Eltérés az e-áfa tervezet és a cég által számolt áfaegyenlegben: visszaélhetnek az adószámmal

A legkésőbb a nyár végéig egy régóta várt funkció lép működésbe a NAV online számla-adatszolgáltatás rendszerében (OSA): az online pénztárgép (OPG) adatai is bekerülnek a számlaadatok közé, sőt a felhasználók számára is elérhetőek, letölthetőek lesznek. A két forrás összeillesztése, az összes adat egy rendszerben való kezelése teszi lehetővé az „e-áfa” szolgáltatás megvalósítását is, ami nem más, mint a NAV által készített áfabevallási tervezet kiajánlása a cégek számára. „Ezzel a kör végleg bezárul” – emeli ki Poór Károly az adóinformatikai megoldásokat fejlesztő SDSYS Zrt. cégvezetője – „a manuális rögzítés teljesen megszűnhet, hisz elegendő csak a számla (blokk) képét beszkennelni, lefotózni, és összekapcsolni a NAV által rendelkezésre bocsátott XML adatokkal.”

Eltérés az e-áfa tervezet és a cég által számolt áfaegyenlegben: visszaélhetnek az adószámmal

Továbbá az e-áfa szolgáltatás sok kisvállalkozás – becslésünk szerint mintegy a bevallásra kötelezettek 50%-a - számára jelenthet adminisztrációs könnyítést. Nekik igazán nem lesz más dolguk, mint gyorsan áttekinteni a tervezetet, és ha rendben találják, akkor jóváhagyni. Egyszerű esetben a könyvelő összeveti az ajánlatot a könyvelésből lehozható bevallással, ha egyezik, akkor csak jóvá kell hagyni, a NAV segített az ellenőrzésben.

Az egyedi módosítások helyett / mellett ugyanakkor sokak számára érdemes lehet rövid távon egy kis többletmunkát bevállalni, amellyel hosszabb távon hatékonyabbá tehetik bevallásaik elkészítését. Ezt pedig saját bevallási profil létrehozásával érhetik el. Beállíthatják saját céges, állandóan érvényes céges szabályaikat. Megadhatják például, hogy a mobilszámlák vagy a benzinköltség áfájának hányad részét kezelik levonandóként. A profil beállításait hónapról hónapra, gyakorlatilag a felmerülő problémák megoldása közben finomíthatják, és így egy idő után már csak egy-két ritka esetben lesz szükség egyedi beavatkozásra.

Ugyanakkor a profilok létrehozását a minél pontosabb tervezetek kiajánlása érdekében valószínűleg kisebb, egyszerűbb áfaszabályok szerint működő cégek fogják választani. A nagy forgalmú, összetett tevékenységű nagyvállalatok valószínűleg továbbra is saját ügyviteli rendszerükben maguk készítik majd el bevallásaikat, és csak ennek ellenőrzésére fogják használni az e-áfa adatait. Ha a saját adatok alapján kiszámolt egyenleg és az e-áfa adatai között minimális az eltérés, akkor valószínűleg egyszerűen beadják a saját bevallásukat. Arra azonban nagyon oda kell figyelniük, ha a különbség jelentős: százezres, milliós nagyságrendű. Ez arra utalhat, hogy valaki jogosulatlanul használja az adószámukat, a nevükre állíttat ki számlát. Ez az eltérés előbb vagy utóbb a hatóság kockázatelemző szoftvereinek is szemet fog szúrni, és ellenőrzésre jelölhetik ki a vállalkozást.

Ha valaki ilyen eltérést tapasztal, akkor egy dolgot biztosan nem szabad tennie: egyszerűen, vizsgálat nélkül elfogadni a NAV tervezetét, mert szinte biztos, hogy a különbséget olyan számlák okozzák, amelyek nem a vállalkozás érdekében felmerült költségekről szólnak, hiába lenne örömteli az alacsonyabb fizetendő áfa.

Azok számára, akik az OPG adatokat a könyvelés automatizálására szeretnék felhasználni, arra kell készülniük, hogy ezek más módon fognak érkezni, mint az OSA adatai. Azt is érdemes ismételten kiemelni, hogy attól függetlenül, hogy az adatok online rendelkezésre állnak, az eredeti bizonylat és/vagy a bizonylat képe is szükséges lesz egy ellenőrzés esetén. „Az online számlaadatok lekönyvelése a számlák eredeti képi információi nélkül hibás bevallásokhoz és áfaellenőrzéshez vezethet. Annak tehát, aki eddig nem tudta a képek és adatok összekapcsolását, az automatizálást és a helyes archiválást egy rendszerben megoldani, az e-áfa bevezetése erre újabb lehetőséget adhat. Hiszen most már valóban minden adat rendelkezésre áll, így a fejlesztéssel jelentős anyagi és humán erőforrást lehet megtakarítani.” – hangsúlyozta Poór Károly.

Összefoglalva tehát az egyszerűsített számlák adatainak automatizált, de jó minőségű elérése tovább gyorsíthatja az adatrögzítést. Ugyanakkor az e-áfa használata nem kötelező, és nem célja, hogy a könyvelőkre vagy a vállalkozásokra többletterhet rakjon, ha egyszerűbb, gyorsabb és megbízhatóbb a saját rendszer alapján elkészíteni a bevallást, ennek sincs semmi akadálya. Annak pedig, hogy valaki gondolkodás nélkül jóváhagyja, óriási a kockázata. A tervezet elkészítésével ugyanis a hatóság nem veszi át a felelősséget az adózótól, továbbra is neki kell ellenőriznie, hogy az adatok megfelelnek-e a valós gazdasági eseményeknek.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: