Csak Kína és Oroszország aranybányászata növekszik

Az aranyár tavaly októberben megkezdődött csökkenése ellenére Kína és Oroszország kitermelése az erős állami finanszírozási hátterüknek köszönhetően nőtt. Ezzel szemben a piaci alapokon működő Ausztrália, az Egyesült Államok és Dél-Afrika visszafogta a sárga nemesfém – az árcsökkenés miatt kevésbé gazdaságos – bányászatát.

Csak Kína és Oroszország aranybányászata növekszik

Az aranyár tavaly október óta tartó zuhanása – mely során unciája (1 uncia=31,1035 gramm) péntek hajnalban két és fél éve nem látott alacsony szintre, 1268,70 dollárra esett, ami már közel 40 százalékkal marad el a tavalyi csúcsot jelentő 1800 dolláros szinttől – ellenére Kína aranybányászata nő. Az idén május végéig 6,59 százalékkal több, 140,7 tonnát hozott a felszínre a sárga nemesfémből, mint az előző év azonos időszakában – tette közzé az ázsiai ország ipari és információtechnológiai minisztériuma.
 
Igaz, a növekedési ütem az első negyedév végéhez képest mérséklődött, hiszen március végén a kínai aranytermelés még 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Szakértők szerint azonban a kép csalóka lehet, hiszen a Föld legnépesebb országa kisebb aranybányáinak teljesítménye nem jelenik meg a hivatalos kínai statisztikákban. Kína a világ legnagyobb aranytermelője, 2012-ben – amikor a világ aranytermelése a csúcsot döntött ár miatt addig soha nem látott mértéket, 2700 tonnát ért el, megdöntve ezzel a 2001. évi 2600 tonnás addigi rekordot – 360,96 tonnányi sárga nemesfémet bányászott. A legnagyobb aranytermelő országok összehasonlítását megnMagas minőségű kibányászott aranyunciák.

 

Nehezíti, hogy nem ugyanazon időtávra szolgáltatnak adatot. A tavalyi 250 tonnás produktumával második Ausztrália aranytermeléséről közzétett legfrissebb adat például 2013 első negyedévi, eszerint a március végéig kibányászott 63,5 tonnás mennyiség 5 százalékkal volt kevesebb 2012 utolsó három hónapjához képest. A tavaly 230 tonnával harmadik legnagyobb aranytermelő USA is kevesebb aranyat hozott a felszínre az év első két hónapjában, a 34,8 tonnás teljesítmény közel 9 százalékkal maradt el a tavaly január-februárinál.  Így nem kizárt, hogy a múlt évben 226 tonna sárga nemesfémet bányászott

 

Oroszország az idén megelőzi az Egyesült Államokat, miután az április végével záródott négy hónapban aranytermelése 8,3 százalékkal, 49,1 tonnára nőtt. Ezzel szemben a tavaly 170 tonna aranyat felszínre hozott Dél-Afrika 8,1 százalékos aranytermelés-csökkenéssel kezdte az idei évet. Bányaipari szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy az aranybányászattal foglalkozó cégek az árcsökkenés hatására a jobb minőségű – ezáltal gazdaságosabban kitermelhető – arany feltárására koncentrálhatnak. Ez éppen a fordítottja lenne a 12 éven át, tavaly októberig tartó tendenciának, amikor az aranyár növekedése miatt fokozódott a kevésbé jó minőségű kőzetek bányászata.

 

Forrás: Conclude Zrt.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: