Családbarát munkahely: hát van ilyen?
Réthelyi Miklós kiemelte: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága 2011 tavaszán megújult formában és újragondolt tartalommal hirdette meg a családbarát munkahely pályázatot, amelyen közel 100-an indultak és 18-an nyertek. Hozzátette, hogy a negatív demográfiai változások megállítását célozza minden gazdasági nehézség ellenére a kormány munkája, amikor intézkedéseivel a családok megerősítéséért és az értékteremtő munkahelyek létrehozásáért tesz.
Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a rendezvényen a kormány családokért tett intézkedéseiről szólva kiemelte, hogy az új alaptörvény egyik cikke úgy fogalmaz: Magyarország védi a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját, Magyarország támogatja a gyermekvállalást; sarkalatos törvénybe utalják a családok védelmét; a legfontosabb intézkedésként pedig bevezették a családi típusú adózást.
Utóbbiról szólva aláhúzta: filozófiai váltás történt, a családok jövedelmének egy része az adórendszeren kívüli jövedelem, a gyermeknevelésre fordítható összeg lett, olyan, amihez az adóhatóságnak, az államnak "semmi köze". A díjakat négy kategóriában (költségvetési szervek, kis-, közép- és nagyvállalatok) osztottá ki. A díjazottak az anyagi elismerés mellett egy évig, a következő pályázat eredményhirdetéséig használhatják majd a családbarát munkahely címet. Kisvállalkozás kategóriában az SHS Könyvelő és Adótanácsadó Kft., az RG Net Kft., a Webstar Csoport Kft., a Provice Kft. vehetett át elismerést.
A költségvetési szervek kategóriájában a fővárosi III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, EGYMI, a Dunaújvárosi Főiskola, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet, Nyírtura Község Önkormányzat, Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzata, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Debreceni Egyetem szerepelt a díjazottak között. A közepes vállalkozás kategóriában a Quintiles Magyarország Kft., a Factory Creative Studio Kft., a GAK Oktató Kutató és Innovációs Nonprofit Közhasznú Kft., a Mars Magyarország Értékesítő Bt. A nagyvállalat kategóriában az Északdunántúli Vízmű Zrt., a Magyar Posta Zrt., a Vértes Volán Autóbuszközlekedési Zrt. volt díjazott. A Kürt Informatikai Zrt. különdíjat vehetett át. (MTI)