Devizapiaci körkép

Az euró tartja árfolyamát az 1,30-as dollár jegyzés környékén, a térségbeli devizák árfolyama a nemzetközi tőzsdei hangulat függvényében alakulhat csütörtökön.

Az eurót csütörtök kora reggel 1,3007 dolláron jegyezték a nemzetközi deviza kereskedelemben a szerda késő esti 1,2991 dollár után. Az euró 9,14 százalékkal áll év eleji árfolyama alatt.

Szerdán profitkivétel fékezte meg a napok óta tartó részvényárfolyam erősödést a nemzetközi piacokon, ami a befektetői kockázatvállalási hajlandóság mérséklődése miatt a feltörekvő piaci és a térségbeli devizák árfolyamát is stagnálásra, némi korrekcióra késztette.

 

A forintot 282,62 forinton jegyezték az euróval szemben csütörtök kora reggel az előző éjszakai 283,58 után. A forint árfolyama 4,45 százalékkal marad el az év elejitől. A forint árfolyama az Új Széchenyi Terv bemutatását követően sem mutatott a régiós trendtől eltérő mozgást.

Szerdán a forint stagnált 281,50 és 283,80-as euró jegyzések között ingadozva, miután a hét eleje óta a javuló nemzetköz befektetői hangulatot követve 288 körüli jegyzésről folyamatosan erősödött.

 

A zloty jegyzése 3,9990 az euróval szemben az előző esti 4,0033 után. A zloty 2,59 százalékkal erősödött év eleji árfolyamához képest. A zloty árfolyama szerdán törte át hosszú idő óta első alkalommal a 4,00-ás euró jegyzési határt, majd profitkivétel miatt megfordult és a jegyzés nap közben 3,99 és 4,01-es értékek között mozgott.

 

A cseh korona jegyzése 24,6510 az euróval szemben 24,6680 után. A korona 6,59 százalékot erősödött az év eleje óta. A cseh korona erősödött kedden, ellenállás nélkül törve át a jegybank által az elmúlt 12 hónap folyamán szilárdan védett 25,00-ás euró jegyzési küszöböt.

 

A forint árfolyamának további alakulását alapvetően a nemzetközi befektetői hangulathoz kötik a kereskedők. A forint erősödése régiós hatásokhoz kötött, de negatív hírekre érzékenyebben reagál mint pozitívokra. Csütörtökön a 3-, 5- és 10 éves kötvényaukció fogadtatása gyakorolhat a térségbeli devizák mozgásától eltérítő hatást a forint árfolyamára, amennyiben a jegyzés alacsonynak bizonyul. A zloty csütörtökön várhatóan továbbra is a 4,00-ás euró jegyzési küszöb áttörésével lesz elfoglalva, a korona előtt pedig nyitva áll az út a további erősödés előtt, miután a jegybank nem akadályozta meg a 25,00-és határ átlépését. A korona 2009 szeptembere óta a legerősebb árfolyamát érte el.

A Google AI SPX ralit jósol – vajon a TOKEN6900 is szárnyalhat?

A Google AI SPX6900 előrejelzése fellendítette a TOKEN6900 előértékesítését, amely rohamosan közelít a 2 millió dolláros mérföldkő felé.
2025. 08. 13. 00:01
Megosztás:

Egyszeri tételek miatt csökkent a Graphisoft Park SE eredménye

A Graphisoft Park SE első félévi pro forma nettó eredménye 3,88 millió eurót tett ki, amely 400 ezer euróval elmarad előző év hasonló időszakának teljesítményétől, az előző évet érintő egyszeri tételek miatt - közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság kedden a Budapesti Értéktőzsdén közzétett jelentésében.
2025. 08. 12. 23:00
Megosztás:

Mérsékelt forgalom, ugrásszerű keresletnövekedés júliusban az ingatlanpiacon

Júliusban az ingatlanpiac a nyári időszakra jellemző visszafogottabb tranzakciószámmal működött, a hitelpiac stabilan teljesített, azonban az Otthon Start Program bejelentése óriási keresletélénkülést indított el - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
2025. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Bitget felmérés: Az európaiak 85%-a kriptóval fizetne a nyaralásáért – de még akadnak akadályok

A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3 vállalat, közzétette legújabb felmérésének eredményeit, amely több mint 3000 európai kriptovaluta-felhasználó utazási szokásait és korlátait vizsgálta. A kutatás szerint a kontinensen egyre nagyobb az igény a kriptóalapú utazások iránt.
2025. 08. 12. 21:00
Megosztás:

TOP 5 ok az online Keno játékra: Miért válaszd a digitális változatot?

A Keno az egyik legősibb szerencsejáték, amely évezredek óta lenyűgözi az embereket világszerte. Ez az egyszerű, mégis izgalmas játék, amely eredetileg az ókori Kínából származik, mára a modern digitális korszakban új életre kelt. Az online Keno platformok forradalmasították ezt a klasszikus játékot, és számos meggyőző okot kínálnak arra, hogy a hagyományos, fizikai változat helyett a virtuális térben próbáljuk ki szerencsénket.
2025. 08. 12. 20:30
Megosztás:

Fake News helyett valóság: az állami vagyon értéke 2010 óta megduplázódott!

A Népszava „Duplázás helyett bukás” címet viselő cikkében súlyos tévedések, ferdítések, félremagyarázások szerepelnek. A cikk állításaival szemben a helyzet egyértelmű: 2010 óta duplájára nőtt az állami vagyon értéke. Minden ezzel ellentétes állítás félremagyarázás, rosszindulatú hangulatkeltés. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV Zrt.) minden esetben transzparensen, felelősen és a jogszabályok által meghatározott módon kezeli a rá bízott állami vagyont - olvashatjuk az MNV Zrt. sajtóközleményében.
2025. 08. 12. 20:00
Megosztás:

5-3-1 Forex kereskedési stratégia: A sikeres Forex kereskedés egy egyszerűsített módszere

Képzelje el a kereskedési képernyőjét bámulja, amelyet eláraszt a számtalan devizapár és végtelen kereskedési stratégia és Önt a helyes lépés megtételének állandó kényszere nyomasztja.
2025. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Új azonosítási lehetőség az MBH Banknál: megérkezett a DÁP a netbank csatornákra

Az MBH Bank 2025. augusztus 4-től, a hazai bankszektorban az elsők között vezette be a Digitális Állampolgár mobilalkalmazáson alapuló azonosítást a netbank csatornáin. A fejlesztés révén az ügyfelek gyorsabban, egyszerűbben és biztonságosabban léphetnek be a netbankjukba, akár jelszó megadása nélkül, mobiltelefonjukra letöltött Digitális Állampolgár mobilalkalmazás segítségével. Az új megoldás összhangban van az MBH Bank digitális innováció iránti elkötelezettségével és azzal a célkitűzéssel, hogy digitális és személyes csatornáin egyaránt a legmagasabb színvonalú ügyfélélményt biztosítsa.
2025. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Czomba Sándor: már közel 30 ezren dolgoznak az idei Nyári Diákmunka Programban

A kormány célja, hogy mindenki, aki akar és tud, az dolgozhasson. Ezért idén már tizenharmadik alkalommal hirdette meg a fiatalok foglalkoztatását segítő Nyári Diákmunka Programot, aminek segítségével a 16-25 év közötti diákok szerezhetnek értékes munkatapasztalatot. Az augusztus végéig futó programnak köszönhetően már közel 30 ezren álltak munkába, így egy hónap alatt közel másfélszeresére nőtt a résztvevő fiatalok száma. A program népszerűségét jól mutatja, hogy eddig mintegy 4600 munkáltató, összesen közel 5 milliárd forint támogatást kötött le.
2025. 08. 12. 17:00
Megosztás:

USA infláció - gondolkodjunk, mit hozhat ez nekünk...

A ma napvilágot látó amerikai infláció margójára számos megjegyzést lehet tenni.
2025. 08. 12. 16:00
Megosztás:

FED elnök kerestetik: Egyre égetőbb Powell utódlásának kérdése

A Fed elnöki pozíciójára keresik a következő embert, aki Jerome Powellt fogja váltani mandátumának 2026 májusi lejáratát követően.
2025. 08. 12. 15:30
Megosztás:

Cukorbetegség négylábú társainknál

A modern városi élet kihívásai nem csupán az emberek egészségére vannak hatással. A pénzügyi szektorban a gép előtt ülve töltött hosszú órák, a mozgáshiány és a stressz hatásai jól ismertek az emberi szervezetre – de mi a helyzet kedvenceinkkel?
2025. 08. 12. 15:23
Megosztás:

Bitcoin-kereskedők fedezékbe vonulnak – inflációs adatok előtt nő a $115K opciók iránti kereslet

A kriptovalutapiac feszült figyelemmel várja az Egyesült Államok friss inflációs jelentését. A befektetők szerint a vártnál magasabb adat nemcsak a Federal Reserve kamatcsökkentési terveit húzhatja keresztbe, hanem a bitcoin árfolyamát is nyomás alá helyezheti. A BTC kereskedők egyre aktívabban vásárolnak rövid lejáratú opciókat, hogy kivédjék a lehetséges árfolyamesést.
2025. 08. 12. 14:00
Megosztás:

Csökkenéssel zárták a hétfői napot a főbb amerikai indexek, meghosszabbították a kínai-amerikai kereskedelmi megállapodás ma lejáró határidejét

A Wall Street vezető indexei hétfőn gyengüléssel zárták a napot, a Dow 0,5%-ot, az S&P 500 0,25%-ot, a Nasdaq Composite 0,3%-ot esett. A befektetők a héten érkező amerikai inflációs adatokat, az amerikai-kínai kereskedelmi fejleményeket, illetve a Trump-Putyin találkozót figyelik.
2025. 08. 12. 13:00
Megosztás:

Kriptovaluta hírek Hedera: mi mozgatja a HBAR árfolyamát?

Az elmúlt hónapokban a Hedera (HBAR) árfolyama látványos hullámvasúton ment keresztül – hirtelen kitörések, meglepő korrekciók és intézményi bejelentések formálták a piacot. De mi áll valójában ezek mögött a mozgások mögött? Elemzésünkben feltárjuk azokat a kulcsfontosságú híreket, technikai jeleket és piaci trendeket, amelyek az elmúlt három hónapban meghatározták a HBAR irányát, és betekintést adunk abba is, mi jöhet ezután.
2025. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Vegyes mozgások az európai tőzsdéken, a befektetők mozgalmas hét elé néznek

Az európai részvénypiacok hétfőn többnyire enyhén gyengültek: a pán-európai Stoxx600 index 0,1%-kal, a DAX 0,3%-kal csökkent, a francia CAC 40 0,6%-kal került lejjebb, míg a brit FTSE 100 viszont 0,4%-kal bővült.
2025. 08. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum árfolyam rekordközelben – Olcsóbb DeFi-tranzakciók és árfolyamrali hajtja a hálózatot

Az Ethereum napi tranzakciószáma ismét a csúcsokat ostromolja, miközben az árfolyam a 4 200 dolláros szint fölé emelkedett. A hálózat kapacitásbővítése, az olcsóbb DeFi-költségek és a kedvező piaci hangulat együttesen lökik újra felfelé az aktivitást – a kérdés csak az, hogy ez tartós növekedés kezdete, vagy egy rövid életű csúcspont.
2025. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Legolcsóbb kerti ház alternatívák – Melyik éri meg?

A rendezett kert titka gyakran egy jól megválasztott kerti ház vagy tároló. A szerszámok, kerti gépek, biciklik, kültéri bútorok és gyerekjátékok mind-mind helyet követelnek maguknak, de nem mindegy, hogy ezt mennyiből oldjuk meg. A fa kerti házak bár mutatósak, gondozást igényelnek, és a faanyag költsége is jóval magasabb, ezért ma már egyre többen választanak fém vagy műanyag kerti házat – ezek a legolcsóbb, mégis hosszú távon is tartós alternatívák. A témában a Homelux.hu kert- és tárolómegoldások szakértőjét kérdeztük.
2025. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Otthon Start: Még zajlanak az egyeztetések az alapterület-szabályok pontosításáról

Folyamatosan zajlanak az egyeztetések a pénzintézetek és a Magyar Bankszövetség, valamint a jogalkotók között az Otthon Start programban elérhető FIX 3% lakáshitel kondícióinak véglegesítése és egységes értelmezése érdekében. A lakáspiacon jelenleg is tapasztalható eltérő gyakorlatok kapcsán kiemelt fontosságú a hiteligénylési feltételek pontosítása, különös tekintettel az ingatlanok négyzetméterárát is meghatározó alapterület vonatkozásában. Az Otthon Start hitel alapterület-szabályaival kapcsolatos ellentmondásos információk tisztázására a money.hu szakértői hívják fel a figyelmet.
2025. 08. 12. 08:00
Megosztás:

Minden negyedik reklám jogsértő volt nyelvvédelmi szempontból – közel 5 milliós bírság a reklámszabályok ellenőrzése során

Összesen 357 reklám ellenőrzésére került sor a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok által. A vizsgálatok mind az általános reklámszabályok betartására, mind a nyelvvédelmi rendelkezések előírására kiterjedtek. Utóbbiak esetén jelentős, 26%-os kifogásolási arány merült fel, amelyekkel összefüggésben eddig 4,7 millió forint bírság kiszabására került sor. Több hatósági eljárás még folyamatban van.
2025. 08. 12. 07:00
Megosztás: