Egyre betegebb a hazai építőipar

Májusban ismét meglódult az építőipari csődök száma, sőt az egy évvel korábbihoz mérve gyorsult a leépülési folyamat - közölte az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Az Opten közleménye szerint gyorsulni kezdett májusban az építőipari új felszámolások számának növekedése az áprilisi megtorpanás után, azaz továbbra is magas a cégfluktuáció a válság által talán leginkább érintett ágazatban. Májusban az egy évvel korábbinál 31-gyel több építőipari vállalkozás ellen indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, a növekedés egy év alatt 9,9 százalékos volt, míg áprilisban még 7,2 százalék.

 

Az ötödik hónapban 342 céget "döntöttek be", ez 32-vel több, mint áprilisban. Az ágazat továbbra is rosszabb helyzetben van, mint a nemzetgazdaság egésze, hiszen az átlagosnál még mindig gyorsabban nőtt a csődök száma: nemzetgazdasági szinten ugyanis csak 8,7 százalékkal több fizetésképtelenségi eljárás indult, mint egy évvel korábban.

 

Ahogy a nemzetgazdaság egészében, úgy az építőiparban is csak átmenetinek bizonyult az áprilisi javulás. Az év eddig eltelt időszakában még mindig 12 százalék feletti az új csődök növekedése - idézi a közlemény Csorbai Hajnalkát, az Opten stratégiai igazgatóját. A végelszámolások sokkal gyorsabban nőttek, mint az országos átlag, ami akár kedvező is lehet, amennyiben az életképtelennek bizonyuló cégek tulajdonosai dobják be a törülközőt.

 

Májusban 210 esetben történt meg ez, ami 71-gyel több az egy évvel korábbihoz képest. Egy év alatt a növekedés 51 százalékos volt, szemben az ugyancsak magas, 23,4 százalékos nemzetgazdasági átlaggal. Az idei ötödik hónapban 450 új építőipari vállalkozást alapítottak, ez 23,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

 

A nemzetgazdasági átlag 6,8 százalékos volt, azaz az építőiparban továbbra is "jönnek-mennek" a vállalkozók és a cégek, ami arra utal, hogy az építési főszezon beindulásával növekvő számban aktivizálódnak a "cégbűvészek" is. Az Opten stratégiai igazgatója szerint nem könnyű szétválasztani a valós projektcégeket és a "csődlovagok" vállalkozásait, de a tulajdonosi háttér vagy a céghely alapján meghatározhatóak lehetnek a kapcsolt vállalkozások.


Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
2026. 06. 13. 18:00
Megosztás:

Több száz átadott honlap után is fizetésre várnak a Demján-program szállítói

A Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” konstrukciójában szállítóként részt vevő vállalkozások szerint a kifizetések elmaradása mára a programban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások működését is veszélyeztetheti. Több száz, közel ezer átadott projekt után sem érkezett meg az elvégzett munkák ellenértéke, miközben a szállítók jelentős része saját forrásból finanszírozta a teljesítést.
2026. 06. 13. 17:00
Megosztás:

Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban

A globális gazdasági egyenlőtlenségekre és a digitális szabályozásra kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország a G7-országok (Franciaország mellett az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság) hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján a francia Alapokban található Evianban - tudatta egy háttérbeszélgetésen a francia elnöki hivatal, kiemelve, hogy a napirenden lévő témákban nincs egyetértés az amerikaiak és a többi nagyhatalom között.
2026. 06. 13. 16:00
Megosztás:

Nőtt a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma az első negyedévben

Mezőgazdasági gépeket és eszközöket 44 százalékkal nagyobb összértékben forgalmaztak Magyarországon az idén az első negyedévben 2025 azonos időszakához képest, az alkatrészforgalmazás 6 százalékkal nőtt - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.
2026. 06. 13. 15:00
Megosztás:

A tejtermelésnek szüksége van a külföldi munkaerőre a terméktanács szerint

Az állattenyésztésben, azon belül is főképp a tejtermelésben a munkaerőpiaci helyzet feszült, külföldi alkalmazottak nélkül nincs elég munkavállaló – hangsúlyozza a Tej Terméktanács az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
2026. 06. 13. 14:00
Megosztás:

Parazitaellenes vakcinát fejlesztenek magyar kutatók

Trópusi parazita elleni vakcinát fejleszt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap támogatásával a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a konzorciumvezető Neo-Antigén Biotech Kft. - közölte a immunizációs technológiák fejlesztésével foglalkozó társaság az MTI-vel.
2026. 06. 13. 13:00
Megosztás:

Megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról

Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
2026. 06. 13. 12:00
Megosztás:

Tavaly 428,5 ezer tonna biológiai termésnövelőt használtak fel a termelők

A magyarországi termelők 24,4 milliárd forint értékben 428,5 ezer tonna biológiai termésnövelőt használtak fel tavaly a növénytermesztéshez és talajélet-regeneráláshoz – ismerteti az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) a honlapján közzétett összefoglalóban.
2026. 06. 13. 11:00
Megosztás:

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét, megszüntetné a jelenlegi közalapítványi-MTVA-s modellt, különválasztaná a rádió-televíziós közszolgálati médiaszolgáltatást és a hírügynökségi tevékenységet, új felügyeleti testületet és új finanszírozási rendszert hozna létre.
2026. 06. 13. 10:00
Megosztás:

Ne edd meg a LIDL Dulano szalámit, coli baktérium lehet benne!

A LIDL Magyarország Bt. Dulano Artländer szelet 240g megnevezésű termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte, mivel a termékben nem zárható ki Verotoxint és Shigatoxin-termelő Escherichia coli (STEC) baktérium jelenléte.
2026. 06. 13. 08:48
Megosztás:

Van élet a vendégmunka után?

Ma az a magyar munkaerőpiac egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen lehetőségei vannak a vállalatoknak a munkaerőhiány kezelésére egy folyamatosan változó gazdasági és demográfiai környezetben. Az új szabályozások miatt bár egyre gyakrabban merül fel a külföldi munkaerő kiváltásának lehetősége, a szakértők szerint a valóság jóval összetettebb: a hazai munkaerő-tartalékok jelentős lehetőségeket rejtenek, ugyanakkor önmagukban nem képesek teljes mértékben pótolni a vendégmunkások szerepét.
2026. 06. 13. 08:00
Megosztás:

Ingyenes tüdőrákszűrésre hívja az aktív dohányosokat a Korányi

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) egész nyáron várja ingyenes tüdőrákszűrésre az aktív dohányosokat, akiknél fokozott lehet a tüdőrák kialakulásának kockázata - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.
2026. 06. 13. 07:00
Megosztás:

A kormány nyilvánosságra hozza a helyreállítási tervet

Nyilvánosságra hozza Magyarország helyreállítási tervét a következő napokban a kormány, amely az európai uniós források hazahozatalának feltétele. A következő pénzügyminiszteri tanácskozáson már a magyar terv lesz a terítéken – közölte a pénzügyminiszter a Facebookon pénteken.
2026. 06. 13. 06:00
Megosztás:

Magyar Péter ma reggel rendkívüli sajtótájékoztatót tart

Az Orbán-kormány "egyik legnagyobb hazugságáról" tart rendkívüli sajtótájékoztatót a miniszterelnök szombat reggel 9 órakor.
2026. 06. 13. 05:00
Megosztás:

Ingatlanpiaci fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

A Duna House ma publikált Ingatlanpiaci Barométere szerint az utolsó tavaszi hónap sem hozott látványos áttörést a hazai ingatlanpiacon, de a kereslet a tavaszi mélypont után fordulni látszik: az index a márciusi–áprilisi visszaesésből 5 ponttal, 74-re kapaszkodott vissza. A tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat.
2026. 06. 13. 04:00
Megosztás:

Airfryert vettél? Itt a hatósági álláspont!

Átfogó, laboratóriumi méréseken alapuló országos ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a forrólevegős sütők energiafogyasztásának és jogszabályi megfelelőségének vizsgálatára. A program célja annak feltárása, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható airfryer készülékek megfelelnek-e az európai uniós környezettudatos tervezési (ecodesign) előírásoknak, különös tekintettel a készenléti és kikapcsolt állapotban jelentkező energiafogyasztásra.
2026. 06. 13. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjváltozásról döntöttek, július 1-től

2026-tól sok özvegyet hidegzuhany érhet: ezekre az új nyugdíjszabályokra nagyon figyelni kell július 1-jétől fontos változások jönnek az özvegyi nyugdíj szabályaiban.
2026. 06. 13. 02:00
Megosztás:

Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár

A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj ára legalább december közepéig továbbra is hatósági árképzés alapján alakul az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutaknál - közölte az infrastrukturális és energiaügyi minisztérium.
2026. 06. 13. 01:00
Megosztás: