Energiakereskedelmi Kft.-t indít az E.ON

Megkapta a szükséges hivatalos hozzájárulást, így 2014. január 1-jétől már az E.ON Energiakereskedelmi Kft. szolgálja ki a gáz- és árampiacon a versenypiaci ügyfeleket. Az új társaság létrehozásával az E.ON csoporton belül különválnak az egyetemes szolgáltatási körben ellátott ügyfelek és a mintegy 20 ezer versenypiaci – elsősorban vállalati – ügyfél - olvasható az E.ON Hungária Zrt. sajtóközleményében.

Energiakereskedelmi Kft.-t indít az E.ON

„Alapvetően a piaci környezet jelenlegi és jövőbeni átalakulásához igazodunk ezzel a lépéssel” – mondta el Winkler János az E.ON Hungária csoport igazgatósági tagja. „Eltérő elvárások, más szabályok és különböző fogyasztói igények jellemzik az E.ON magyarországi ügyfélportfolióját és ahhoz, hogy a későbbiekben is hatékonyan megfelelhessünk ezeknek az eltérő igényeknek, a szolgáltatáspaletta szétválasztását csoportszinten is meg kellett lépnünk. Elsőként tettük ezt a magyar piacon működő egyetemes engedélyes szolgáltatók közül.”

Az új társaság kiválással történő létrehozására az E.ON cégcsoport 2013. július 26-án megkapta a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) jóváhagyását  mind árampiaci, mind gázpiaci kereskedelmi tevékenységek esetében. A verseny intenzitását jól mutatja a MEKH elmúlt kétévi adatsora, amelyből kitűnik, hogy a versenypiaci ügyfelek 20-30 százalék közötti arányban váltottak szolgáltatót, elsősorban a versenyképes ajánlatoknak köszönhetően. 


„Látható, hogy Magyarországon a vállalkozások nagyságuktól függetlenül, egységesen nyitottak arra, hogy tudatosan válasszanak számukra megfelelő energiaszolgáltatási konstrukciót. Ez a tudatosság olyan piacméretet képez mára, amit vezető energia szolgáltatóként az E.ON-nak ki szeretne szolgálni” – fejtette ki véleményét Winkler János.


Az új társaság megalakulása az egyetemes szolgáltatás körében ellátott, többségében lakossági ügyfelek kiszolgálását nem érinti, számukra az eddig megszokott szolgáltatási színvonal és feltételrendszer továbbra is garantált. A versenypiaci tarifákkal vételező ügyfélkör esetében a szerződések jogutódlással kerülnek át az új vállalathoz és változatlanul élnek tovább január 1-jét követően, az ügyfeleknek így ezzel kapcsolatban nem lesz teendőjük. Az E.ON ügyfélkapcsolati munkatársai folyamatosan tájékoztatni fogják érintett partnereiket a változásokról.


Az átállás egyik azonnali pozitív következménye ezen ügyfélkör számára az lesz, hogy saját személyes kapcsolattartót kap, arra törekedve, hogy a folyamatos kapcsolat és párbeszéd kialakulásával az egyedi és sajátos ügyféligényeket még jobban, még hatékonyabban tudja a cég megválaszolni.  Magyarországon az E.ON csoport ellát háztartásokat, kis-közepes és nagyvállalatokat, ipari üzemeket, azaz nagyfogyasztókat, valamint önkormányzatokat és azok intézményeit. 


„Az elsősorban a lakosságot célzó egyetemes szolgáltatási kör szociális biztonságot nyújt az érintettek számára, szabályozott fogyasztói árat és rendelkezésre állást garantál, amit a hatóságilag szabályozott ár és szolgáltatási színvonal biztosít. A versenypiaci szolgáltatásban viszont nagyfokú rugalmasság is szükséges a szolgáltató részéről, sokkal erősebb a közös gondolkodás és az innováció szerepe, a szolgáltatótól egyre inkább elvárható, hogy egyfajta energetikai tanácsadó szerepét is betöltse. Az energetikai tapasztalatokat mi az E.ON nemzetközi csoportban rendszeresen egyeztetjük és a legjobb megoldásokat tudjuk így ügyfeleink sikerének és eredményességének érdekében bevezetni. Összességében az a célunk, hogy minden vállalati ügyfél kiemelt szolgáltatásban részesüljön” – összegezte Winkler János.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: