – Nem eladásról van szó

Egyetlen nap alatt 80 000 Bitcoin mozdult meg – azonnal beindultak a találgatások a kriptopiacon. Vajon egy hatalmas eladásról van szó? Összeomlani készül a piac? Az Arkham Intelligence elemzése azonban lehűtötte a kedélyeket: a hatalmas tranzakció inkább technikai háttérrel magyarázható, mintsem pánikszerű értékesítéssel.
2025. 07. 07. 06:00
Megosztás:

Jobb félni, mint kint ragadni – Ezért nem érdemes utazni utasbiztosítás nélkül

Ahogy beköszönt a nyár, egyre több magyar indul útnak külföldre pihenni, kikapcsolódni vagy éppen feltöltődni. Sokan azonban még mindig úgy vágnak bele az utazásba, hogy nem kötnek utasbiztosítást – mondván, „eddig sem történt semmi baj”. Ez azonban nemcsak kockázatos, de egy váratlan esemény esetén komoly anyagi következményekkel is járhat. A 30–50 év közötti utazók számára különösen fontos átgondolni, mi mindent védhet ki egy jól megválasztott biztosítás.
2025. 07. 07. 05:00
Megosztás:

Egyre nagyobb számban jelennek meg az ingatlanpiacon a saját célra nagy lakást keresők

2025. első negyedévét követően az ingatlanpiacon megjelenő befektetők dominanciája mérséklődik a lakhatási célra keresőkkel szemben. Az utóbbi kategóriában a 4 szobás vagy annál nagyobb lakásokra május hónapban az előző hónapnál 5%-kal nagyobb érdeklődés jelentkezett az ingatlan.com oldalán. Ezek az ingatlanok értékállóságuk és megtérülési potenciáljuk miatt befektetési szempontból is egyre vonzóbbak. Az elmúlt években a megváltozott életkörülmények miatt ugyanis felerősödött az igény az olyan lakások iránt, amelyekben többfunkciós terek - például otthoni munkaállomás, edző-, hobbi- vagy vendégszoba - is kialakíthatók. Ezekből az otthonokból azonban jóval kisebb az elérhető kínálat, különösen jó adottságokkal rendelkező lokációkban, ezért a kiemelt fejlesztések fontos elemei lettek.
2025. 07. 07. 04:00
Megosztás:

A blokklánc lehet a megoldás az államadósság válságára? – A Forbes új pénzügyi korszakról ír

A világ egyre több pontján forrnak fel a gazdasági problémák, és az államadósság soha nem látott mértéket ölt. Ebben a nyomás alatt született meg a Forbes gondolatébresztő írása: mi van, ha a megoldást nem a hagyományos pénzügyi eszközök között kell keresni, hanem a blokklánc-technológia újító erejében? Bár egyelőre csupán elméleti keretekről van szó, a téma már most élénk vitát gerjeszt a pénzügyi szektorban.
2025. 07. 07. 02:00
Megosztás:

AM: már 1500 milliárd forint értékben hirdettünk pályázatot az agrárium fejlesztésére

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében már 46 pályázati felhívást tett közzé az agrártárca, összesen 1502 milliárd forint forrással - közölte az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Nagy István a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének szövetkezeti napján, pénteken.
2025. 07. 07. 01:00
Megosztás:

A magyar fejlesztésű csökkentett deutériumtartalmú termékek sikere Kínában

A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. Preventa csökkentett deutériumtartalmú ivóvíz termékcsaládja nagy sikerrel mutatkozott be Kína legjelentősebb egészségügyi és táplálkozási fórumán, a Healthplex Expo 2025, Natural & Nutraceutical Products China (HNC) kiállításon, Sanghajban.
2025. 07. 06. 23:00
Megosztás:

600-tól 5000 slukkig: Mennyire erősek a modern eldobható vákpodok?

Az eldobható e-cigaretták – úgynevezett disposable-ök – kezdetben kompakt készülékek voltak, körülbelül 600 slukkal és 2 ml folyadékkal – olyan ismerős formátumban, mint például az Elfbar 600, a Lost Mary BM600 vagy a Vozol Star 600. Azóta azonban megjelent egy új generáció: eszközök, amelyek ezerszeres slukkmennyiséget kínálnak, külső utántöltő flakonnal és újratölthető akkumulátorral. Egy jól ismert példa erre az Elfbar AF 5000, amely legálisan akár 5000 slukkot is lehetővé tesz – ez nyolcszorosa a hagyományos disposables-ök teljesítményének.
2025. 07. 06. 21:00
Megosztás:

Magyar szoftver zöldíti a céges buszjáratokat

A dolgozói szállítás költségeit és környezetterhelését is csökkenti a magyar fejlesztésű MyBusDirect rendszer, amely flottamenedzsmentet, telematikát és pontos adatszolgáltatást kínál vállalatok számára.
2025. 07. 06. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 07. 06. 18:00
Megosztás:

Délutáni sziesztát és késő éjjeli nyitvatartást vezetnek be a gyulai várban és a kastélyban

Teszt jelleggel hat csütörtöki napon délutáni sziesztát és késő éjjeli nyitvatartást vezetnek be a gyulai Almásy-kastélyban és a várban a nyáron – tájékoztatta a múzeumot működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója az MTI-t.
2025. 07. 06. 17:00
Megosztás:

Három nap alatt 10 Celsius-fokkal eshet vissza a hőmérséklet

Három nap alatt az ország döntő részén 10 Celsius-foknál többel eshet vissza a hőmérséklet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap a Facebook-oldalán.
2025. 07. 06. 16:00
Megosztás:

Az ellenzéki ANO a legnépszerűbb párt Csehországban

Három hónappal a csehországi képviselőházi választások előtt a pártok és mozgalmak népszerűségi listáját továbbra is az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) vezeti.
2025. 07. 06. 15:10
Megosztás: