Donald Trump izzadhat - a tárgyalás első napja

Kedden, helyi idő szerint kora délután John Roberts főbíró megnyitotta a Donald Trump amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) szenátusi tárgyalását.

Donald Trump izzadhat - a tárgyalás első napja

Az első nap, amely a tárgyalás - a republikánus szenátusi frakcióvezető, Mitch McConnell által javasolt - eljárási szabályainak megvitatásával telt, a demokrata és a republikánus törvényhozók közötti éles vitákat hozott. Megnyitójában John Roberts, a szenátusi tárgyalás bírája - egyébként az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke - a tárgyalás viselkedési szabályait is felolvasta. Ezek szerint a szenátorok és a házelnök által kijelölt impeachment-menedzserek nem használhatnak mobiltelefonokat, nem szólhatnak közbe.

Roberts még azt is rögzítette, hogy a politikusoknak "főbíró úr" megszólítással kell illetniük őt. Mitch McConnell, a szenátus többségben lévő republikánus frakciójának vezetője kedden reggel még módosította a tárgyalásra vonatkozó eljárási szabályzat javaslatát, amelyről aznap szavaztak a törvényhozók. Az új változat szerint a szenátusban mindkét félnek - a demokratáknak és a republikánusoknak egyaránt - 24 óra áll majd a rendelkezésére érvelésének részletes előterjesztésére, és a pártok nem kettő, hanem három napon keresztül mondhatják el érveiket.

Ezt követően a szenátorok 16 órát kapnak, hogy az ellentétes politikai oldal képviselőinek kérdéseket tehessenek fel, majd négyórás vita következik. A javasolt eljárás szerint a házelnök által kijelölt demokrata párti impeachment-menedzserek - akik a tárgyaláson az ügyészek szerepét látják el - szerdán terjesztik elő részletesen az amerikai elnök ellen megfogalmazott vádpontokat.

Mi jön ezután?

Szerdán, csütörtökön és pénteken a demokrata impeachment-menedzserek, szombaton, jövő hétfőn és kedden pedig a a Donald Trump védelmét ellátó jogászok adják elő érveléseiket. Az ezt követő napokban kerül sor a kérdésekre és a záróvitára. McConnell elhalasztotta a döntését arról, hogy meghívjanak-e tanúkat a tárgyalásra. A javaslatban úgy fogalmazott: a szenátorok nem nyújthatnak be automatikusan indítványt tanúk beidézésére, hanem ha ezt szeretnék, akkor a szenátusnak előbb szavaznia kell, hogy elfogadja-e ezt a kérésüket. A javaslat kiváltotta a demokrata szenátorok haragját.

Chuck Schumer, a demokraták szenátusi frakciójának vezetője még az ülésszak megkezdése előtt újságíróknak adott interjújában egyenesen azzal vádolta meg republikánus szenátortársait, hogy tisztességtelen eljárást akarnak. Azt hangoztatta, hogy McConnell szabályait "mintha Trump elnök dolgozta volna ki Trump elnök számára". Miután felolvasták a Mitch McConnell által javasolt eljárási szabályzatot, és Pat Cipollone, a Donald Trump republikánus elnök védelmét ellátó jogászcsoport vezetője bejelentette, hogy a maguk részéről elfogadják a dokumentumot, Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke és a demokraták impeachment-menedzserei csoportjának vezetője közölte: elutasítják a szabályokat.

A kaliforniai politikus kiállt pártja korábbi álláspontja mellett, miszerint a demokraták számára lehetővé kell tenni új tanúk beidézését. Hozzáfűzte: ezt Trump védőinek is meg kell engedni, rögzítve a döntést a tárgyalás szabályzatában. Schiff hangsúlyozta: az amerikai nép korrekt tárgyalást vár el a szenátustól, ellenkező esetben az a benyomás alakulhat ki, hogy az Egyesült Államok elnöke senkinek sem tartozik elszámolással. Az eljárási szabályok vitájában a felszólaló törvényhozók pártjaik álláspontját képviselték. Vagyis a demokraták azt hangoztatták, hogy a Donald Trump ellen felhozott vádak - visszaélés a hatalommal és a kongresszus akadályozása - megalapozottak, míg a republikánus politikusok visszautasították ezt. Chuck Schumer javaslatot nyújtott be arról, hogy a szenátus kérjen be a vádra vonatkozó dokumentumokat, kezdeményezésének napirendre vételét azonban leszavazták a republikánus többségű házban. (MTI)


Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás: