Egy nap alatt 300 millió dollárt bukott a befektetési guru
A Paulson & Co. 9,5 milliárd dollárjának 85 százaléka fekszik aranybányászati cégekben. Ebből a legértékesebb az Afrika legnagyobb aranybányászati cégében, az AngloGold Ashantiban birtokolt 7,35 százalékos pakett, melynek árfolyama 5,46 százalékkal zuhant a pénteki eladások során. A Paulson-cég AngloGold-részesedésének közel 576 millió dolláros értéke már egyharmaddal volt alacsonyabb a tavaly év végi 885 milliónál. Paulson arany befektetési alapja az idén, március végéig 28 százalékkal értékelődött le.
A péntektől tartó pánikot szakértők az aranypiacon 2013-ban kialakult negatív befektetői hangulat logikus következményének tartják, de a ravaszt a központi bankok aranyeladásai húzták meg. Mindenekelőtt Ciprusé, mely az IMF és az Európai Bizottság 10 milliárd eurós mentőcsomagjának elnyerése feltételeként 13,9 tonnás aranytartalékai több mint 70 százalékát kénytelen pénzzé tenni, amely a jelenlegi árfolyamon mintegy 524 millió dollár ér. Bár az idei év első felében az arany továbbra is nyomás alatt maradhat, hamarosan ismét olyan vonzó szintekre kerülhet a jegyzése, ami láttán sok új pénz indul el a sárga nemesfém irányába, miközben a rengeteg árfolyamesésre játszó, short pozíciót is zárni kell valamikor.
Forrás: Conclude Zrt.