EU-csúcs - Jövő ősszel bővül a gazdasági kormányzás eszköztára

Jövő őszig, 2014 októberéig párhuzamosan dolgozzák majd ki az Európai Unió intézményei az uniós gazdasági kormányzás újabb elemét, amelynek keretében a tagállamok szerződéses megállapodásokat köthetnek az Európai Bizottsággal, amelyben strukturális reformokra vállalnak kötelezettséget, s cserébe anyagi ösztönzést kaphatnak.

Előbbit az uniós szakzsargonban „növekedési, munkahely-teremtési és versenyképességi partnerségnek", utóbbit pedig szolidaritási mechanizmusnak nevezik. Egyelőre mind a szerződések, mind a cserébe járó támogatás mibenléte meglehetősen kidolgozatlan. Nem világos például, hogy a szolidaritási mechanizmus milyen forrásokból táplálkozna. Diplomaták korábban rámutattak, hogy egyes tagállamok álláspontja az volt, hogy a strukturális reform az adott ország elemi érdeke, nem jár értük „jutalomfalat”. A döntést bejelentő Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a szerződésbe foglalt reformoknak kiegyensúlyozottaknak kell lenniük, és mindkét félnek el kell fogadnia azokat, így az adott ország is magáénak érezheti, s nem pedig úgy, mintha kívülről kényszerítették volna őket rájuk.

 

Rompuy üdvözölte, hogy a bankunió területén lassan minden a helyére kerül. „Megígértük, hogy decemberre megcsináljuk, és decemberben meg is lett” - magyarázta az egykori belga miniszterelnök, utalva a szerdán az utolsó pillérről, a közös bankszanálási mechanizmusról született pénzügyminiszteri megállapodásra. Az Európai Tanács elnöke reményét fejezte ki, hogy a bankunió építőelemei még ebben a ciklusban maradéktalanul a helyükre kerülnek. Külön méltatta, hogy mindezt milyen gyorsan sikerült megteremteni.

 

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke pedig kijelentette: büszkék lehetünk arra, amit elértünk. Mint fogalmazott: kis idővel ezelőtt még sokan azt mondták volna, hogy ezt ennyi idő alatt nem lehet létrehozni, most pedig karnyújtásnyira van a végleges rendezés.

 

„Ez a vég kezdete a bankok közpénzből való megmentésében” - jelentette ki a portugál politikus, aki kifejtette, hogy az elmúlt öt évben radikálisan megváltoztak a pénzügyi szektor szabályai, az egységes szanálási mechanizmussal pedig az utolsó építőkocka is a helyére kerül.

 

Mind Van Rompuy, mind Barroso beszélt arról, hogy az állam- és kormányfők a közös védelempolitikát is áttekintették. A cél, hogy jobban és gyorsabban tudjunk cselekedni - összegezte a vita lényegét Van Rompuy, felhívva a figyelmet a változó stratégiai környezetre, az új fenyegetésekre, valamint a költségvetések szorító kényszerűségeire. Arra az újságírói kérdésre, hogy miért kellett öt évet várni, hogy újra napirendre tűzzék a közös védelem ügyét, ha ilyen nagy jelentőséget tulajdonítanak neki, Van Rompuy úgy felelt, hogy közben volt egy gazdasági válság, és olyan sürgős dolgokat kellett megoldani, mint például az euró fennmaradásának biztosítása. (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: