Csúcsok csúcsa! - avagy visszabüfizzük-e a bejglit?
Reggel hétkor 4 perc alatt tankolás fizetéssel együtt (januárban brutális drágulás, ahogy a szalagcím figyelmeztet, meg kell fogni azt az 50 liter x pár forintot, amit egy tank benzinen lehet…).
Aztán 10 perc alatt belvárosba érkezés, a szokott 30 helyett, országos csúcs, nem vitás. És ami a legdurvább: egy ismerősünk ma reggel hallott egy olyan piaci szereplőről, akinek a szomszédjának az egyik rokona nagyon jó barátságban van egy olyan másik piaci szereplővel, aki ma már – állítólag - kötött devizaügyletet! Csúcs!
Miután túlestünk ezen a traumán, és a gyomrunk is kezdi kiheverni az elmúlt négy napot, nézzünk reálisan az előttünk álló néhány napra: mivel a világ civilizáltnak nevezett fele jelen pillanatban azzal van elfoglalva, hogy a rokonságtól kapott botmixert visszacserélje, és helyette hazavigye végre az oly annyira áhított orrszőrnyírógépet, a devizapiac árván és magányosan pihenget, és a likviditás, mint olyan, csupán a gyomornyugtató tea (kamilla, kömény és édeskömény, forrázva, napi kettő bögrével) viszonylatában értelmezhető.
Piaci likviditás hiányában pedig az árfolyam mozgásáról is felesleges mondani bármit, hiszen ilyenkor általában vagy semmi sem történik, és például a mai nap nyugodtan telik majd 273-274 között.
Esetleg valaki bejglilázat kap, megőrül, és kihasználva az év végi álmatag napokat, nagyot lódít az árfolyamon. De azért lássuk be, utóbbi lehetőség meglehetősen alacsony valószínűséggel bekövetkező variáció.
Márvány Zsolt - Commerzbank