Elfogadták a devizahitelesek megsegítéséről szóló törvényt

Elfogadta a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvényt az Országgyűlés hétfőn.

A jogszabályt 248 igen szavazattal, 60 ellenében, 40 tartózkodással fogadták el a képviselők, azt csak a kormánypárti frakciók támogatták. A törvény a devizakölcsönnel rendelkezők helyzetét kívánja kiszámíthatóbbá tenni azzal, hogy átmeneti időre rögzíti a devizakölcsönök törlesztési árfolyamát. Emellett bevezeti a kényszerértékesítési kvótát annak érdekében, hogy a lakáshitelek fedezetéül szolgáló ingatlanok ne kerüljenek egy időben a piacra, így mérsékelhető legyen a hitelezőket és az adósokat egyaránt sújtó piaci áresés, és csökkenjen a lakások elvesztése miatt a szociális ellátórendszerre nehezedő teher.

 

Hatályon kívül helyezi továbbá azt a rendelkezést, amely kizárja a jelzálog alapú devizahitelezést. A törvény rendelkezik arról, hogy a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező természetes személyek 2011. december 31-ig írásban kezdeményezhetik hitelezőjüknél a törlesztési árfolyam 36 hónapig, de legfeljebb 2014. december 31-ig történő rögzítését. A rögzített árfolyam a svájci frank esetén 180 forint, euró esetén 250 forint, japán jen esetén pedig 200 forint.

 

Az árfolyamrögzítést a pénzügyi vállalkozásoknál is igényelni lehet. A programban mindenki részt vehet, akinek jelzáloghitele van, és megfelel a feltételeknek (például nincs 90 napi késedelemben), függetlenül attól, hogy lakáscélú vagy szabad felhasználású jelzáloghitelt vett fel. Az árfolyamrögzítési lehetőség az életbiztosítási vagy lakás-előtakarékossági szerződéssel kombinált devizakölcsönökből eredő tartozásokra is kiterjed. A rögzített árfolyam és az ezt meghaladó tényleges törlesztési árfolyamok közötti különbségre a devizakölcsönt nyújtó bank speciális célú, a felelős hitelezés szabályai alá nem eső forint jelzáloghitelt (gyűjtőszámlahitel) nyújt, aminek a fedezete ugyanaz a lakóingatlan, mint a devizahitel esetében.

 

A gyűjtőszámlahitel végső lejárata nem lehet korábbi, mint a devizakölcsöné. A gyűjtőszámlahitel háromhavonta tőkésíthető, a három hónapos kamatperiódusra meghatározott ügyleti kamata a rögzített árfolyam alkalmazása alatt nem haladhatja meg a 3 havi Bubort, utána pedig a kapcsolódó devizakölcsön céljával azonos célra nyújtott forinthitel piaci kamatát. A hitelbírálat során, valamint szerződésszerű teljesítés esetén a hitelező az ügyleti kamaton kívül egyéb járulékot és díjat nem érvényesíthet.

 

A magyar állam készfizető kezesként felel a gyűjtőszámlahitelből eredő tartozások 100 százalékáért a rögzített árfolyam alkalmazásának időszaka alatt, majd kezesként e tartozások 25 százalékáért a rögzített árfolyamú időszak lezárulta után, amiért a banknak kezességvállalási díjat kell fizetnie, amit semmilyen módon nem háríthat át a hiteladósokra. Október 1-jével úgynevezett kényszerértékesítési kvóta lép életbe: a bankok összes fedezeti ingatlanuk 2011-ben 2 százalékát, 2012-ben 3, 2013-ban 4, 2014-ben pedig 5 százalékát adhatják át kényszerértékesítésre. A megyékben és a fővárosban azonos kvóta érvényesül.

 

Eredetileg az árverési és kilakoltatási moratórium hatálya alól 2011. július 1-jétől kikerültek volna a nagy értékű ingatlanok, vagyis azok, amelyeknek az esetében a hitelösszeg a hitelfolyósításkor meghaladta a 20 millió forintot, a lakóingatlan lakáshitel-szerződésben meghatározott forgalmi értéke pedig a 30 millió forintot. A gazdasági bizottság zárószavazás előtti módosító indítványa azonban lehetővé tette, hogy 2011. október 1-jéig ezeknek a lakóingatlanoknak is legfeljebb a 2 százalékát lehessen értékesíteni. A törvényjavaslat rendelkezései különböző időpontokban lépnek hatályba.

 

Az árverési és kilakoltatási moratórium korlátozott körű meghosszabbításáról rendelkező szabályok, valamint a devizahitelezés lehetővé tételére vonatkozó - hatályon kívül helyező - rendelkezések június 30-án és július 1-jén, a törlesztőrészletek rögzítésére és a gyűjtőszámla-hitelre vonatkozó rendelkezések a javaslat kihirdetését követő 45. napon, a kényszerértékesítési kvótára vonatkozó szabályok pedig 2011. október 1-jén. Az Országgyűlés a törvény sürgős kihirdetését kérte az államfőtől. (MTI)

Aki befolyásolhat egy közbeszerzést, azt már az előkészítéskor ki kell zárni

Converging Roads of Integrity 2025 címmel kétnapos nemzetközi konferenciát szervezett az Integritás Hatóság december 1-jén és 2-án. Az összeférhetetlenség megelőzésének és feltárásának legjobb gyakorlatairól a Közbeszerzési Hatóság elnöke beszélgetett dr. Dencső Balázzsal (EUTAF), dr. Kéri Zoltánnal (KTM, Nemzeti Fejlesztési Központ), valamint dr. Nagy-Fribiczer Gabriellával (Integritás Hatóság).
2025. 12. 05. 05:00
Megosztás:

Kevesebb túlzsúfolt lakás, terjed a megújuló energia – Hogy élünk Európában?

A közelmúltban publikálta az Eurostat szokásos éves átfogó jelentését a lakhatási viszonyokról, ebben rengeteg érdekes adatot láthatunk európai összehasonlításban. A számok egyelőre 2024-re vonatkoznak, de jellemzően több éves, vagy akár évtizedes tendenciák is látszanak, vagyis nem csak pillanatfelvételként érdemes kezelni az elemzést.
2025. 12. 05. 04:30
Megosztás:

Még nincs késő csatlakozni az MBH Bank részvényigényléséhez

A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
2025. 12. 05. 04:00
Megosztás:

Rekordmagas költségek sújtják a Bitcoin bányászatot – csak a leghatékonyabb szereplők maradhatnak talpon

A Bitcoin bányászat történetének egyik legdrágább időszakába lépett: friss adatok szerint jelentősen megugrott az egy BTC előállításához szükséges költség. A CoinShares legújabb jelentése nemcsak az iparági költségek megoszlását mutatja be, hanem arra is rámutat, hogy egyre inkább szakadék tátong a hatékony és a veszteséges bányászok között. Vajon kik élik túl ezt az időszakot, és mi vár a szektorra, ha a Bitcoin árfolyama nem emelkedik újra?
2025. 12. 05. 03:30
Megosztás:

A Kraken és a Deutsche Börse összefog: Új korszak kezdődhet a hagyományos és digitális piacok integrációjában

December 4-én újabb történelmi együttműködést jelentettek be: a kriptotőzsde élvonalába tartozó Kraken stratégiai partnerségre lépett a Deutsche Börse Group-pal. A cél: áthidalni a hagyományos pénzügyi piacok és a digitális eszközök közötti szakadékot, és új lehetőségeket nyitni az intézményi szereplők előtt. A partnerség első lépései az FX (devizapiac), derivatívák és eszközmegőrzés területén történnek — természetesen a szabályozói jóváhagyás mellett.
2025. 12. 05. 03:00
Megosztás:

Fizetésemelés? Ne is álmodj róla 2026-ban!A munkáltatók fele nem tervez fizetésemelést jövőre

A magyar cégek összesen 52 százaléka tervezi a fizetések emelését 2026-ra, átlagosan 8 százalékos mértékben. Tavaly hasonló arányban nyilatkoztak így a vállalati döntéshozók, októberig mégis jelentősen több helyen volt bérfejlesztés.
2025. 12. 05. 02:30
Megosztás:

Hogyan segíthet a kolokáció a hálózathoz való hozzáférésben?

A hálózati kapacitások szűkösségére tekintettel a hazai villamos energia szektorban egyre nagyobb kihívást jelent a növekvő volumenű időjárásfüggő termelés és villamos energia tárolók rendszerbe integrálása. A kolokációs modellek megjelenése új lehetőségeket kínál a piaci szereplők számára, ugyanakkor számos jogi és finanszírozási kérdést vet fel. Simon Gábor, a DLA Piper Hungary energia szakterületének vezetője összefoglalja a legfontosabb trendeket, szabályozási kereteket és nyitott problémákat.
2025. 12. 05. 02:00
Megosztás:

Ezért jobb qvikkel fizetni – már az e-számláknál is elérhető az ingyenes átutalás

Számos előnye van más fizetési megoldásokkal szemben a qviknek, amely már a Díjneten is választható. A szolgáltatásnak köszönhetően például azok is gyorsabban és biztonságosan fizethetik számláikat, akik nem szeretnék megadni a bankkártyaadataikat az online számlafizetés során. Emellett általánosságban is tovább egyszerűsödött a számlafizetés a Díjnet felületén.
2025. 12. 05. 01:30
Megosztás:

Tovább bővül a Hungarian Startup University Program

Tovább bővül a Hungarian Startup University Program (HSUP), amelynek célja, hogy bevezesse az egyetemi hallgatókat az innovációs és vállalkozói gondolkodásba - mondta Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
2025. 12. 05. 01:00
Megosztás:

Átlag közeli hőmérsékletű és kissé csapadékos volt a november

Átlag közeli hőmérsékletű és kissé csapadékos volt a november - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján csütörtökön.
2025. 12. 05. 00:05
Megosztás:

Megtorpant az XRP árfolyam, miközben a Ripple lezárta az 1 milliárd dolláros GTreasury felvásárlást

A Ripple legújabb, 1 milliárd dolláros akvizíciója új lendületet adhat a digitális pénzügyi infrastruktúra átalakulásának – még ha az XRP árfolyama közben épp technikai ellenállásba is ütközött. Az XRP árfolyamrali megtorpant, de a háttérben komoly stratégiai lépések történnek: a Ripple célja, hogy átfogó pénzügyi platformmá váljon. Vajon ez elég lesz az új árfolyamcsúcsokhoz?
2025. 12. 04. 23:30
Megosztás:

Elkerülhetetlen a 50 000 dolláros BTC árfolyamzuhanás? – 5 fontos tudnivaló a héten a Bitcoinról, és hogy miért a Digitap ($TAP) a #1 kriptós előértékesítés a portfóliód fedezésére

A Bitcoin volatilitással kezdte a decembert. Az árfolyam a hétvégén meredeken visszaesett, majd visszapattant, és ismét az 50 napos exponenciális mozgóátlag (50-EMA) fölé kapaszkodott. Ez az oda-vissza mozgás számos tőkeáttételes pozíciót likvidált, és gyakorlatilag újraindította a származtatott piacokat, így a kereskedők óvatosabbá váltak, különösen az új makrogazdasági adatok érkezése előtt.
2025. 12. 04. 23:00
Megosztás:

Az ABB és a Toyota együtt alakítják az e-mobilitás jövőjét

Az e-mobilitás Európa-szerte megváltoztatja az emberek közlekedési szokásait. Egyre több autós fontolgatja elektromos vagy plug-in hibrid jármű vásárlását, egyre több otthonban szerelnek fel töltőket, és egyre több vállalat gondolja át járműparkja üzemeltetését. Mivel a közlekedés a globális CO₂-kibocsátás közel egynegyedéért felelős, és ebből a személygépkocsik körülbelül 60 százalékot tesznek ki1, soha nem volt még ennyire nyilvánvaló a megbízható, biztonságos és mindennapi töltés iránti igény.
2025. 12. 04. 22:00
Megosztás:

Áttörés a Bitcoin sidechain infrastruktúrában: Partnerségre lépett a VerifiedX és a Blockdaemon

A Bitcoin ökoszisztéma újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: a VerifiedX és a Blockdaemon stratégiai együttműködésre lépett, amely jelentős előrelépést hozhat a Bitcoin sidechain technológia fejlődésében. A cél egyértelmű: komplex blokklánc funkciókat egyszerűen és felhasználóbarát módon elérhetővé tenni a nagyközönség számára – olyan alkalmazásokon keresztül, mint a Switchblade Wallet és a Butterfly.
2025. 12. 04. 21:30
Megosztás:

A Cardano és a Solana veszélyzónába süllyed, miközben egy elemző 2000%-os kitörési ralira számít a Digitap kiemelkedő előértékesítési teljesítménye alapján

A piaci hangulat medvéssé vált, ahogy a főbb altcoinok meredek esésbe kezdtek. A Cardano árfolyama 0,40 dollár alá esett, míg a Solanáé 130 dollár alá csúszott.
2025. 12. 04. 21:00
Megosztás:

Magyarországon a cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.
2025. 12. 04. 20:30
Megosztás:

A Mol megvásárolja az 5 naperőművel rendelkező Polsolar Kft.-t

A Mol csütörtökön szerződést kötött a Polsolar Kft. megvásárlására, amely 5 teljesen működőképes naperőművet birtokol Mezőcsát közelében, Kelet-Magyarországon; a naperőművek együttes kapacitása 304 megawatt peak (MWp), amellyel a társaság megnégyszerezi napenergia portfólióját - közölte a Mol Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2025. 12. 04. 20:00
Megosztás:

Energiahatékonyság, digitalizáció, moduláris fordulat: az építőipar 2026-ban

Az építőipar 2025-ben gyakorlatilag padlóra került Magyarországon: az ÉVOSZ konjunktúrafelmérése* szerint az építőipari cégek 60 százaléka árbevétel csökkenéssel számol, 90 százaléka kedvezőtlennek látja a piaci helyzetet. A megrendeléshiány, a bizonytalan gazdasági környezet és a késedelmes fizetések sok vállalkozást az összeomlás szélére sodort. A Mapei trendelemzése szerint a mélyponton a felújítási boom és a támogatott hitelek jelenthetnek fordulatot az ágazatnak.
2025. 12. 04. 19:30
Megosztás:

Új vezető felel a közép-európai régióért az AstraZenecánál

Decembertől Julio Ordaz tölti be az AstraZenecánál a csehországi, szlovákiai és magyarországi működésért felelős regionális igazgatói pozíciót.
2025. 12. 04. 19:00
Megosztás:

A Polymarket visszatér Amerikába: a való világ eseményei mostantól kereskedhető valószínűségekké válnak

A Polymarket nagy visszatérése új korszakot nyit a kriptoalapú jóslópiacok számára: a platform friss amerikai alkalmazása már valós pénzzel zajló sportesemény-piacokat kínál, immár hivatalos szabályozói jóváhagyással. A kriptoszféra egyik legizgalmasabb területe most lép be a mainstream pénzügyi térbe – szigorúbb felügyelettel, mégis a blokklánc rugalmasságával.
2025. 12. 04. 18:30
Megosztás: