Econet.hu - A Sziget Kft. bérleti szerződést kötött a soproni VOLT helyszínére

A Sziget Kft. három évre szóló bérleti szerződést kötött a soproni VOLT fesztivál helyszínéül szolgáló területre - közölte az econet.hu szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.



A bérleti szerződés feltételei lényegében megegyeznek az ugyanerre a területre szóló korábbi három éves szerződésben foglaltakkal. A VOLT fesztivált idén 19. alkalommal tartják meg, június 29. és július 2. között. A szerdán megkötött bérleti szerződés alapján a rendezvény a következő három évben a hagyományos és megszokott helyszínén, a Lővér kempingben várja majd látogatóit.

 

A már bejelentett idei fellépők között lesz a 30 Seconds to Mars, Moby, a Pendulum, Paul Kalkbrenner, a House of Pain, valamint a Primus. A közlés szerint a cég Event üzletága egyéb nagy rendezvényeinek területhasználata is rendezett: a Balaton Sound Zamárdiban 2014-ig szóló szerződéssel rendelkezik, a Sziget fesztivál fővárosi közterület-használati díjáról pedig január 28-án született elvi megállapodás Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester és Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője között.

 

Eszerint a Sziget Kft. 50 millió forint plusz áfát fizet közterület-használat címen a fővárosnak, a város pedig kialakít egy szolgáltatáscsomagot a Sziget fesztivál résztvevői számára, ez egyes városi szolgáltatások - például BKV, gyógyfürdők, állatkert - kedvezményes használatára, látogatására jogosít fel. A főváros vezetése január elején döntött úgy, hogy a jövőben nem adja ingyen a Sziget fesztiválnak a Hajógyári-szigeten lévő területet, hanem közterület-használati díjat kér.

 

Tarlós István azt mondta, a Sziget fesztivál szervezőinek az előző városvezetés által kalkulált díjtételek alapján 2,5 milliárd forintot kellene fizetniük, de a Sziget ebből nagyon komoly kedvezményt fog kapni; ennek mértékét akkor 1-1,5 milliárd forint közé tette. A Sziget "elképesztően irreálisnak" nevezte ezt, és ekkor kezdődtek tárgyalások a fővárossal. (MTI)


Kriptópiaci vérengzés: 563 millió dollárt buktak a rali folytatására fogadó kereskedők

Keményen lecsapott a piac a túlzottan optimista kriptokereskedőkre: az elmúlt 24 órában több mint 563 millió dollárnyi long pozíciót likvidáltak a tőzsdék, miután a Bitcoin és az Ether árfolyama makrogazdasági félelmek miatt élesen visszaesett. A legnagyobb veszteséget az ETH- és BTC-kereskedők szenvedték el, miközben a kötvényhozamok emelkedése és az inflációs aggodalmak újra nyomás alá helyezték a kockázatos eszközöket.
2026. 05. 18. 14:30
Megosztás:

A magyarokat jobban zavarja a rossz ügyfélszolgálat, mint hinnénk

A magyar vásárlók számára sokkal fontosabb az emberi ügyfélkezelés, mint azt a cégek többsége feltételezi. Egy friss, 2000 fős reprezentatív kutatás szerint különösen a pénzügyi szektorban okoz komoly elégedetlenséget, ha az ügyfelek kizárólag automatizált rendszerekkel tudnak kapcsolatba lépni. A kommunikációs hibák ráadásul évente akár a vásárlók negyedének elvesztéséhez is vezethetnek.
2026. 05. 18. 14:00
Megosztás:

Algorand blokkláncon indult el Afganisztán első teljesen digitális mikrohitel-platformja

Afganisztánban mérföldkőhöz érkezett a digitális pénzügyi infrastruktúra fejlődése: az Algorand blokklánc technológiájára építve elindult az ország első teljesen digitális mikrofinanszírozási megoldása. A rendszer célja, hogy banki szolgáltatásokhoz nem jutó afgánok is gyorsan, átláthatóan és biztonságosan férhessenek hozzá digitális hitelekhez, támogatásokhoz és napi törlesztési lehetőségekhez.
2026. 05. 18. 13:30
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama 77 000 dollár alá esett miközben 1 milliárd dollár távozott az ETF-ekből

Erős eladói nyomás alá került a Bitcoin, miután az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből egy hét alatt több mint 1 milliárd dollárnyi tőke áramlott ki. Az intézményi kereslet gyengülése, a több százmillió dolláros likvidálási hullám, valamint az inflációs félelmek együttesen nyomták 77 000 dollár alá a BTC árfolyamát.
2026. 05. 18. 13:00
Megosztás:

Miért fontosak a medence alkotóelemei?

Az úszás szerelmesei sokszor álmodoznak egy saját medencéről, ami szórakozást ígér a forró nyári napokon. Mielőtt bárki belekezdene a medence építésébe, tanácsos megismerni annak legfontosabb elemeit, hogy az élmény teljes legyen. Ha bármelyik komponens nem működik megfelelően, a szórakozás helyett könnyen bosszúságot okozhat.
2026. 05. 18. 12:30
Megosztás:

Egyre több a baleset, nőtt a rollerbiztosítások átlagdíja

Jelentősen, több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személysérüléses balesetek száma. Még beszédesebb, hogy a személyszállító járművekkel okozott balesetek 5 százalékát okozták elektromos rollerrel, ami az egy évvel korábbi arány duplája. Közel két éve az erősebb mikromobilitási eszközökre muszáj kötelező felelősségbiztosítást kötni, a Netrisknél tavaly több mint 7200 ilyen biztosítást kötöttek, az idei év első öt és fél hónapjában pedig 2 ezer felett van a szerződések száma. Ebben az évben a mikromobilitási eszközök kötelező biztosítások átlagdíja 8300 forint fölé nőtt a múlt év egészére jellemző majdnem 6600 forinttal szemben. Az adatok szerint egyébként 79 százalékban férfiak kötnek rollerbiztosítást. A legtöbb szerződést, a biztosítások közel felét Kukirin márkájú rollerekre kötötték, utána a Kugoo, a Ztech és a Segway következik.
2026. 05. 18. 12:00
Megosztás:

Március végén a GDP 77,9 százaléka volt az államadósság

Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága 69 012 milliárd forint, a GDP 77,9 százaléka volt az első negyedév végén, 3,3 százalékponttal magasabb a tavaly év végi 74,6 százaléknál. A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint, a GDP 5,6 százaléka volt a március végén záruló egy évben - jelentette hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2026. 05. 18. 11:30
Megosztás:

Már 10 százalék alatti kamattal is adnak egymillió forintos személyi kölcsönt

A személyi kölcsönöknél általában magasabb hitelösszegeknél érhetők el a legjobb kamatok, azonban a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint most már azok is találhatnak 10 százalék körüli kamatokat, akiknek csak egymillió forintra vagy ennél is kisebb összegre van szükségük. Májusban már megjelent egy 9 százalékos ajánlat is. Mindez akár úgy is lehetséges, hogy számlát sem kell nyitni a kölcsönt nyújtó pénzintézetnél.
2026. 05. 18. 11:00
Megosztás:

Diákmunka órabérek 2026: ennyit kereshetnek a diákok nyáron, az IT viszi a prímet

Diákmunka órabér 2026: már most látszik, hol kereshetnek a legtöbbet a fiatalok.
2026. 05. 18. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők hétfőn?

Az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéi piros tartományban várták a zárást a kereskedés utolsó órájában ma reggel. Erősödtek a közel-keleti konfliktus eszkalációjával kapcsolatos aggodalmak a hétvégén és tovább emelkedett a nyersolaj jegyzése. A várakozásoktól elmaradó áprilisi konjunktúra indikátorok érkeztek ma reggel Kínából; az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom bővülése elmaradt a várttól, míg a beruházási dinamika esett éves összevetésben.
2026. 05. 18. 10:30
Megosztás:

Erősödtek a kamatemelési várakozások és emelkedtek a hozamok a fejlett kötvénypiacokon; erősödött a dollár

Az amerikai-kínai tárgyalások nem hoztak érdemi eredményt az Irán elleni háborúban, a Hormuzi szoros zárva, az olajfelhasználás érdemben meghaladja a kínálatot, a globális tartalékok csökkennek és egyre több ország kényszerül korlátozások bevezetésére. Emiatt a múlt héten fokozatosan emelkedtek az olajárak.
2026. 05. 18. 10:00
Megosztás:

Mínuszokkal zárult a pénteki kereskedés a Wall Streeten

Eséssel zártak pénteken a vezető Wall Street-i indexek: a Dow Jones 1,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal, míg a NASDAQ 1,5%-kal csökkent. Az S&P szektorindexei közül csak az energia tudott emelkedni (+2,3%), a legnagyobb mínuszokat a nyersanyag- és közműszektor könyvelte el. A Philadelphia SE félvezető indexe 4%-ot esett, ahogy a mesterséges intelligenciához kapcsolódó optimizmus által vezérelt emelkedésből elkezdtek visszahúzódni az indexek, amikor a befektetők profitot realizáltak.
2026. 05. 18. 09:30
Megosztás:

Erősödnek az inflációs aggodalmak; pénteken és a hét egészében is estek a vezető európai indexek

Piros tartományban zárták a pénteki kereskedést a vezető európai indexek. A páneurópai Stoxx600 1,5%-os mínuszba csúszott a szerdai és csütörtöki emelkedés után. A vezető indexek közül a német DAX volt a nap vesztese 2,1%-os esésével. Szektorszinten a legnagyobb esést az alapanyag szenvedte el (-5,1%) a csökkenő fémárak miatt, de a bankok és más ciklikus ágazatok papírjai is nyomás alá kerültek.
2026. 05. 18. 09:00
Megosztás:

Hosszabb nyitva tartással készül a NAV a bevallás utolsó napjaira

Már több mint 2,2 millió szja-bevallás érkezett a NAV-hoz, de még sokaknak lehet teendője, a NAV hosszított nyitva tartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen fordulnának a hivatalhoz és telefonon is meghosszabbított időben segítik a NAV szakemberei a bevallás kitöltését - hívta fel a figyelmet hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 05. 18. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint hétfő reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek késő délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 18. 08:00
Megosztás:

Kulcsfontosságú időszak következik az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésben

Az amerikai szőlőkabóca a súlyos károkat okozó szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma (FD) fő terjesztője. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy a betegség megelőzésének kulcsa a következő hónapokban a lárvák pontos megfigyelése és időben történő gyérítése.
2026. 05. 18. 07:00
Megosztás:

A VR-szemüveg gyógyászati hatását vizsgálták a Semmelweis gyermekklinikáján

A virtuális valóság (VR) használata a műtét utáni első időszakban alacsonyabb fájdalommal társult serdülőknél – derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A Journal of Pediatric Surgery-ben megjelent tanulmány szerint a VR ugyanakkor nem csökkentette a műtét előtti szorongást, de szerepe lehet az operációt követő panaszok enyhítésében.
2026. 05. 18. 06:00
Megosztás:

Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen

Donald Trump amerikai elnök ismét cselekvésre szólította fel Iránt a konfliktus rendezése érdekében, ellenkező esetre az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba vasárnap.
2026. 05. 18. 05:00
Megosztás:

Hétfőtől már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lesz érvényben tűzgyújtási tilalom

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével 2026. május 18-tól Csongrád-Csanád vármegyében is visszavonja a tűzgyújtási tilalmat. Holnaptól már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében marad érvényben a tilalom.
2026. 05. 18. 04:00
Megosztás:

Jooble: Álláshirdetés feladása és eredményes munkakeresés Magyarországon

Hirdetni szeretnél állást, vagy munkavállalóként tájékozódnál? A Jooble segít mindkét oldalnak. Olvasd el összefoglalónkat!
2026. 05. 18. 03:00
Megosztás: