Elindult az Egyszerű Állam Program

Megkezdődött a kormány által a közelmúltban elfogadott Egyszerű Állam Program végrehajtása, amelyben a vállalkozások adminisztrációs terheinek 500 milliárd forinttal történő csökkentése szerepel – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Ismertette: Magyarországon a vállalkozások adminisztrációs költsége meghaladja a GDP 10 százalékát, és ezzel jelentős hátrányban vannak más országok vállalkozóihoz képest, ahol ez az összeg a magyarországi harmadára tehető. Cséfalvay Zoltán beszámolt arról, hogy az Egyszerű Állam Program végrehajtása során 114 lépést határoztak meg a következő évekre, ezek hatására egy átlagos vállalkozás adminisztrációs terhe évi 3 millió forintról 500 ezer forinttal csökken.

 

Cséfalvay Zoltán elmondta: a program kedvező a vállalkozásoknak és az államnak egyaránt, mert a felszabaduló forrásokat a gazdasági növekedés elősegítésére, a foglalkoztatás bővítésére lehet fordítani. Az államtitkár kifejtette: a vállalkozások adminisztrációjának csökkentésében fontos, hogy ne legyen felesleges adatszolgáltatási kötelezettség, az engedélyeket a kormányhivatalok rövid idő alatt kiadják. A telephelyek létesítése, a különböző pályázati rendszerek egyszerűbbek lesznek. A versenyképesség növelésében az üzleti környezet átalakítása, a rugalmas foglalkoztatási rendszer létrehozása, a hatékonyabb állami működés megteremtése hoz eredményt – tette hozzá Cséfalvay Zoltán.

 

A sajtótájékoztatón az NGM államtitkára megköszönte az érdekképviseletek munkáját, amelyet a program kidolgozásához adtak, és felhívta a figyelmet arra, hogy a megvalósítás követését a program honlapján lehetővé teszik. A munkában részt vevő érdekképviseletek elismeréssel szóltak az elfogadott programról. Antalffy Gábor, a Kisosz ügyvezető elnöke kiemelte: a vállalkozások jövedelemtermelő képessége folyamatosan csökken, a működési feltételek megváltoztatásával lehet a cégek helyzetén segíteni.

 

Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető társelnöke hangsúlyozta: a programot megvalósíthatónak tartják, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az új jogszabályok alkotásakor ne keletkezzenek további vállalkozói terhek. Dávid Péter, az AmCham ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy az amerikai kamara többoldalas javaslatot adott a programhoz, amelyek többsége beépült az elfogadott dokumentumba. Szendrey Szilvia, a Joint Venture Szövetség ügyvezető igazgatója a vállalkozó teher csökkentésében fontosnak nevezte az állami szervek együttműködését, illetve azt, hogy ne legyenek ellenérdekeltek a program végrehajtásában. Kovács Patrik, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége elnöke rámutatott arra, hogy a fiatalok vállalkozói kedvének növeléséhez hozzájárulhat az adminisztrációs akadályok csökkenése.

 

Mikola Gergely, a Brit Kereskedelmi Kamara elnöke kifejtette, hogy kamarájuk támogatja a versenyképességet növelő programot, mivel az adminisztráció csökkenésével felszabaduló forrásokat a növekedésre lehet fordítani. Kérdésekre válaszolva Cséfalvay Zoltán elmondta: a 114 intézkedés döntő többsége 2012-ben valósul meg, a program végrehajtásáról megjelent kormányhatározatban a határidők, felelősökkel megjelölve szerepel.

 

Az államtitkár megismételte, hogy a magyar gazdaság az európai gazdaságokhoz, főleg a németéhez erősen kapcsolódik, így a 2012. évi gazdasági növekedési előrejelzésnél a német jövő évi 0,9 százalékos növekedési prognózist vették figyelembe akkor, amikor 0,5-1 százalék közöttire teszik a jövő évi magyar gazdasági növekedést. Cséfalvay Zoltán nem kommentálta a nemzeti fejlesztési miniszter lemondását. Az államtitkár megerősítette, hogy folynak tárgyalások a tárca és a bankszövetség között, és hamarosan eredmény születhet. (MTI)


Az Egyesült Államok eltörli a szerb árukra kivetett 35 százalékos vámot

Az Egyesült Államok megszünteti a szerb termékekre kivetett 35 százalékos vámot, amely jelentősen érintette a szerb exportot és az abból származó bevételeket - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 07. 26. 00:05
Megosztás:

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a tó - derül ki a HungaroMet Zrt. szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 07. 25. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón:
2026. 07. 25. 22:00
Megosztás:

Az építkezési táblák fontossága a munkaterületek biztonságában

Az építőipari munkaterületeken a megfelelő jelölések kulcsfontosságúak a biztonság fenntartásához. Elgondolkodott már azon, hogy egyetlen jelzés hiánya milyen kockázatokat hordozhat? A munkaterület megfelelő kijelölése nemcsak a törvényi előírások teljesítése érdekében szükséges, hanem a munkavállalók és a környéken tartózkodó személyek védelméért is. Egy átlátható és hatékony jelzőrendszer kialakítása elengedhetetlen.
2026. 07. 25. 21:00
Megosztás:

Koffein és CBD: tényleg érdemes együtt alkalmazni őket?

A CBD-termékek nagyon népszerűek manapság, hiszen a használóik számos pozitív hatásról számolnak be. Azonban a megnövekedett közkedveltséghez az is hozzátartozik, hogy vannak bizony különféle tévhitek is a téma körül.
2026. 07. 25. 20:00
Megosztás:

Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős minisztérium elindítja a szakmai egyeztetést a közmédia megújulásáról, amelynek célja, hogy az észrevételekkel majd segítse a nyilvános pályázat útján kiválasztott leendő vezérigazgató munkáját - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 25. 19:00
Megosztás:

Taxisokat ellenőriztek a fővárosban

Taxisokat ellenőrzött a főváros több kerületében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Budapesti Közlekedési Központ és a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársainak közreműködésével.
2026. 07. 25. 18:00
Megosztás:

Az INA és a Petrol korlátozta az egyszerre tankolható üzemanyag mennyiségét Horvátországban

Az INA horvát és a Petrol szlovén olajipari vállalat átmenetileg 300 literben korlátozta az egy tranzakcióval tankolható üzemanyag mennyiségét horvátországi töltőállomásain a nyári idegenforgalmi szezonban megnövekedett kereslet miatt - közölték pénteken a társaságok.
2026. 07. 25. 17:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés

Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település irányába lesz könnyebb az eljutás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 07. 25. 16:00
Megosztás:

Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről

Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) PR-munkatársa az MTI-t.
2026. 07. 25. 15:00
Megosztás:

Hétfőn tárgyalja a szerb parlament a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Rendkívüli ülést tart hétfőn a szerb parlament, amelynek egyetlen napirendi pontja a Djuro Macut vezette kormány elleni bizalmatlansági indítvány megvitatása, és az arról szóló szavazás lesz.
2026. 07. 25. 14:00
Megosztás:

Berobbant a Robinhood új Ethereum-hálózata

Kevesebb mint három héttel a nyilvános indulás után már 400 millió dollár fölé emelkedett a Robinhood Chain protokolljaiban lekötött kriptoeszközök értéke. A látványos rajt komoly érdeklődést jelez, ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy tartós ökoszisztéma épül-e, vagy elsősorban a kezdeti spekuláció és a mémcoin-kereskedés hajtja a forgalmat.
2026. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Újabb sztrájk lehet a Hannon Systems Hungary székesfehérvári és pécsi telephelyén

A Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyén működő sztrájkbizottság és a munkáltató között 2026. július 23-án újabb egyeztetésre került sor. A tárgyaláson a munkáltató jelezte, hogy szeretné elkerülni a további munkabeszüntetéseket, ezért kész a tárgyalások folytatására. Ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy a sztrájk alapját jelentő bérkérdésben nem kíván változtatni korábbi álláspontján: továbbra is legfeljebb a székesfehérvári telephelyen 4, a pécsi telephelyen pedig 4,5 százalékos béremelést tart elégségesnek.
2026. 07. 25. 12:00
Megosztás:

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. 07. 25. 11:00
Megosztás:

„Legolcsóbb”, „legjobb”, „leggyorsabb”, „legfinomabb” – óvatosan az elsőségi állításokkal!

A piacelsőségi állítások a magas kockázatú reklámállítások közé tartoznak a versenyjogi fogyasztóvédelem területén, mivel alkalmasak arra, hogy a versenytársakhoz viszonyított kiemelkedő piaci pozíciót sugallják a fogyasztók számára. Ezért alkalmazásuk csak akkor jogszerű, ha pontosak, hitelesek és objektív bizonyítékokkal alátámasztottak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb tájékoztató kiadványában segít a fogyasztóknak kiszűrni a megtévesztő jellegű piacelsőségi állításokat, valamint ezúttal iránymutatást nyújt a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen jellegű szlogenek megfelelő alkalmazásához.
2026. 07. 25. 09:00
Megosztás:

10 nap kultúra – elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye

Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának.
2026. 07. 25. 08:30
Megosztás:

A kínai Geely Holding rekordszámú járművet értékesített az első fél évben

A Geely Holding Group rekordszámú, 1 934 842 járművet értékesített az idei év első hat hónapjában - áll a cég MTI-hez pénteken eljutatott közleményében, amely szerint a vállalat immár a világ 7. legnagyobb járműgyártója.
2026. 07. 25. 08:00
Megosztás:

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 07. 25. 07:00
Megosztás:

A kormányzat megtette feljelentését az Eximbank ügyeiben

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen - tudatta a tárca pénteken, egy nappal azt követően, hogy hírt adott a feljelentési szándékáról az intézményben folytatott átvilágítás alapján feltárt visszás ügyletekben.
2026. 07. 25. 06:00
Megosztás:

Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor

Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A várakozások javulása minden cégméret esetében megfigyelhető a K&H kkv bizalmi index második negyedéves adatai alapján; a legjelentősebb elmozdulást a legnagyobb cégeknél mérték.
2026. 07. 25. 05:00
Megosztás: