Elfogadták a kettes csomagot

Az Európai Unió Tanácsa hétfőn elfogadta az úgynevezett kettes jogszabálycsomagot, amelynek célja, hogy szorosabbá tegye ellenőrzést az eurózóna országainak költségvetése fölött és a bajba került vagy pénzügyi segítséget kérő országok gazdaságpolitikájának felügyeletét - tudatta hétfőn az állam- és kormányfőket tömörítő tanács sajtószolgálata.

Elfogadták a kettes csomagot

Az összesen három jogszabályt nem a pénzügyminiszterek, hanem az agrárminiszterek tanácsa fogadta el, érdemi vita nélkül, amit az tett lehetővé, hogy korábban az uniós tagállamok állandó képviselői, lényegében uniós nagykövetei már rábólintottak mindháromra, és kinyilvánították, hogy a tanács vita nélkül elfogadja a jogszabályokat, ha az Európai Parlament megszavazza a javaslatokat.

 

A két rendelet közül az egyik azt írja elő az eurózóna tagállamainak, hogy minden év október 15-ig juttassák el az Európai Bizottsághoz a következő évre vonatkozó költségvetés tervezetét, ha pedig a brüsszeli testület úgy látja, hogy a büdzsétervezettel az adott ország súlyosan megsértené a stabilitási és növekedési paktumban vállalat kötelezettségeit, akkor a tervezett költségvetés felülvizsgálatát kérheti. Ez a paktum az, amely lefekteti, hogy minden tagállam köteles kiegyensúlyozott fiskális politikát folytatni, vagyis az államháztartás hiányát fenntartható módon a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt tartani, államadósságát pedig csökkenő pályán tartani és a GDP 60 százaléka alá szorítani.

 

A kettes csomag másik eleme azt szabályozza, hogy a "súlyos pénzügyi zavarral" küzdő vagy pénzügyi segítségben részesülő eurózóna-tagállamok a jövőben fokozott ellenőrzés alá esnek. A rendelet ebből a szempontból külön kiemeli azokat az országokat, amelyek nem elővigyázatossági segítséget kapnak, nekik ugyanis nem csak ellenőrzésnek kell alávetniük magukat, hanem makrogazdasági kiigazítást is végre kell hajtaniuk.

 

Az Európai Parlament márciusban szavazott a csomagról, miután pedig a tanács is rábólintott, a két jogszabály három nappal azt követően hatályba is léphet, hogy kihirdették az unió hivatalos lapjában. Hétfőn a tanács szintén rábólintott a hitelminősítőket érintő szabályozás módosítására is, amelynek célja a verseny fokozása az ágazatban és az összeférhetetlenségek kizárása. A hitelminősítőkre vonatkozó új rendelet értelmében például az intézeteknek a jövőben közzé kell tenniük, ha a hitelminősítő tőkéjének vagy szavazati jogának legalább 5 százalékát birtoklók legalább ugyanekkora részesedést szereznek egy olyan vállalatban, amelyet az adott hitelminősítő tanúsít.

 

Emellett az új szabályozás megtiltja, hogy valaki egynél több hitelminősítőben is 5 százaléknál nagyobb részesedéssel rendelkezzen. A rendelet értelmében a hitelminősítőktől a jövőben peres úton lehet majd kártérítést követelni, ha szándékosan vagy súlyos gondatlansággal kárt okoznak. A módosított rendelet azt is előírja, hogy az államadósságok minősítéseit a jelenlegi 12 hónap helyett a jövőben sűrűbben, félévente kell kötelezően felülvizsgálniuk a hitelminősítőknek. (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: