Csökkenéssel zárt a BUX
2009. 06. 12. 17:40
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,78 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel, 16.253,60 ponton zárt pénteken, 14,4 milliárd forint forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
A piac az elmúlt két napban a hét első felében bekövetkezett lendületes emelkedés korrekcióját élte meg. A vezető papírok közül csak az OTP tudott erősödni. A Mol 15 forinttal, 0,11 százalékkal 13.520 forintra gyengült, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 19 forinttal, 0,50 százalékkal 3.789 forintra erősödött, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,59 százalékkal 620 forintra csökkent, forgalma 1,6 milliárd forint volt. Richter papírok árfolyama 510 forinttal, 1,52 százalékkal 32.990 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 127 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,29 százalékkal 17.400 forintra nőtt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.721,71 ponton zárt pénteken, ez 10,88 pontos, 0,63 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A piac az elmúlt két napban a hét első felében bekövetkezett lendületes emelkedés korrekcióját élte meg. A vezető papírok közül csak az OTP tudott erősödni. A Mol 15 forinttal, 0,11 százalékkal 13.520 forintra gyengült, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 19 forinttal, 0,50 százalékkal 3.789 forintra erősödött, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,59 százalékkal 620 forintra csökkent, forgalma 1,6 milliárd forint volt. Richter papírok árfolyama 510 forinttal, 1,52 százalékkal 32.990 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 127 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,29 százalékkal 17.400 forintra nőtt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.721,71 ponton zárt pénteken, ez 10,88 pontos, 0,63 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Jedlik Ányos Energetikai Program: kánikulában is kelendőek a távhőtámogatások
Augusztus elsejével a második szakaszába lép a távhőszolgáltatók rendszerfejlesztéseit 45 milliárd forinttal ösztönző pályázat. A Jedlik Ányos Energetikai Program június közepén elsőként elindult kiírására az előző ütemben 45 vállalkozás jelentkezett - tájékoztatott az MTI-nek pénteken megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Az EU 22 millió eurót biztosít a kelet-jeruzsálemi kórházak támogatására
Az Európai Unió 22 millió euró támogatást biztosít a Palesztin Hatóság számára, hogy hozzájáruljon a kelet-jeruzsálemi kórházakban végzett orvosi beavatkozások költségeihez. Olaszország további egymillió euróval járult hozzá a kezdeményezéshez - tájékoztatott az Európai Bizottság pénteken.
A digitalizáció csapdája: Hogyan tegyük le a munkát, amikor az bárhol, bármikor ránk találhat?
A nyári szabadságok idején sok munkavállaló az e-mailjeit figyeli ahelyett, hogy valóban kikapcsolódna, ami nem csupán a pihenésre szánt időt ronthatja el, de a teljesítményre és kiégés kockázatára is jelentős hatással lehet. Sáfrány Lilla, a WHC Csoport HR vezetője szerint a valódi, feltöltődést nyújtó pihenés nemcsak egyéni érdek, hanem stratégiai fontosságú szervezeti kérdés. A szakértő hangsúlyozza, hogy a tudatos határhúzás és a támogató vállalati kultúra elengedhetetlen a hosszú távú hatékonyság és a munkavállalói jóllét fenntartásához.
Gurulóutat újít föl a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. gurulóút-felújítás kezdett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölt a társaság pénteken az MTI-vel
Aki butik jellegű fesztiválra jár, az többet hajlandó fizetni?
Egyre több a butik fesztivál (vagy boutique festival angolul) Magyarországon, amelyek egy kisebb, exkluzívabb hangulatú zenei vagy kulturális rendezvényt valósítanak meg, Ezek a minőségre, egyediségre és különleges élményre helyezik a hangsúlyt, nem pedig a tömegre vagy a gigaméretre. A Balatonon ilyen például a Paloznaki Jazzpiknik amely 2025. július 31‑én, vette kezdetét. De ezen kívül is több tucat ilyen rendezvény lesz a Balatonnál.
Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege. Ennek ellenére továbbra is szépen teljesít a magyarországi hitelpiac, 2025 első felében jelentős növekedésről beszélhetünk. Eközben az új lakáshitel-szerződések átlagos összege meghaladta a 20 millió forintot, amire korábban még nem volt példa - írja közleményében a Bank360.hu szakportál.
Kombinálható lesz az új fix 3 százalékos lakáshitel más népszerű otthonteremtési támogatásokkal
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) azt a kormányrendeletet, amelynek célja a már meglevő és népszerű otthonteremtési célú támogatási konstrukciók összehangolása a szeptemberben induló fix 3 százalék kamatú, államilag támogatott lakáshitellel - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
Tablet egyetemre: költséghatékony Apple-megoldás tanuláshoz
A digitális tanulás 2025-re már nem csupán opció, hanem alapkövetelmény lett az egyetemi hallgatók számára. A megfelelő eszköz kiválasztása kulcsszerepet játszik a hatékony tanulásban és jegyzetelésben. Ha “tablet egyetemre’” témában keresgélsz, szinte biztos, hogy az Apple iPad és MacBook Air készülékek kerülnek először a látóteredbe – nem véletlenül. Ezek az eszközök kombinálják a csúcsteljesítményt, a hordozhatóságot és az egyedülálló Apple ökoszisztémát.
Stratégiai megállapodás: a Waberer’s és a Budapest Airport együttműködik a hazai légiáru-szállítás dinamikus fejlesztéséért
A mai napon Waberer’s International Nyrt. és a Budapest Airport Zrt. együttműködési szándéknyilatkozatot (MoU) írt alá, amelynek célja a hazai légiáru-szállítás és logisztika dinamikus fejlesztése, amely tovább erősíti azt a nemzeti törekvést, hogy Magyarország stabilan a legversenyképesebb légiáru-elosztó központ legyen Közép-Európában. A Waberer’s és a Budapest Airport megállapodásának legfőbb sarokpontja azon szinergiák kihasználása, amelyekkel a következő évtizedben is töretlen fejlődés valósulhat meg az egyik legfontosabb hazai stratégiai ágazat, a logisztika terén.
Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege – már több mint 500 vállalkozás jutott forráshoz
Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz, összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott. A beruházások országszerte elindultak, a program érdemi lendületet ad a hazai KKV-k technológiai megújulásához és növekedéséhez.