Emelkedéssel próbálkozik a BUX
Kérdés, hogy mennyire tudja tartani magát a hazai piac, hiszen az tőlünk nyugatabbra csökkenéssel kezdődött a hét. Ugyanis a várt emelkedéssel szemben csökkenéssel nyitottak hétfőn az európai tőzsdék. A kereskedés első percében a frankfurti DAX-30 index 0,22 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,48 százalékos veszteségbe állt.
A mai napon némi izgalmakat hozhat az, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kamatdöntő ülést tart. A piaci várakozások szerint hosszú idő után először változatlan maradhat az irányadó ráta. Emellett az euróövezetben fontos adatok látnak napvilágot: a pénzmennyiség és a fogyasztói árindex adatai gyenge inflációs nyomásra utalhatnak, míg az Európai Bizottság bizalmi indexeinek korábban látott emelkedése lassulhatott a piaci feszültségek hatására.
Nyomást gyakorolhat a nemzetközi piacokra, így a hazaira is, a kínai miniszterelnök hétfői kijelentése, mely szerint a globális gazdasági növekedés továbbra is sebezhető az európai adósságválság miatt, ez pedig akár egy újabb gazdasági visszaesés lehetőségét is felveti. Ugyanakkor hozzátette, hogy a kínai gazdaság jó úton halad előre.
A BUX 40,27 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel, 21.938,47 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 25,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott.