Emelkedtek a GDP-arányos adóterhek az Európai Unióban és az euróövezetben

A bruttó hazai termék (GDP) 40,2 százalékáról 40,3 százalékra emelkedett az Európai Unió tagországai által beszedett adók átlagos mértéke 2017 és 2018 között - közölte az Eurostat szerdán.

Az EU statisztikai hivatala arról számolt be, hogy az euróövezetben ugyanebben az időszakban 41,5 százalékról 41,7 százalékra nőtt az adóterhek GDP-hez mért aránya.
   
A jelentés szerint a tagországok között ugyanakkor nagyok az eltérések. A legmagasabb, 48,4 százalékos arányt tavaly Franciaországban mérték, majd Belgium (47,2 százalék), Dánia (45,9 százalék), Svédország (44,4 százalék), Ausztria (42,8 százalék), Finnország (42,4 százalék) és Olaszország (42 százalék) következik. A skála ellentétes oldalán Írország (23 százalék), Románia (27,1 százalék), Bulgária (29,9 százalék), Litvánia (30,5 százalék) és Lettország (31,4 százalék) áll.
   
Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el, 37,6 százalékos aránnyal a 14. helyre került az EU-tagok között.
   
A legnagyobb európai uniós gazdaságnak számító Németországban 41,5 százalék az arány, ami nagyjából megfelel az eurózóna átlagának.
   

Tavaly tizenhat tagállamban nőttek, hétben csökkentek, a többiben pedig stagnáltak a GDP-arányos összadóbevételek.
   
A legnagyobb mértékben, 1,6 százalékponttal Luxemburgban, illetve 1,3 százalékponttal Romániában és 1,1 százalékponttal Lengyelországban emelkedett ez az arány. A legnagyobb csökkenést, 0,9 százalékpontot Dániában regisztrálták, amelyet Magyarország és Finnország követett 0,8 és 0,7 százalékponttal.
   
Az Európai Unió adóbevételeinek legnagyobb része, GDP-arányosan 13,6 százaléka a termelésre és importra kivetett adókból származott, ezt követték szorosan (13,3 százalék) a társadalombiztosítási járulékok, valamint a jövedelmi és vagyonadók (13,2 százalék).

Hozzászólások

Kimagasló szintet ért el a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és közösségi kiadásokhoz történő hozzájárulása 2019-ben

A Szerencsejáték Zrt. 542,6 milliárd forint árbevételt és több mint 27,5 milliárd forint adózott eredményt ért el 2019-ben, EBITDA mutatója pedig 35,5 milliárd forintra növekedett. A nemzeti szerencsejáték-szervező 114,4 milliárd forinttal járult hozzá a közösségi kiadások finanszírozásához, különböző adók, járulékok, díjak, osztalék formájában. A számsorsjáték szegmens közel 10%-os növekedése kiemelkedő jelentőségű a stagnáló európai piaccal összehasonlításban, és jóval meghaladja az előző évek növekedési ütemét is. A vállalat 2020-as évi várható árbevétele a koronavírus-járvány negatív hatásai ellenére is elérheti a tavalyi évet.
2020. 09. 28. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

480 millió forint bírságot szabott ki a Versenyhivatal az ÉkszerTV-re

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelennek találta az ÉkszerTV ékszer-értékesítési gyakorlatát, és 480 millió forintos bírságot szabott ki a műsor gyártójára.
2020. 09. 28. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszázezer fölé emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma Ukrajnában

Nem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, hétfőre már meghaladta a kétszázezret a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig megközelítette a négyezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.
2020. 09. 28. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Maradhat Londonban az Uber

Az illetékes londoni bíróság hétfői végzése alapján folytathatja tevékenységét a brit fővárosban az Uber, amelynek lejárt taxiszolgáltatási engedélyét a londoni közlekedési hatóság tavaly nem hosszabbította meg.
2020. 09. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan készülhetnek fel a munkaadók a koronavírus második hullámára?

„Itt a második hullám. Hogyan készülhetnek fel a munkaadók? Tanulniuk kell az elmúlt fél évből!” – ezzel a felütéssel rendezte meg online konferenciáját a Profession.hu. A legfontosabb tapasztalat, hogy a magyar cégek és munkavállalók kölcsönös lojalitásukról tettek tanúbizonyságot a koronavírus első hulláma alatt: a szolidaritás és a megoldáskeresés jellemezte az együttműködést ebben az időszakban. A kezdeti bizonytalanság és kényszerintézkedések után júniustól erős konszolidáció volt megfigyelhető, a tendencia a régi rend visszaállása felé mutatott: a home office-ból sokan visszaülhettek az irodába, a korábban csökkentett fizetések pedig elkezdtek visszaállni az eredeti állapotukba – a helyzetről, és a jövő kilátásairól releváns iparágak HR vezetői beszéltek az ország vezető állásportáljának online konferenciáján.
2020. 09. 28. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vége a könnyítéseknek - szeptember végéig lehet eleget tenni a kitolt adókötelezettségeknek

A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a Kormány 2020. szeptember 30-ra módosította egyes adókötelezettségek teljesítésének határidejét. A bevezetett szabályokat a veszélyhelyzet megszűnésével a Parlament módosítás nélkül tartotta fent.
2020. 09. 28. 11:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több panasz érkezik a Gazdasági Versenyhivatalhoz

Jelentősen nőtt a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) érkező panaszok száma, ami az amúgy is bővülő online kereskedelmi forgalmat még inkább növelő koronavírus-járvánnyal magyarázható - mondta Rigó Csaba Balázs, a hivatal elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2020. 09. 28. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új növekedési tervre van szüksége az országnak

Olyan növekedési tervre van szüksége az országnak, amely a növekedés erősítése mellett, 2022-től képes biztosítani az automatikus konszolidációt, a meghatározó külső és belső makrogazdasági egyensúlyok helyreállását is - nyilatkozta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke az MTI-nek. Bejelentette azt is, hogy az MNB új, 50 pontos javaslattal támogatja a kormány munkáját.
2020. 09. 28. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot nőttek Magyarországon az oktatási kiadások

Az OECD államai közül Magyarországon nőttek az egyik legnagyobb mértékben az oktatási kiadások - közölte Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke vasárnap az MTI-vel.
2020. 09. 28. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Drasztikus intézkedéseket sürgetnek Franciaországban

Franciaországban az elmúlt 24 órában 11 ezer 123 új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, ami arra utal, hogy a Covid-19 fertőzés intenzíven terjed az országban - közölte vasárnap este az egészségügyi minisztérium.
2020. 09. 28. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Negatív reálkamat várható a legnépszerűbb lakáshiteleknél több éven át

A jelenlegi igen különleges piaci környezetben – alacsony hitelkamatok és relatív magas infláció – egyre több lakáshitel érhető el negatív reálkamattal, reálköltséggel. Vagyis az infláció mértéke meghaladja a hitel éves költségét. Mit jelent a negatív reálkamat a hiteleknél? Miért különleges ez a helyzet? A Bankmonitor szakértői ezekre a kérdésekre keresték a választ.
2020. 09. 28. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőtől őszi menetrend szerint járnak a balatoni hajók

Szeptember 28-tól őszi menetrend lép életbe a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) menetrendi járatain és sétahajóin, amelyek október 25-ig közlekednek, de már csak hétvégeken, illetve ünnepnapokon - közölte a társaság.
2020. 09. 28. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változott a cigaretta ára az elmúlt 20 évben - ábrán mutatjuk!

Egy doboz Sopianae, Multifilter, Symphonia cigaretta éves fogyasztói átlagára, Ft (multifilteres, rövid, csomag)
2020. 09. 28. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban 170-re emelkedett a 100 ezer lakosra jutó aktív fertőzöttek száma

Az előző hét adataihoz képest 144 százalékos emelkedéssel 168,3-ra szökött fel a 100 ezer lakosra jutó aktív koronavírussal fertőzöttek száma vasárnapra Belgiumban - közölte a belga nemzeti közegészségügyi intézet vasárnap.
2020. 09. 28. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó minőségű szőlőre számítanak Szekszárdon

Jó minőségű, de közepes vagy annál kisebb mennyiségű szőlőre számítanak a szekszárdi borvidéken, ahol a szüret felénél tartanak a termelők.
2020. 09. 27. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elmaradnak a Miskolci Nemzeti Színház előadásai

A Miskolci Nemzeti Színház minden előadását elhalasztja október 5-ig, miután az intézmény több munkatársának pozitív lett a koronavírus-tesztje.
2020. 09. 27. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az infláció Magyarországon - ábrán mutatjuk

árindex, fogyasztói ár; változás az előző év azonos időszakához képest, %
2020. 09. 27. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdi a ferihegyi repülőtér 2-es futópályájának felújítását a Budapest Airport

Hétfőn elkezdődik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es futópályájának felújítása, amelyet az eddigiektől eltérően egyetlen ütemben végeztet el a Budapest Airport.
2020. 09. 27. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

75 ezren töltötték le a VírusRadar alkalmazást

Már több mint 75 ezren töltötték le a VírusRadar alkalmazást, amelyhez hasonló applikációk Európa több országában bizonyították, hogy rendkívül hasznosak a kontaktok beazonosításában, és életeket menthetnek a koronavírus-járvány második szakaszában - idézte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében a digitalizációért felelős helyettes államtitkárt.
2020. 09. 27. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem jönne jól a megállapodás nélküli kilépés az Egyesült Királyságnak

Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense szerint nem jönne jól az Egyesült Királyságnak, ha nem sikerülne megállapodást kötnie az Európai Unióval, mert akkor sokk érné a gazdaságot.
2020. 09. 27. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások: