Csökkentek az adóbevételek májusban

Általános forgalmi adóból az idén májusban 192,9 milliárd forint bevétele keletkezett a központi költségvetésnek, amely 83,8 százaléka az egy évvel korábbinak. Ez jórészt az előző évi bázist jelentősen, 67,8 milliárd forinttal meghaladó visszautalások következménye - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden a honlapján.

Jövedéki adóból a májusban realizált bevétel 64 milliárd forintot tett ki, amely mintegy 10 százalékkal kevesebb az egy évvel előbbi bevételnél. Az üzemanyagok esetében 42,7 milliárd forint jövedéki adóbevétel keletkezett, ami a bázist 4,4 százalékkal haladta meg.

 

A személyi jövedelemadó államháztartási szintű bevétele májusban 154 milliárd forint volt, amely a 172,7 milliárd forintos bruttó befizetés és a 18,7 milliárd forintnyi kiutalás egyenlegeként képződött. Ez a bevétel 27,5 milliárd forinttal, 15,2 százalékkal kevesebb a 2009. év májusi bevételénél.

 

Az szja-befizetések mérséklődését elsősorban az adóterhelés 2009. július 1-jétől és 2010. január 1-jétől megvalósított csökkentése, illetőleg az adózók 2009. évi adó elszámolásával kapcsolatos befizetésének visszaesése eredményezte.

 

A kiutalások hátterében lényegében a 2009. évi adó elszámolásával összefüggő visszaigénylések állnak. A központi költségvetési szervek bevételei májusban 78,3 milliárd forintot tettek ki, ez az előző évi májusi bevétel 151,0 százalékát. Ebben a hónapban a különféle működési és felhalmozási célú pénzeszközátvételek és támogatásértékű bevételek összesen 35,7 milliárd forintot tettek ki, lényegesen meghaladva az előző év azonos hónapjának ilyen jellegű bevételeit.

 

A működési bevételek májusban 27,3 milliárd forint körül alakultak. Előző évi előirányzat-maradványként májusban közel 12,7 milliárd forintot vettek át, amely szintén jelentősen magasabb az előző év azonos időszakának előirányzat-maradvány átvételénél. A fennmaradó részt a kamatbevételek, kölcsönök igénybevétele, valamint a nem azonosított, függő, átfutó és kiegyenlítő bevételek tárgyhavi forgalma tette ki.

 

A nemzetgazdasági tárca tájékoztatása szerint az egyedi és normatív támogatásokra fordított kiadások összege májusban 21,2 milliárd forint volt, amelyből a mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalására 21,6 millió forintot, az Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítésére 540,1 millió forintot fizettek ki, míg a fennmaradó részt a helyközi személyszállítási közszolgáltatások és a vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítéséhez használták fel.

 

A közszolgálati műsorszolgáltatás támogatásának éves összege magában foglalja a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Távirati Iroda Zrt., valamint a Média közalapítványok támogatását, illetve az üzemben tartási díj pótlását. Erről az előirányzatról 2010 májusában 3,5 milliárd forint kifizetés történt. A fogyasztói árkiegészítésre fordított kiadások összege májusban 9,4 milliárd forintot tett ki, ami minimális mértékben haladta meg az előző év hasonló időszakát.

 

A lakásépítési támogatás 2,7 milliárd forint volt, nem sokkal több előző év hasonló időszakánál. Családi támogatásokra májusban 37,8 milliárd forint utaltak át a folyósítást végző szervek részére. A költségvetési szervek kiadásai májusban mintegy 184,5 milliárd forintot tettek ki. Ez az összeg az előző évi május havi kiadásokat 10,0 százalékkal haladta meg.

 

Az összes kiadásból ebben a hónapban is a legtöbbet, mintegy 93,7 milliárd forintot személyi juttatásokra és járulékaikra fordították. Dologi kiadásokra 60,7 milliárd forintot költöttek az intézmények, meghaladva az előző év azonos időszakának ilyen jellegű kiadásait. Intézményi beruházási kiadásokra is többet (11,7 milliárd forintot) fordítottak májusban.

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium végleges adatai alapján, melyet a tárca a honlapján közölt, az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – egyenlege az idei első öt hónapban 736,2 milliárd forintos deficitet mutatott, az éves előirányzat 84,6 százalékát. Tavaly, az év azonos időszakában az államháztartás hiánya az éves előirányzat 61,3 százalékát tette ki.

 

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – május havi hiánya 99,2 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 79,0 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 12,0 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 8,2 milliárd forintos deficittel zártak A központi költségvetés hiánya 2009 május végéig 67,5 százalékban teljesült, ehhez az arányhoz képest most az egész évre tervezetthez képest a költségvetési deficit már a tervezett 87,1 százalékát teszi ki.

Rendkívüli parlamenti ülésen választanák meg az új koszovói köztársasági elnököt

Koszovóban rendkívüli parlamenti ülés kezdődött hétfőn, amelynek témája a köztársasági elnök megválasztása, ám a három legnagyobb ellenzéki párt bojkottálja az ülést.
2026. 04. 27. 20:30
Megosztás:

Erősíti az űr- és védelmi együttműködést a Rheinmetall AG-vel a 4iG

Erősíti a stratégiai együttműködést a 4iG a Rheinmetall AG-vel az űr- és védelmi ipar területén – közölte a vállalatcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 27. 20:05
Megosztás:

Erősödött a forint árfolyama hétfő estére

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 27. 19:30
Megosztás:

A Magyar Telekom 16 vármegyében fejleszt optikai hálózatot

A Széchenyi Terv Plusz Program keretében, a Gigabit Magyarország Program uniós támogatásával 16 vármegyére kiterjedően fejleszt optikai hálózatot a Magyar Telekom - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 27. 19:00
Megosztás:

Az MBH Bank nem fizet osztalékot

Az MBH Bank Nyrt. nem fizet osztalékot a tavalyi eredményéből a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett hétfői közgyűlési határozat szerint.
2026. 04. 27. 18:30
Megosztás:

Kvantumbiztos korszakra készül a TRON: Justin Sun 2026-ra ígéri a nagy biztonsági frissítést

A blokkláncipar egyik következő nagy versenyterülete nem feltétlenül a tranzakciós sebesség vagy az alacsony díjak körül alakulhat ki, hanem a kvantumszámítógépekkel szembeni védelemben. Justin Sun, a TRON alapítója szerint a hálózat 2026-ban fontos lépést tehet a kvantumrezisztens biztonság felé: előbb teszthálózaton, majd a főhálózaton is elindulhat az új védelmi modell.
2026. 04. 27. 18:00
Megosztás:

Új tagozat jött létre az épületgépész szakma érdekképviseletére

Megalakult az ÉVOSZ Épületgépészeti Tagozata, amelynek célja az ágazat érdekeinek képviselete, a tisztább piaci verseny előmozdítása és a minőségi kivitelezés erősítése - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 27. 17:30
Megosztás:

Aki tőzsdézik, az erre figyeljen most nagyon!

Az alábbiakban Szitás Lóránt, a globális, Magyarországon is elérhető befektetési alkalmazás, az XTB piaci elemzője reflektál az aktuális piaci történésekre.
2026. 04. 27. 17:00
Megosztás:

Az átlag felett a turisztikai cégek várakozásai áprilisban

A nemzetgazdasági átlag felett alakultak a magyarországi turisztikai szektorban működő cégek várakozásai áprilisban, a teljesítményvárakozások indexe szerint minden más ágazatnál kedvezőbb helyzetben vannak - derül ki a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felméréséből, amelynek megállapításairól hétfőn tájékoztatták az MTI-t.
2026. 04. 27. 16:30
Megosztás:

A fizikai dolgozók átlagos órabére elérte a 2390 forintot az első negyedévben

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2390 forint volt az első negyedévben, ami 6,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2250 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és az RSM Hungary az MTI-vel.
2026. 04. 27. 16:00
Megosztás:

A stabilcoin B2B fizetések értéke 2035-re elérheti az 5 billió dollárt

A vállalati kriptofizetések piaca új szintre léphet a következő évtizedben. A Juniper Research friss előrejelzése szerint a határokon átnyúló B2B stabilcoin-tranzakciók értéke 2035-re akár az 5 billió dollárt is elérheti. A növekedést elsősorban az hajthatja, hogy a vállalatok egyre aktívabban építik be a dollárhoz kötött digitális eszközöket a nemzetközi elszámolásokba, beszállítói kifizetésekbe és treasury műveletekbe.
2026. 04. 27. 15:30
Megosztás:

Negatívról stabilra javította Kína adósbesorolásának kilátását a Moodys

A leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló eddigi negatívról stabilra javította Kína államadós-besorolásának kilátását hétfőn a Moody's Ratings.
2026. 04. 27. 15:00
Megosztás:

360 forintos euró mellett is könnyen bukhatunk a devizaszámlákon – Itt a lista a legolcsóbb megoldásokról

A forint jelentős erősödése után a 360-as szintet közelíti az euró árfolyama, ami a money.hu szakértői szerint ideális alkalmat teremt a devizaváltásra és a tudatos megtakarításra. Nem mindegy azonban, hol tartjuk az eurónkat: a banki költségek és a váltási árfolyamok közötti eltérés éves szinten akár több tízezer forintos különbséget is jelenthet.
2026. 04. 27. 14:30
Megosztás:

Hol érdemes eurót váltani? A magyar bankok beelőzték a Revolutot?

Érezhető különbségek láthatók az egyes pénzügyi szolgáltatók ajánlatai között, ha devizaváltásról van szó, miközben az egyes bankok által kínált, kedvezményes árfolyamok révén mára elolvadt a Revolut korábbi előnye – derül ki a BiztosDöntés.hu szakértői által összegyűjtött adatokból. A portál egy héten keresztül gyűjtötte az euróra vonatkozó vételi ajánlatokat a szolgáltatóknál – az eredmény táblázatban is látható.
2026. 04. 27. 14:00
Megosztás:

HM: indul a jelentkezés a honvédelmi táborokba

Kezdődik a jelentkezés a honvédelmi táborokba, a Magyar Honvédség idén tizedik alkalommal indítja el a fiataloknak szóló nyári turnusokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel hétfőn. Idén 107 tábor, közel 60 különböző tematika és több ezer férőhely közül választhatnak a jelentkezők.
2026. 04. 27. 13:30
Megosztás:

Újra ömlik a tőke a kriptoalapokba: a Bitcoin és az Ethereum vezeti az 1,2 milliárd dolláros ralit

Erőteljes fordulat látszik a digitális eszközök piacán: a kriptovaluta befektetési termékek már negyedik egymást követő hete vonzzák a friss tőkét. A legutóbbi adatok szerint egyetlen hét alatt 1,2 milliárd dollárnyi nettó beáramlás érkezett a digitális eszközalapokba, miközben a Bitcoin továbbra is dominál, az Ethereum iránti kereslet pedig látványosan újraéledt.
2026. 04. 27. 13:00
Megosztás:

Májusban indulhat a Western Union saját stabilcoinja, az USDPT

A Western Union új fejezetet nyithat a globális pénzküldés történetében: a pénzügyi szolgáltató óriás májusra tervezi saját amerikai dollárhoz kötött stabilcoinja, az USDPT bevezetését. A vállalat célja nem csupán egy új digitális eszköz piacra dobása, hanem egy olyan kriptoalapú fizetési infrastruktúra kiépítése, amely összekapcsolja a stabilcoinokat, a digitális tárcákat, a banki partnereket és a világszerte elérhető készpénzfelvételi pontokat.
2026. 04. 27. 12:30
Megosztás:

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és pénztárgépadatokat, illetőleg a szocho- és járulékadatokat, amit az idei legnagyobb újításának nevez hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A fejlesztés nemcsak időt takarít meg, hanem jelentősen növeli a bevallások pontosságát is, amivel az egyéni vállalkozók biztonságos és kiszámítható működését támogatja - írták.
2026. 04. 27. 12:00
Megosztás:

Hullámzó kereskedést követően stagnáltak pénteken a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain

Előző napi szintjük közelében zártak pénteken a tízéves benchmark hozamok a fejlett gazdaságokban, bár napközben hullámzó volt a kereskedés az amerikai államkötvények piacán. A figyelem középpontjában továbbra is a közel-keleti események álltak, miután kiderült, hogy az Egyesült Államok és Irán között a hétvégén béketárgyalásokra kerülhet sor, ami növelte az optimizmust, hogy a konfliktus hamarosan lecsenghet.
2026. 04. 27. 11:30
Megosztás:

Új csúcson zárt pénteken az S&P500 és a Nasdaq, 25%-os pluszban is járt az Intel

Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások esetleges folytatásához fűzött remények, illetve az Intel bejelentése adtak lendületet a tengerentúli részvénypiacoknak pénteken, az optimista hangulatban új csúcson zárt az S&P500 és a Nasdaq Composite. Pakisztáni kormányzati források arról számoltak be, hogy Islamabadba várják Abbas Arraqchi iráni külügyminisztert, hogy megvitassák az iráni-amerikai tárgyalások újrakezdésére vonatkozó javaslatokat. Karoline Leavitt Fehér házi szóvivő pedig pénteken arról beszélt, hogy Steve Witkoff and Jared Kushner, mint Trump különmegbízottjai szombaton Pakisztánba utaznak.
2026. 04. 27. 11:00
Megosztás: