Orbán: Döntött a kormány az államadósság-csökkentésről

A kormány keddi döntésével kilenc év után először jelentősen csökkentette Magyarország államadósságát, és ezzel megnyitotta a stabil és tartós államadósság-csökkentés korszakát - jelentette be a miniszterelnök, és kijelentette: Magyarország ezzel fordulóponthoz érkezett.

A döntés értelmében egy lépésben 81 százalékról 77-re csökken a GDP-arányos államadósság mértéke, ami több mint 1340 milliárd forintos csökkenést jelent - ismertette Orbán Viktor sajtónyilatkozatában a kabinet ülése után. A magyar gazdaságban most megkezdődött fordulat "nekünk, magyaroknak azért is fontos, mert nagyjából húsz éve annak, hogy a megszálló szovjet hadsereg utolsó katonája is elhagyta Magyarországot, és akkor sokan voltunk, akik azt gondoltuk (...), hogy Magyarország ezzel visszanyerte a szabadságát és a függetlenségét" - mondta.

 

Hozzátette ugyanakkor, hogy az eltelt húsz évben "keservesen kellett megtapasztalnunk annak a régi bölcsességnek az érvényességét és igazságát", hogy egy nemzetet kétféleképpen lehet leigázni, karddal vagy adóssággal. Magyarországon ma minden egyes adózó befizetésének tíz forintjából hetet államadósság-törlesztésre kell fordítani, és "ezt a legjobb jóindulattal sem lehet szabadságnak nevezni" - mutatott rá.


Hogy az elmúlt nyolc évben az ország vezetői butaságból vagy szándékosan adósították-e el az országot, az olyan kérdés, amellyel kapcsolatban mindenki tudni szeretné az igazságot, ezért fontosak azok a vizsgálóbizottságok, amelyek célul tűzték ki a történtek feltárását - mondta. Felidézte, hogy 2002-ben, a kormányváltáskor még csupán a nemzeti össztermék 52 százaléka volt az államadósság mértéke, míg 2010-re ezt 81 százalékra növelték a szocialista kormányok.


Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy az államadósság nem közgazdasági probléma, hanem egy ellenség, amelyet ha nem győznek le, "az ellenség győz le minket". Szerinte az első fontos csatát ebben a háborúban megnyertük, hiszen fordulat következett be. A tartós államadósság-csökkentés időszakának kezdete most már nemcsak azt jelenti, hogy egy lépésben 81-ről 77 százalékra mérsékeltük az államadósságot, hanem azt is, hogy "közben átalakítottuk és megszüntettük az államadósságot újratermelő rendszereket, mint például a magánnyugdíjpénztárnak nevezett nyugdíjtőzsdét is".


Megjegyezte, hogy a világ fejlett államainak esetében az államadósság szintje 90 százalék környékén van, az eurózónán belül az adósság átlagos mértéke körülbelül 80 százalék, és folyamatosan nő. "Ezért (...) az a tény, hogy egy ország egy lépésben ilyen jelentősen csökkentette az államadósságát, az Európai Unión belül rekordnak számít" - tette hozzá.


Az államadósság-csökkentés azért is fontos Magyarország számára, mert egy olyan gazdasági átrendeződés zajlik a világban, amely egyes országokat, amelyek korábban sikeresek voltak, sikertelenné tesz, amelyek pedig sikertelenek voltak, azoknak esélyt és lehetőséget kínál - mondta, hozzátéve: az, hogy mely ország lesz sikeres, illetve sikertelen a következő időszakban, az államadósság csökkentésén múlik.


A miniszterelnök szerint ha sikerül elérni az új alaptörvényben foglaltakat, vagyis azt, hogy az államadósság mértéke 50 százalék alá kerüljön, akkor Magyarország biztosan erős és sikeres ország lesz, ahol lesz egymillióval több munkahely, ahol mindenkinek megéri majd dolgozni, ahol a magyarok munkájából nem mások gyarapodnak, hanem maguk a magyarok, és a közszolgáltatások - az egészségügy, az oktatás, a közösségi közlekedés - mindenki számára magasabb színvonalon lesz majd elérhető.


Orbán Viktor reggel, még a kormány ülése előtt jelentette be az MR1-Kossuth Rádióban, hogy a magán-nyugdíjpénztári átalakításból származó forrásokkal 1.345 milliárd forinttal csökkenti a kabinet az államadósságot. Szólt arról is, hogy ősszel törvény születhet annak ütemezéséről, hogyan csökkenjen az államadósság mértéke 50 százalék alá. (MTI)


Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

A hazai ingatlanpiacon idén visszafogott a kereslet, a forgalom pedig csökkent, az átlagnál drágább ingatlanok piaca azonban másképp alakul. A Duna House elemzése szerint az adásvételek száma éves összevetésben mintegy 7 százalékkal esett, a 100 millió forint feletti ingatlanoké viszont 18 százalékkal nőtt, és részesedésük 8-ról 10 százalék fölé emelkedett. A növekedés ugyanakkor nem a prémiumban keletkezik: a 300 millió forint feletti, valódi prémium ingatlanok forgalma nem bővült, a legdrágább kategóriában pedig csökkent.
2026. 07. 21. 18:00
Megosztás:

Majdnem 14 százalékkal nőtt a fizetésképtelen cégek száma Romániában

Az év első öt hónapjában 3146 cég és egyéni vállalkozó ellen indult fizetésképtelenségi eljárás Romániában - közölte az országos cégnyilvántartó (ONRC).
2026. 07. 21. 17:00
Megosztás:

A Revolut számlákat is inkasszózza a hatóság

Elindultak a végrehajtói inkasszók a Revolutnál is, az érintett ügyfeleket pedig e-mailben értesíti a bank.
2026. 07. 21. 16:00
Megosztás:

Albérlet biztosítása: kinek a dolga megkötni?

A felvételi ponthatárok július 23-i kihirdetését követő hetekben ismét felpörög az albérletpiac: több ezer diák igyekszik majd számára kedvező feltételekkel albérletet találni új tanintézménye közelében. E feltételek között gyakran elsikkad az ingatlan megfelelő biztosítottságának kérdése, sok esetben csak a károk bekövetkezte nyomán derül ki, hogy védte-e megfelelő biztosítás a bérleményt.
2026. 07. 21. 15:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával alakítják át az iskolai oktatást Kínában

Egyre szélesebb körben alkalmaznak mesterséges intelligencián (MI) alapuló rendszereket a kínai iskolákban, amelyek személyre szabott feladatok összeállításával, a tanulók teljesítményének elemzésével és a tanárok munkájának támogatásával segítik az oktatást - közölte kedden a kínai állami média.
2026. 07. 21. 14:00
Megosztás:

Az OTP bankot vesz a Baltikumban

Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal - közölte az OTP hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 13:00
Megosztás:

Támogatja a cseh kormány a mobiltelefonok betiltását az iskolákban

Támogatja a mobiltelefonok és további elektronikus kommunikációs eszközök használatának betiltását az iskolákban a cseh kormány - közölte újságírókkal Andrej Babis a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón. A javaslatot a közelmúltban közösen terjesztette elő a parlementben Andrej Babis kormányfő és Robert Plaga oktatásügyi miniszter, így a kormány kedvező állásfoglalása várható volt. Robert Plaga szerint a kormány döntése egyhangú volt.
2026. 07. 21. 12:00
Megosztás:

Romániai céget vásárol fel a Zeiss

Jóváhagyta a bukaresti versenytanács, hogy a német Zeiss felvásárolja az aradi székhelyű Edy Optic LTT SRL nevű céget - írja a profit.ro az intézmény közleménye lapján.
2026. 07. 21. 11:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 21. 09:00
Megosztás:

Ökológiailábnyom-kalkulátort készített a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem

Tudományos alapokon álló ökológiailábnyom-kalkulátort készítettek vállalkozások számára a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) kutatói – közölte a BGE hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 08:00
Megosztás:

Több mint 50 ezer négyzetméternyi modern logisztikai és irodaterülettel bővít Magyarországon a WLP

A logisztikai piacot jellemző országos túlkínálat ellenére a prémium lokációk továbbra is erős keresletet vonzanak, amire a Weerts Logistics Parks (WLP) új fejlesztései is bizonyítékul szolgálnak. A vállalat Ebesen átadta logisztikai csarnok- és irodakomplexumának második, 33 400 négyzetméteres ütemét, míg Vecsésen a közel 17 ezer négyzetméteres új logisztikai fejlesztés kivitelezése terveiknek megfelelően halad. A Debrecen térségében és a fővárosi repülőtéri régióban megvalósuló beruházások nemcsak a hazai logisztikai infrastruktúrát erősítik, hanem jelentős gazdaságélénkítő hatással is bírnak: a WLP tapasztalatai szerint egy 50 ezer négyzetméteres fejlesztés akár több, mint 300 új munkahely létrejöttéhez járulhat hozzá, míg a teljes fejlesztési területek benépesülésével hosszabb távon több mint 1000 új állás jöhet létre.
2026. 07. 21. 07:00
Megosztás:

Az OTP Bank megvásárolja a Luminor Bankot

Az OTP Csoport belép a balti piacokra, ezzel 14 országra bővül a jelenléte és több mint 10%-kal nő a mérlegfőösszege, miközben az eurózónán belüli működésének részaránya eléri az 50%-ot.
2026. 07. 21. 06:00
Megosztás:

Mérlegképes könyvelő képzés: érdemes-e belevágni?

A könyvelés olyan szakma, amire gazdasági helyzettől függetlenül mindig szükség van. Amíg léteznek vállalkozások, kellenek szakemberek, akik átlátják a számokat. Nem véletlen, hogy egyre többen fontolgatják a mérlegképes könyvelő képzés elvégzését, legyen szó pályakezdőkről vagy tapasztalt könyvelőkről, akik hivatalos képesítést szeretnének szerezni.
2026. 07. 21. 05:00
Megosztás:

Csúcsforgalom jellemezte a használtautó-piacot az első félévben

A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi cserélt gazdát 2026 első félévében. Ez az érték 5,8 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 922 ezres csúcsa is.
2026. 07. 21. 04:00
Megosztás:

Megkezdte a magyar fogyasztók kompenzálását a Temu

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) április végén lezárt eljárásának eredményeként. A cég 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, akik 2023. novembere és 2024. szeptembere között vásároltak a Temu weboldalon vagy az applikációban. Az érintett fogyasztók ezekben a napokban emailben kapnak értesítést. Emellett a Temu üzemeltetője a kötelezően előírt fogyasztói kompenzáció mellett kiszabott 437 millió forintos bírságot már befizette a magyar központi költségvetésbe.
2026. 07. 21. 03:00
Megosztás:

Jönnek az egyetemi ponthatárok: hol a legkönnyebb, és hol a legnehezebb kiadó lakást találni?

Idén július 23-án teszik közzé a felvételi ponthatárokat, ami után minden évben előtérbe kerül a kérdés, hol lehet még időben jó albérletet találni. A kollégiumi férőhelyek száma ugyanis a legtöbb egyetemvárosban közel sem elegendő, ezért a frissen felvételt nyert hallgatók egy része a kiadó lakások piacán találja meg új otthonát. A zenga.hu elemzése megvizsgálta, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 21. 02:00
Megosztás:

Új személyi igazolvány kell az Unió döntése miatt: 70 év fölött ingyenes a csere

Egyetlen nap alatt érvénytelenné válik: rengeteg magyar személyije kerülhet bajba.
2026. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Nem a pénz hiányzik a régió sportjából, hanem az üzleti modell

A közép- és kelet-európai sportpiac előtt továbbra is jelentős növekedési lehetőségek állnak, de az áttöréshez a régiónak túl kell lépnie az állami finanszírozásra épülő működési modellen. A PwC első, kilenc országra kiterjedő CEE Sports Survey kutatása szerint a sportvezetők évi 6,6%-os piaci növekedést várnak a következő 3-5 évben, miközben a női sport, a digitális bevételi források és a szurkolói elköteleződés területén is jelentős tartalékok azonosíthatók. A 120 sportvezető és 650 szurkoló bevonásával készült felmérés ugyanakkor arra is rámutat, hogy a régió hosszú távú versenyképességének kulcsa a professzionálisabb menedzsment, az átláthatóbb működés és a sportlétesítmények hatékonyabb hasznosítása lehet.
2026. 07. 21. 00:05
Megosztás:

Nőtt az euróövezet építőipari termelése májusban

Májusban sorban a második hónapban nőtt az építőipari termelés az euróövezetben éves összevetésben és havi szinten is - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
2026. 07. 20. 23:00
Megosztás:

Az EU 550 millió euróra bírságolta az AliExpress-t az illegális termékek kezelése miatt

Az Európai Bizottság 550 millió eurós bírságot szabott ki az AliExpress Kínában bejegyzett online piactérre, mert a vállalat megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) előírásait az illegális, veszélyes és hamisított termékek terjedésének megelőzésével kapcsolatban - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
2026. 07. 20. 22:00
Megosztás: