Cseh-Magyar Üzleti Klub - ismét nőhet a kereskedelem
A kereskedelem akár elérheti a 2008. előtti áruforgalom dinamikáját, amikor évente 25-30 százalékkal nőtt a két ország közötti export-import - mondta a diplomata az üzletember-találkozón. Hozzátette: akkor a forgalom elérte az 5,3 milliárd eurót, de tavaly a válság hatására 30 százalékkal, 3,7 milliárd euróra esett vissza a kereskedelem.
A Cseh Köztársaság budapesti nagykövetségének kereskedelmi és közgazdasági részlegvezetője elmondta: különösen az autóipar termelésének visszaesése csökkentette a két ország közötti export-importot. Csehország jóval kevesebb gépkocsit tudott Magyarországra szállítani, míg a megrendelés visszaesése következtében a győri Audi-gyárból ugyancsak kisebb mennyiségű autómotort tudott eljuttatni Prágába.
Tamás Csémy szerint az idei évtől ismét fellendülhet a két ország közötti forgalom, s az autóipari együttműködésben már érezhetők is a kedvező jelek. A diplomata úgy vélte: az építőipar és a mezőgazdaság szintén jó lehetőséget kínál a forgalom korábbi növekedési dinamikájának elérésére.
A magyar vállalkozások elsősorban különböző beruházások komplex kivitelezésére kaphatnak megrendeléseket Csehországból, de alvállalkozóként is bekapcsolódhatnak az ottani fejlesztések megvalósításába. Az agrárágazat élelmiszeripari exportját növelheti a Cseh Köztársaságba, a feldolgozott mezőgazdasági termékek iránt ugyanis jelentős igény mutatkozik. A nagykövetségi tanácsos a gazdasági kapcsolatok erősítésében nagy szerepet tulajdonít a Cseh-Magyar Üzleti Klubnak, amely ismét aktívan működik, és segít a termelési együttműködés, valamint az export-import javításában.