Ennyit kerestünk októberben

A KSH ma közzétett adatai alapján a bruttó keresetek 5,7, a nettó 7,2 százalékkal voltak magasabbak idén októberben mint egy évvel korábban. A rekord alacsony 0,9 százalékos októberi inflációval számolva a reálbérek 6,2 százalékkal nőttek 2012 októberéhez képest a családi adókedvezmények hatását nem számolva.

A közfoglalkoztatottak nélkül a bruttó keresetek növekedése 6,3, a nettóé 7,9 százalékos volt a nemzetgazdaságban, az előző havi 5,8 és 7,2 százalékos emelkedés után. A versenyszférában 5,1 százalékkal nőttek októberben a bruttó bérek, míg a nettó bérek 6,8 százalékkal. A havi rendszeres - prémium, jutalom és egyhavi különjuttatás nélkül számított - jövedelem növekedése is gyorsult a versenyszférában a szeptemberi 3,9 százalék után 4,9 százalékosra.
    

A közszférában 7,6 százalékkal magasabbak voltak a bruttó bérek, mint tavaly októberben, a nettó keresetek 8,5 százalékkal emelkedtek, a közfoglalkoztatottakat nem számítva rendre 9,4 és 10,5 százalékos volt a növekedés. Idén októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 230 ezer forint volt.
    

A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 240 ezer, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 230 ezer forintot kerestek, 5,1 illetve 9,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A feldolgozó iparban 5,8 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek és átlagosan 239 ezer forintot tettek ki, míg az építőiparban 9,1 százalékos éves növekedéssel 178 ezer forintra rúgtak. A pénzügyi, biztosítási szektorban dolgozók bruttó átlagkeresete októberben 441 ezer forint volt, 3,0 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt. Az oktatásban 21,5 százalékkal kerestek többet és ez elérte a 237 ezer forintot.
    

Októberben 133 ezren álltak közfoglalkoztatásban, 25 ezerrel többen, mint egy évvel korábban, és a teljes munkaidőre járó 76 164 ezer forintos átlagkeresetük 4,7 százalékkal volt magasabb. A versenyszférában foglalkoztatottak száma 1 millió 828 ezer volt októberben, kétezerrel kevesebb, mint szeptemberben, viszont a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva létszámuk négyezer fővel nőtt.

    

Idén január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 227 800 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 238 400, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 223 700 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 000 forint volt.
    

Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,8 százalékkal haladták meg a 2012. január-októberit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,7 százalékkal nőttek. A költségvetés területén - közfoglalkoztatottak nélkül - átlagosan 5,7 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése.
    

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, 468 600 forintot tettek ki. Ezt az információ és kommunikáció követte 426 300 forinttal, valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 392 800 forinttal.
    

A legkevesebbet, 145 600 forintot a szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban dolgozók, 154 300 forintot a humán-egészségügyi, szociális ellátásban, illetve 167 ezer forintot a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat ágakban dolgozók kerestek.
   

 Január-októberben a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 200 forint - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 9900 forint juttatást kaptak ezen a címen. Január-októberben a rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - kereset átlagosan 3,6 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit. (MTI)
 


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: