Csökken a bűnözés Magyarországon
A regisztrált bűnelkövetők száma 2016-ban az előző évihez képest némileg csökkent, az ismertté vált bűncselekmények aránya pedig csupán azért nőtt 3,8 százalékkal, mert volt egy olyan bankkártya-hamisítással összefüggő csalás, amely a bűnügyi statisztikában mintegy 20 ezerrel növelte az esetszámot - mondta a szakember.
A LÜ osztályvezetője hangsúlyozta, hogy a büntető eljárások elhúzódása soha nem az ügyészségen múlik, a hivatali vesztegetések számának két év alatt hatszorosára emelkedésével kapcsolatban pedig azt emelte ki, hogy a korrupciós ügyek száma soha nem az ügyészségtől függ.
Belovics Ervin, a legfőbb ügyész helyettese újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a felcsúti kisvasút ügyében az EU csalás elleni hivatala, az OLAF nem tett ajánlást, nem is vizsgálódott.
Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor