A ciprusi összeomlástól a Tavares-jelentésig

Az Európai Unió számára 2013 a bankunió éve volt, az uniós intézmények nagyrészt megtették, amit meg kellett tenniük, és nagy vonalakban már látszik, hogyan akarják elkerülni, hogy a jövőben közpénzből kelljen bankokat megmenteni. Mindeközben Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárásból, az Európai Parlament pedig elfogadta a kormány intézkedéseit bíráló Tavares-jelentést.

A ciprusi összeomlástól a Tavares-jelentésig

Újabb megrázkódtatással indult az idei év az eurózóna számára. Bár Ciprus már tavaly jelezte, hogy uniós segítséget kér, erről csak a kormányváltás után sikerült megállapodni, amikor a szigetország fenntarthatatlan üzleti modellre épülő bankrendszere már az összeomlás szélére került. Annak ellenére, hogy Ciprus 10 milliárd eurós segítséget kapott, szigorúan korlátoznia kellett a pénzmozgásokat, és a bankrendszer átalakítását sem úszhatta meg.

 

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy Nicosia az érinthetetlennek tekintett, garanciával védett, 100 ezer eurónál kisebb betéteket is meg akarta csapolni ennek érdekében. Ez végül nem történt meg, ám a nagyobb betétekkel rendelkezők kénytelenek voltak lemondani pénzük nagy részéről, magánszemélyek és vállalkozások egyaránt. Több uniós politikus is azt hangoztatta, hogy ha már létezne a bankunió, ez elkerülhető lett volna, illetve szabályozottabb lett volna a folyamat.

 

Az évek alatt, fokozatosan megvalósuló bankunió legtöbb eleme világos, vagy legalábbis a politikai megállapodás megszületett a tagállamok között. Elfogadták és hatályba léptek az új tőkemegfelelési követelmények, valamint jövőre működni kezd az egységes bankfelügyelet, az uniós jogalkotó intézményeknek pedig sikerült megállapodniuk a bankszanálási és -mentési irányelvről, a betétgaranciák szabályairól. Két héttel az év vége előtt pedig a tagállamok az egységes bankszanálási magállapodással kapcsolatban is dűlőre jutottak.

 

Ennek teljes megvalósítása 10 év alatt, fokozatosan megy majd végbe. A Brüsszelben csak "programországoknak" nevezett tagállamok - melyek az EU-EKB-IMF trojkájának segítségéért cserébe kiigazító programot hajtanak végre - közül Írország az év vége előtt lezárta a maga kiigazításait, s kilépett a trojka programjából, visszatérve a piaci finanszírozáshoz. Spanyolország januárban tervezi ugyanezt. Görögországgal kapcsolatban vegyesek a brüsszeli megítélések.

 

A hivatalos források egyszerre örömüket és reményüket fejezik ki, hogy Athén csökkenteni tudja a költségvetés strukturális hiányát, ugyanakkor éppen ezért lépten-nyomon figyelmeztetik a görög vezetést, hogy hajtsa végre a korábban elfogadott megállapodásban szereplő intézkedéseket. A brüsszeli sajtó mindeközben arról cikkez, hogy 2014-ben rés nyílik majd a görög büdzsén, amelyet valószínűleg újabb uniós milliárdokkal kell majd betömni. Egyes véleményformálók pedig arra is figyelmeztetnek, hogy valószínűleg elkerülhetetlen lesz, hogy a magánhitelezők után az Athénnak kölcsönadó országok is engedjenek a görögök fenntarthatatlan, tetemes adósságából.

 

Bár az idén megválasztott új izlandi kormány bejelentette: felfüggeszti az uniós csatlakozási folyamatot, egyelőre mégsem akarnak belépni az EU-ba, 2013-ban az Európai Unió bővítése sem állt le. Horvátország, amely a magyar uniós elnökség alatt sikeresen lezárta csatlakozási tárgyalásait, nyáron az EU tagja lett. 2013-ban pedig arról is döntés született, hogy Szerbiával megkezdődnek a hivatalos csatlakozási tárgyalások. Ehhez elválaszthatatlanul kapcsolódik, hogy uniós közvetítéssel történelminek nevezett megállapodás jött létre Szerbia és Koszovó között. Viszonyuk normalizálása ugyanis mindkét ország uniós közeledésének feltétele.

 

Kulcsszerepet játszott az Európai Unió külügyi főképviselője, Catherine Ashton abban is, hogy vezetésével a nagyhatalmak és Németország félévre szóló átmeneti megállapodást kötöttek Iránnal, melynek lényege, hogy enyhülnek a Teheránnal szembeni szankciók, ha az iszlám köztársaság enged atomprogramjából. Az Európai Unió működése szempontjából létfontosságú volt az a februárban született megállapodás is, amellyel az állam- és kormányfők lefektették az EU 2014 és 2020 közötti többéves pénzügyi keretének sarokszámait és fő feltételeit. Ezt követően az év végéig lehetségessé vált a részletszabályok kidolgozása.

 

Magyarország számára meghatározó döntés volt, hogy nyáron kilenc év után kikerült a túlzottdeficit-eljárásból, miután az Európai Bizottság meggyőződött róla, hogy csökkenő államadósság mellett a magyar költségvetés hiánya a GDP-hez mérten 3 százalék alá került, és a jelenlegi számítások szerint a küszöbérték alatt is marad. Lezárult 2013-ban az Európai Parlament vizsgálata az alapjogok magyarországi helyzetéről. A strasbourgi plénum júliusban fogadta el az erről készített, úgynevezett Tavares-jelentést. Határozatában az EP arra a megállapításra jutott, hogy a magyarországi változások rendszerszintűek, azok trendje és tartalma pedig összeegyeztethetetlen az uniós értékekkel, és ha ezt a trendet nem javítják ki kellő időben és megfelelő módon, akkor az az európai alapértékek súlyos megsértésének egyértelmű kockázatát eredményezi.

 

Az EP álláspontja több ajánlást megfogalmaz az uniós intézmények és Magyarország számára. Az ajánlások végrehajtásának ellenőrzésére a dokumentum EP-képviselőkből, az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa képviselőiből álló testület felállítását szorgalmazta. Orbán Viktor a javaslat strasbourgi vitájában úgy fogalmazott, hogy a dokumentum szerinte komoly veszélyt jelent Európára nézve, sérti az uniós alapszerződést, a közösségi szerződések által nem ismert egyedi intézményt akar felállítani, ellenőrzés és gyámság alá vonná az unió egyik tagországát. A kormányfő úgy vélte: a jelentés önkényesen fogalmaz meg kritériumokat, vezet be új eljárásokat, és kreál új intézményeket.


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: