Enyhe pluszban indult a kereskedés

A nyugat-európai piacokhoz hasonlóan a magyar tőzsde is felfelé vette az irányt a második negyedév első kereskedési napján nyitás során. BUX 32,98 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 18.668,65 ponton nyitott hétfőn. A londoni FTSE-100 index 0,28 százalék, a frankfurti Xetra DAX index 0,41 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,28 százalék nyereséget mutatott a kereskedés elején

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kifejtette, a külföldi optimista hangulat befolyásolja a budapesti tőzsdét is. Úgy vélte, a BÉT ledolgozza a pénteki veszteségeket, mivel "kellemes" bejelentések érkeztek Európából, s a piac továbbra is bizakodó. Az általános emelkedésen belül, növekedést vár minden blue chiptől, így a péntek délután kissé gyengélkedő OTP-től és Richtertől is.

 

Komolyabb indikációt a nemzetközi piacokon a másfél-két hét múlva kezdődő amerikai gyorsjelentési szezon hozhat az elemző szerint, ha addig nem történik semmi rendkívüli. A nemzetközi piacokon az elemzők reggel emelkedő indexekre számítottak, mivel javultak a kilátások az euróövezeti válságrendezésére. Javított a nemzetközi befektetői hangulaton a vasárnap közzétett kínai feldolgozóipari beszerzési menedzser index is. Márciusban 11 havi csúcsra emelkedett értéke, ami enyhítette a lassuló kínai gazdasági növekedés hátrányos világgazdasági hatásával szembeni piaci aggodalmakat.

 

A nemzetközi tőzsdei kereskedést hétfőn egyebek mellett több európai ország márciusi feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe, az euróövezeti márciusi beszerzési menedzser index alakulása, valamint az euróövezeti munkanélküliségi ráta februári alakulása befolyásolja.

 

Negyedóra elteltével a vezető magyar részvények közül az OTP árfolyama 1 százalékos plusz mellett 3868 forintnál járt, a MOL papírja 0,27 százalékkal 18.450 forintra emelkedett. A Magyar Telekom 1 forinttal 577 forintra csökkent, míg a Richter 50 forinttal 37.920 forintra emelkedett.

Olaszországban tüntetéshullám indult a nemzetközi aktivisták hajóinak megállítása miatt

A római és a nápolyi központi pályaudvart is tüntetők vették körbe szerda este azt követően, hogy az izraeli haditengerészet feltartóztatta a Global Sumud Flottilla aktivistáit a Gázai övezethez közeli tengerszakaszon. Péntekre általános sztrájkot hirdettek meg az olasz szakszervezetek.
2025. 10. 02. 02:30
Megosztás:

Klímát vennél, ami fűteni is tud? Akkor siess, támogatás van hozzá!

Szeptember 15-től új lehetőség nyílt a magyar háztartások számára: a Gree HEM Plusz program keretében akár 30 százalékos pénzügyi támogatással juthatnak korszerű, energiatakarékos klímaberendezéshez. A Gree online kalkulátorával bárki gyorsan kiszámolhatja, pontosan mekkora megtakarítást érhet el.
2025. 10. 02. 02:00
Megosztás:

Sárga csekket fizetnél be? Ne tedd! Ezt csináld helyette!

A Magyar Posta és az Erste együttműködésének köszönhetően újabb digitális csatornán válik elérhetővé a mobilappokba beépülő, QR-kódos csekkbefizetés. Szeptembertől az Erste George mobilapplikációjában is elérhető a szolgáltatás, amely lehetővé teszi a postai csekkek gyors és biztonságos befizetését – közvetlenül a banki felületről.
2025. 10. 02. 01:00
Megosztás:

ÁKK: kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült - közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
2025. 10. 02. 00:30
Megosztás:

Szennyezett folyami rákot hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.
2025. 10. 01. 23:30
Megosztás:

ÁKK: kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült - közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
2025. 10. 01. 23:00
Megosztás:

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg.
2025. 10. 01. 22:30
Megosztás:

Országos szaunaprogramokkal az idén is lesz Szaunázók hétvégéje

A Magyar Fürdőszövetség idén már nyolcadik alkalommal szervezi meg a Szaunázók hétvégéjét; október 4-5. között tematikus szaunaprogramokkal várják az érdeklődőket az ország fürdőiben - közölte Balogh Zoltán a fürdőszövetség főtitkára az MTI-vel.
2025. 10. 01. 22:00
Megosztás:

Európai nyúlhús napokat tartanak október 4-5-én

A nyúlhús fogyasztásának népszerűsítésére Európai nyúlhús napokat tartanak október első hétvégéjén, október 4-5-én országszerte - közölte a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 01. 21:30
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Ha az XRP árfolyam 2026-ban meghaladja az 5 dollárt, ez az altcoin 0,11 dollárról 10 dollár fölé emelkedhet

A kriptovaluta-piac továbbra is pezseg a következő nagy rali körüli spekulációktól. Az elemzők azt vitatják, hogy az XRP árfolyama képes-e megtartani jelenlegi lendületét 2026-ig, akár 5 dollár feletti célárakat is elérve.
2025. 10. 01. 21:00
Megosztás:

A Pensum Group árbevétele nőtt, adózott eredménye csökkent idén az első fél évben

A Pensum Group árbevétele idén az első fél évben 29 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt éves összevetésben, míg adózott eredménye 21 százalékkal 133 millió forintra csökkent, így az egy részvényre jutó nyereség 67 forint volt - közölte a főként munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 01. 20:00
Megosztás:

Már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák az adókedvezményről

Szerdától nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák az adókedvezményről; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkönnyíti az igénybevételt.
2025. 10. 01. 19:30
Megosztás:

AM: az agrártárca támogatja az őshonos állatok megőrzését

Szeptember végétől megkezdte a Magyar Államkincstár az Őshonos állatok in situ támogatásának pályázatára beérkezett kérelmek elbírálását. Ezt követi a támogatási összegek mielőbbi utalása a gazdálkodók részére. Idén több mint 3 milliárd forint kifizetése várható ezen a jogcímen - tájékoztatott Viski József, az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára a tárca MTI-nek küldött szerdai közleményében.
2025. 10. 01. 19:15
Megosztás:

Új taggal bővült a GVH Versenytanácsa

Új taggal bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa és egy tag megbízását újabb hat évvel hosszabbította meg október elsejei hatállyal Sulyok Tamás köztársasági elnök - tájékoztatta a versenyhivatal szerdán az MTI-t.
2025. 10. 01. 18:00
Megosztás:

Új fejezet a hazai távközlésben: a 2Connect Magyarország legnagyobb vezetékes távközlési és infokommunikációs infrastruktúra vállalatát építi

A 4iG Csoport új tagvállalataként lépett színre a 2Connect Távközlési Infrastruktúra és Hálózati Szolgáltatások Kft., Magyarország egyik legnagyobb, kizárólag nagykereskedelmi, vezetékes távközlési és infokommunikációs infrastruktúra-szolgáltatásokat nyújtó vállalata. A társaság a korábbi Invitech, Antenna Hungária, DIGI és One Magyarország hálózati infrastruktúrájának egybeolvadásával jött létre, a hazai távközlési piac egyik legnagyobb szerkezeti átalakulásaként, 2Connect márkanév alatt.
2025. 10. 01. 17:30
Megosztás:

Szeptemberben erősödött az árnyomás az euróövezetben

Szeptemberben az elemzők által várt mértékben gyorsult az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett előzetes adatai szerint.
2025. 10. 01. 17:00
Megosztás:

Történelmi csúcson a hazai vállalatfelvásárlások száma

Történelmi csúcson van a hazai vállalatfelvásárlások és összeolvadások piaca Magyarországon, tavaly 110 ilyen üzletkötés történt összesen 9 milliárd dollár értékben, ami csaknem 40 százalékos emelkedés az előző évhez képest az EY-Parthenon jelentése szerint.
2025. 10. 01. 16:30
Megosztás:

Téli gumi szezon: ugrásszerű érdeklődés az Árukeresőn

Az ősz beköszöntével megugrott a téli gumi iránti kereslet az Árukeresőn: augusztus vége és szeptember közepe között az „Autó gumiabroncs” kategória 870 002 megtekintést ért el, ami 37,5 százalékos növekedést jelent. A napi keresések szeptember közepére már meghaladták a 40 ezret, amivel a téli gumik a második legnépszerűbb termékkategóriává léptek elő, közvetlenül a mobiltelefonok után. Az adatok arra utalnak, hogy a magyar autósok egyre tudatosabban és korábban kezdik meg a felkészülést a télre.
2025. 10. 01. 16:00
Megosztás:

Satufékezett a hitelpiac augusztusban - mindenki az Otthon Startra várt

Látványos visszaesést hozott az augusztus a lakossági hitelpiacon: lakáshitelekből bő negyedével kevesebbet folyósítottak a bankok júliushoz képest, de visszaesett a személyi kölcsönök iránti kereslet is. A megtorpanás egyértelműen az Otthon Start hitel szeptemberi indulása előtti kivárással magyarázható Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója szerint.
2025. 10. 01. 15:30
Megosztás:

Idősek Világnapja: Az Allianz szerint az öngondoskodás kulcs az időskori biztonsághoz

Az utódok és a felmenők szimultán támogatása, az időskori válás, a növekvő várható élettartam olyan jelentős tényezők, melyek akadályokat állíthatnak a nyugdíjas évek életszínvonalának fenntartása elé – ez a következtetése az Allianz Life időskori anyagi biztonságot eltérő megközelítésekből felmérő kutatásainak. A felmérések amerikai tapasztalatokon alapulnak, ugyanakkor a hazai tendenciák is hasonló irányba mutatnak. A felismerések rávilágítanak az öngondoskodás jelentőségére, ami kiemelten fontos a nők esetében: ők ugyanis jobban ki vannak téve az időskori nélkülözés veszélyének, mint a férfiak.
2025. 10. 01. 15:00
Megosztás: