E.ON Földgáz Storage: magas üzemi és biztonsági színvonalú gáztárolók kerülnek az új tulajdonoshoz

Az E.ON Földgáz Storage Zrt. (EFS) kiemelt figyelmet fordít arra, hogy négy földgáztárolója a legmagasabb színvonalú üzemi és biztonsági állapotban legyen, amikor sor kerül a tulajdonosváltásra, és a cég az E.ON-tól az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-hez kerül át - mondta Axel Wietfeld, az EFS Zrt. igazgatóságának elnöke az MTI-nek.

Emlékeztetett arra, hogy a március végén megkötött megállapodás értelmében az E.ON Földgáz magyarországi gázipari érdekeltségeit megvásárolja az MVM. Ezzel az E.ON Földgáz Storage Zrt. és az E.ON Földgáz Trade Zrt. részvényeinek száz százaléka az MVM Csoport tulajdonába kerül. A tranzakciót jelenleg a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja. Az ügyletet ezt követően, a tervek szerint az év második felében zárják le.

 

Axel Wietfeld elmondta: az integráció előkészítése a két fél együttműködésével már folyik. Az elképzelések szerint az üzleti modell változatlan marad, a feladat továbbra is a gázpiaci szereplők rugalmas kiszolgálása. A tulajdonosváltás miatt munkahelyek megszűnése nem várható - jegyezte meg. Az EFS négy föld alatti tárolóval rendelkezik, ezek Hajdúszoboszlón, Kardoskúton, Pusztaedericsen és Zsanán találhatók, együttes mobilgáz tárolókapacitásuk 4,2 milliárd köbméter.

 

A cég napi 55,1 millió köbméter gáz kitárolására képes, és még egy igazán hideg téli napon is a Magyarországon szükséges gázmennyiség 60 százalékát tudja biztosítani. Az elnök hangsúlyozta, hogy az EFS négy földgáztárolója jó állapotban van, rendszeresen fejlesztik a gáztárolók berendezéseit, és fokozzák a rendelkezésre állás megbízhatóságát. A cég az elmúlt években évi mintegy 10 millió eurót fordított karbantartásra a romló gazdasági helyzet és a piaci igények csökkenése dacára.

 

Összességében az E.ON 2007 óta több mint 200 millió eurót fektetett a tárolókba. A tárolók biztonsági színvonala magas, katasztrófahelyzetekre is fel vannak készítve. Műszaki üzemzavar az elmúlt évben nem volt, minden igényt ki tudtak elégíteni, még a rendkívüli márciusi hóhelyzet idején is. Az üzemi balesetek száma is minimális volt az utóbbi időszakban. Az elnök kitért arra, hogy az év első felében zárult le a pusztaedericsi tároló kitároló-rendszerének felújítása, amelynek szintén a megbízhatóság és az üzembiztonság javítása volt a célja.

 

A rendszer felülvizsgálatát és a műszerek cseréjét úgy végezték el, hogy közben a tárolót nem kellett leállítani. Napirenden van a besajtoló rendszer felújítása is, ezt a beruházást azonban a piaci igények mérséklődése miatt egyelőre elhalasztották, ezért a végső döntést az új tulajdonosnak kell meghoznia. Axel Wietfeld beszámolt arról, hogy a betárolási időszak április óta tart, a kereskedők a műszakilag lehetséges kapacitás 24 százalékát töltötték fel eddig. Az elmúlt évben a gázpiaci szereplők 2,2 milliárd köbméter kapacitást kötöttek le, ekkor a kihasználtság meghaladta az 50 százalékot. Az elnök megjegyezte: a biztonságos és fenntartható működés érdekében fontos lenne, hogy a feltöltöttség nőjön, azonban a kereskedők továbbra is nehéz piaci környezetre számítanak, emiatt halogatják a kapacitás-lekötést.

 

Axel Wietfeld piaci előrejelzésekre hivatkozva elmondta: rövid távon még a magyarországi gázfelhasználás stagnálására kell számítani, azonban hosszabb távon növekedés várható. Ez, valamint az Európát átszelő tervezett gázvezetékek (az Oroszországból induló Déli Áramlat és az Azerbajdzsánból induló Nabucco West) megépítése javítani fogja a tárolással foglalkozó cégek pozícióit. Megjegyezte, az EFS számára piacbővülést fog eredményezni az is, ha a környező országok kereskedői is igénybe veszik a szolgáltatását, erről már tárgyalnak külföldi partnerekkel.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: