Emelkedéssel indult az európai kereskedés
Emelkedéssel nyitottak kedden a meghatározó nyugat-európai tőzsdék is. Londonban a FTSE-100 index 0,23 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,46 százalékkal, Párizsban a CAC-40 index 0,49 százalékkal nőtt a kereskedés első perceiben. Hétfőn a londoni FTSE-100 0,81 százalékos plusszal 5.943,85 ponton zárt. Frankfurtban a DAX-30 0,08 százalékos javulással 7.067,77 ponton végzett. A párizsi CAC-40 0,39 százalékkal 4.033,21 pontra emelkedett.
A nap várható eseményei közül a piacokra nézve kiemelkedő jelentősséggel bírhat Obama elnök kongresszusi nyitó beszéde, ami esetleg indikatív lehet a Fed csütörtöki kamatdöntő ülése előtt, és délután befolyással lehet a részvénypiacok hangulatára. Emellett a délelőtt folyamán teszik közzé az előzetes negyedik negyedéves brit GDP adatot.
A mai nap folyamán kamatdöntő ülést tartott a Bank of Japan, amely során a kamatszintet továbbra is változatlanul hagyta, nem úgy mint az indiai központi bank, ahol 25 bázispontos kamatemelést hajtottak végre, mely már hetedik volt egyhuzamban. A várakozásokkal ellentétben javult a német fogyasztói bizalom, a vásárlási hajlandóság emelkedésének köszönhetően.
A BUX 12,42 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 22.984,60 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Magyar Telekom és az OTP emelkedett, a Mol és Richter veszített értékéből. A KSH által közzétett adatok alapján novemberben stagálást mutatott a kiskereskedelmi értékesítés volumenje mind havi, mind éves vonatkozásban.