Emelkedéssel indult a hét Európában
A német DAX index 0,9 százalékkal 7.876,10 pontra, a francia CAC-40 index 1 százalékkal 3.792,38 pontra, míg a brit FTSE-100 index 0,9 százalékkal 6.431,19 pontra emelkedett nyitásban. A Stoxx Europe 600 index 0,7 százalékkal 290,39 pontra lépett. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,10 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel, 19 005,91 ponton nyitott hétfőn.
Az európai befektetők figyelme Görögországra fókuszálódhat, hogy meglesz-e a megállapodás az IMF-fel. Görögországnak több ezres létszámleépítésben kell megegyeznie a közszférában a mentőcsomagot finanszírozó nemzetközi hitelezőkkel, az EU, az Európai Központi Bank (EKB) és az IMF képviselőivel ahhoz, hogy megkaphassa a mentőcsomag esedékes 6,3 milliárd eurós részletét. Az IMF ezen kívül július végén hoz döntést 1,8 milliárd euró átutalásáról.
A vezető magyar részvények közül nyitás után nem sokkal az OTP árfolyama 0,37 százalékos emelkedés mellett 4850 forintnál jár, a MOL papírja mérsékelt, 0,09 százalékos emelkedéssel 16.370 forintra kapaszkodott. A Magyar Telekom jegyzése 314 forinton stagnál, míg a gyógyszeripari vállalatok közül a Richter 0,82 százalékkal 35.640 forintra erősödött, míg az Egis 1,08 százalékkal 21.615 forintra esett.