Egyre fegyelmezettebben fizetjük a számlákat

Tovább javult tavaly a fizetési fegyelem: a Díjnet e-számlakezelési platform összesítéséből kiderült, hogy 2018-ban az elektronikusan fizetett, közüzemi és a háztartásokhoz köthető más, például telekommunikációs és biztosítási számlák 75,9 százalékát határidőre rendezték a fogyasztók, míg 2017-ben 73 százalékos volt ez az arány. A 30 napon túl befizetett számlák aránya is tovább csökkent, és mindössze a teljes számlaforgalom 1,8 százalékát tette ki tavaly. A legbecsületesebben a távhő számlákat fizették be a felhasználók, a leginkább pedig a nagyobb összegű számlákkal és a biztosítások díjával maradtak el. A számláikat elektronikusan fizetők lényegesen fegyelmezettebbek voltak, mint a hagyományos papíralapon fizetők.

Egyre fegyelmezettebben fizetjük a számlákat

Az elemzés a Díjneten tavaly befizetett több mint ötmillió számla összesített adatai alapján készült. Az összegzés szerint javulás tapasztalható a késve kiegyenlített számláknál is. Tavaly a befizetések mindössze 4,8 százalékával csúsztak több mint 15 napot a fogyasztók, az egy évvel korábbi 5,7 százalék után. Javulás mutatkozott a 60 napnál nagyobb elmaradásoknál is – ez azért érdekes, mert az áram- és a gázcégek ekkora késésnél dönthetnek a szolgáltatás kikapcsolásról. Az áramszámlák 0,3, a gázszámlák 0,4 százalékát fizették be több mint 60 nappal a határidő után. Ez az arány a távközlési számláknál a legalacsonyabb, 0,1 százalék, míg a biztosítási típusú szolgáltatásoknál legmagasabb, 2 százalék.

1. ábra: A Díjneten 2017-ben és 2018-ban határidőre, illetve késve fizetett számlák aránya


A fővárosiak fegyelmezettebbek


Ha az országos hatókörű szolgáltatókat összevetjük a budapesti, valamint a fővároson kívüli helyi és regionális szolgáltatókkal, akkor kiderül, hogy a legpontosabban az országos cégek ügyfelei fizettek: 76,2 százalékban határidőig. A fővárosi szolgáltatók ügyfelei valamivel pontosabban rendezték a számláikat, mint a vidékieké: előbbiek 75,8 százaléka, utóbbiak 73,3 százaléka teljesített határidőre. Az elmaradásoknál hasonló a sorrend: az országos szolgáltatók számláinak 1 százalékát fizették be több mint egyhónapos csúszással, a budapesti cégeknél 3, a vidékieknél pedig 3,4 százalék volt ez az arány.


Mennyi tartalékra van szükségem? - ITT kiszámolhatod!


A távhő díját fizetjük a legpontosabban


A szolgáltatás típusa alapján a legpontosabban a távhőszámlát rendezték a Díjnet rendszerét használó ügyfelek: 81,4 százalékban határidőre. A távközlési szolgáltatásokat az emberek 76,9 százaléka fizette pontosan tavaly, az áramot 76,1 százalék, gázt 74,7 százalék, majd a víz- és csatornaszolgáltatások következtek 73,2 százalékkal. Legkevésbé a biztosítási szolgáltatások díját egyenlítették ki határidőre, csak 57 százalékban.


Az is megfigyelhető, hogy a nagyobb értékű számlák befizetésével inkább késtek a fogyasztók. Míg darabszámra a kibocsátott számlák 75,9 százalékát fizették be pontosan, ha a forintértéket nézzük, akkor csak a teljes kiszámlázott összeg 73,8 százalékát tette ki. Ez a háztartások pénzügyi helyzetével lehet összefüggésben: a magasabb összegű számlák kifizetése több gondot okoz, így gyakrabban csúsznak meg ezek rendezésével. 


Az elektronikusan fizetők jobban betartják a határidőket


Az összesítésből az is kiderült, hogy az elektronikus számlafizetők pontosabban teljesítenek, mint a számlákat hagyományosan rendezők. Míg a Díjbeszedő Holding Zrt. által kiállított papíralapú budapesti számláknál az egy hónapnál hosszabb elmaradás a díjösszeg 8,3 százalékát érintette tavaly, addig a Díjneten rendezett fővárosi számláknál mindössze a fizetendő összegek 3,3 százalékánál volt 30 napon túli elmaradás.


A fizetési fegyelem tavalyi javulása azért is jelentős fejlemény, mert közben 2018-ban 10 százalékkal nőtt a Díjnet regisztrált felhasználóinak száma, azaz többen és több e-számlát fizetnek pontosabban, mint egy évvel korábban – mondja Garamszegi Tamás. A Díjnet Zrt. vezérigazgatója szerint az elektronikus számlafizetést igénybe vevők tudatosabban kezelik pénzügyeiket, emellett a Díjnet mindig emlékezteti az ügyfeleket a közelgő határidőre. Az elektronikus számlafizetéssel nemcsak azért járnak jól a szolgáltatók, mert érdemben nő a fogyasztók fizetési fegyelme, hanem azért is, mert már néhány ezer ügyfél esetén is jelentősen csökkenthetők a számlázási és a befizetésekkel kapcsolatban felmerülő költségeik – hangsúlyozza Garamszegi Tamás. 


Tavaly 5,6 millió fizetési tranzakciót hajtottak végre a Díjneten keresztül, egymillióval többet, mint 2017-ben. A tranzakciók összege 50 milliárd forintra nőtt az egy évvel korábbi 45,2 milliárdról. Az e-számlafizetési platform már 30 cég számláit kezeli, országos és regionális szolgáltatókét egyaránt, felhasználóinak száma meghaladja a 690 ezret.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: