Emelkedéssel próbálkozhat Európa
Az ázsiai régióban a japán jen további gyengülésével a tokiói Nikkei-225 mutató 144 ponttal, kicsivel több mint 1 százalékkal nőtt és 14182 ponton zárt. Emelkedett a szingapúri értéktőzsde is. Közép-európai idő szerint nem sokkal reggel 8 óra után a még nyitva tartó hongkongi Hang Sen-40-es mutató 0,79 százalékos, a sanghaji tőzsde 0,6 százalékos mínuszban volt. A koreai Kospi index 0,1 százalékkal esett.
Három napnyi csökkenés után elsősorban az indexek emelkedését támogathatja, hogy Barack Obama elnök a várakozásoknak megfelelően Janet Yellent jelölte az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed új elnökének.
A másik piacbefolyásoló hír, hogy olvadni látszik az eddig mozdíthatatlannak tetsző, fagyos szembenállás az amerikai „adósságplafon” megemelése ügyében. A befektetőket halvány reménnyel tölti el, hogy Obama elnök csütörtökön tárgyal a képviselőház republikánus többségével. Körvonalazódni látszik egy olyan megoldás, hogy kis mértékben megemelnék a jelenleg 16 ezer 700 milliárd dolláron rögzített adósságlimitet, amivel időt nyernének egy átfogó költségvetési megállapodás kidolgozására.