Éppen csak pluszba tudtak szaladni az amerikai piacok

Nap végére épphogy pluszba tudtak kapaszkodni az amerikai piacok, miután a nap elején tapasztalt jelentős veszteségek után folyamatosan emelkedtek a piacok. A hangulatot nagyban rontotta a vártnál rosszabb májusi építőipari adat, azonban emelkedésnek indultak az indexek a vártnál jobb ipari termelési adat és a BP bejelentése nyomán, hogy 20 milliárd dolláros alapot hoz létre az olajkatasztrófával kapcsolatos károk fedezésére.

A DJIA index 4,69 ponttal, vagyis 0,05 százalékkal 10.409,46 pontra emelkedett. A S&P 500-as mutató 0,62 ponttal, azaz 0,06 százalékkal javult és 1.114,59 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,05 ponttal, azaz 0,01 százalékkal 2.305,93 pontra nőtt.

 

Nem folytatódott a kedden mutatott rally a piacokon, mely az euró 1,23-as szintre történő emelkedése és az enyhülő európai adósságválság jótékony hatásának volt köszönhető. A mutatók alig változtak keddi záró értékükhöz képest, a negatív és pozitív hatások jórészt kioltották egymást. Lefelé nyomta a mutatókat, hogy az Egyesült Államokban megkezdett lakásépítések száma májusban a vártnál nagyobb mértékben, 10 százalékkal csökkent, tavaly december óta a legalacsonyabb szintre. Ugyanakkor pozitívan fogadták a piacok a kiszivárgott híreket arról, hogy a BP brit olajcég 20 milliárd dolláros alapot hoz létre a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa károsultjainak számára.

 

A BP vezetői a Fehér Házban találkoztak az amerikai elnökkel, ahol megállapodás született arról, hogy a brit olajvállalat egy 20 milliárd dolláros alapot hoz létre, melynek célja a Mexikói-öbölben bekövetkezett katasztrófa károsultjainak kártalanítására. A megállapodást követőeb az olajtársaság bejelentette, hogy az év hátralévő részében nem fizet negyedéves osztalékot, a kérdést csak jövőre fogja újra felülvizsgálni. A vállalat árfolyama 1,4 százalékkal emelkedett.

 

A kereskedés elején a vártnál rosszabb építőipari adatok mellett hűtötte a kedélyeket a FedEx negyedik pénzügyi negyedéves beszámolóját követő bejelentése, hogy a 2011-es pénzügyi évben a nyeresége korlátozott lesz a magas költségek miatt. A cég árfolyama közel 6 százalékkal esett. Nem volt szerencsésebb a Nokia sem, melynek árfolyama több mint 10 százalékkal zuhant, miután a vállalat arra figyelmeztette a befektetőit, hogy a mobiltelefon üzletágának második negyedéves nyeresége gyengébb lesz a vártnál.

 

Hatalmasat, közel 40 százalékot zuhant a jelzáloghitel finanszírozó óriások (Fannie Mae, Freddie Mac) árfolyamai, melyet még 2008-ben állami felügyelet alá kerültek, miután a papírok kikerülnek a New York-i részvénypiacról.

 

A dollár erősödött a riválisaival szemben, az euró 0,2 százalékot gyengült, de így is 1,23 felett maradt. A júliusi szállítású WTI olaj ára 73 centtel 77,67 dollárra emelkedett, míg az augusztus szállítású arany ára 3,90 dollárral 1.230,50 dollárra csökkent unciánként.

 


K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
2026. 06. 13. 18:00
Megosztás:

Több száz átadott honlap után is fizetésre várnak a Demján-program szállítói

A Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” konstrukciójában szállítóként részt vevő vállalkozások szerint a kifizetések elmaradása mára a programban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások működését is veszélyeztetheti. Több száz, közel ezer átadott projekt után sem érkezett meg az elvégzett munkák ellenértéke, miközben a szállítók jelentős része saját forrásból finanszírozta a teljesítést.
2026. 06. 13. 17:00
Megosztás:

Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban

A globális gazdasági egyenlőtlenségekre és a digitális szabályozásra kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország a G7-országok (Franciaország mellett az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság) hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján a francia Alapokban található Evianban - tudatta egy háttérbeszélgetésen a francia elnöki hivatal, kiemelve, hogy a napirenden lévő témákban nincs egyetértés az amerikaiak és a többi nagyhatalom között.
2026. 06. 13. 16:00
Megosztás:

Nőtt a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma az első negyedévben

Mezőgazdasági gépeket és eszközöket 44 százalékkal nagyobb összértékben forgalmaztak Magyarországon az idén az első negyedévben 2025 azonos időszakához képest, az alkatrészforgalmazás 6 százalékkal nőtt - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.
2026. 06. 13. 15:00
Megosztás:

A tejtermelésnek szüksége van a külföldi munkaerőre a terméktanács szerint

Az állattenyésztésben, azon belül is főképp a tejtermelésben a munkaerőpiaci helyzet feszült, külföldi alkalmazottak nélkül nincs elég munkavállaló – hangsúlyozza a Tej Terméktanács az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
2026. 06. 13. 14:00
Megosztás:

Parazitaellenes vakcinát fejlesztenek magyar kutatók

Trópusi parazita elleni vakcinát fejleszt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap támogatásával a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a konzorciumvezető Neo-Antigén Biotech Kft. - közölte a immunizációs technológiák fejlesztésével foglalkozó társaság az MTI-vel.
2026. 06. 13. 13:00
Megosztás:

Megállapodás született Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarságról

Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól - közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken Facebook-oldalán.
2026. 06. 13. 12:00
Megosztás:

Tavaly 428,5 ezer tonna biológiai termésnövelőt használtak fel a termelők

A magyarországi termelők 24,4 milliárd forint értékben 428,5 ezer tonna biológiai termésnövelőt használtak fel tavaly a növénytermesztéshez és talajélet-regeneráláshoz – ismerteti az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) a honlapján közzétett összefoglalóban.
2026. 06. 13. 11:00
Megosztás:

Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét, megszüntetné a jelenlegi közalapítványi-MTVA-s modellt, különválasztaná a rádió-televíziós közszolgálati médiaszolgáltatást és a hírügynökségi tevékenységet, új felügyeleti testületet és új finanszírozási rendszert hozna létre.
2026. 06. 13. 10:00
Megosztás:

Ne edd meg a LIDL Dulano szalámit, coli baktérium lehet benne!

A LIDL Magyarország Bt. Dulano Artländer szelet 240g megnevezésű termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte, mivel a termékben nem zárható ki Verotoxint és Shigatoxin-termelő Escherichia coli (STEC) baktérium jelenléte.
2026. 06. 13. 08:48
Megosztás:

Van élet a vendégmunka után?

Ma az a magyar munkaerőpiac egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen lehetőségei vannak a vállalatoknak a munkaerőhiány kezelésére egy folyamatosan változó gazdasági és demográfiai környezetben. Az új szabályozások miatt bár egyre gyakrabban merül fel a külföldi munkaerő kiváltásának lehetősége, a szakértők szerint a valóság jóval összetettebb: a hazai munkaerő-tartalékok jelentős lehetőségeket rejtenek, ugyanakkor önmagukban nem képesek teljes mértékben pótolni a vendégmunkások szerepét.
2026. 06. 13. 08:00
Megosztás:

Ingyenes tüdőrákszűrésre hívja az aktív dohányosokat a Korányi

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) egész nyáron várja ingyenes tüdőrákszűrésre az aktív dohányosokat, akiknél fokozott lehet a tüdőrák kialakulásának kockázata - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.
2026. 06. 13. 07:00
Megosztás:

A kormány nyilvánosságra hozza a helyreállítási tervet

Nyilvánosságra hozza Magyarország helyreállítási tervét a következő napokban a kormány, amely az európai uniós források hazahozatalának feltétele. A következő pénzügyminiszteri tanácskozáson már a magyar terv lesz a terítéken – közölte a pénzügyminiszter a Facebookon pénteken.
2026. 06. 13. 06:00
Megosztás:

Magyar Péter ma reggel rendkívüli sajtótájékoztatót tart

Az Orbán-kormány "egyik legnagyobb hazugságáról" tart rendkívüli sajtótájékoztatót a miniszterelnök szombat reggel 9 órakor.
2026. 06. 13. 05:00
Megosztás:

Ingatlanpiaci fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

A Duna House ma publikált Ingatlanpiaci Barométere szerint az utolsó tavaszi hónap sem hozott látványos áttörést a hazai ingatlanpiacon, de a kereslet a tavaszi mélypont után fordulni látszik: az index a márciusi–áprilisi visszaesésből 5 ponttal, 74-re kapaszkodott vissza. A tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat.
2026. 06. 13. 04:00
Megosztás:

Airfryert vettél? Itt a hatósági álláspont!

Átfogó, laboratóriumi méréseken alapuló országos ellenőrzést indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a forrólevegős sütők energiafogyasztásának és jogszabályi megfelelőségének vizsgálatára. A program célja annak feltárása, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható airfryer készülékek megfelelnek-e az európai uniós környezettudatos tervezési (ecodesign) előírásoknak, különös tekintettel a készenléti és kikapcsolt állapotban jelentkező energiafogyasztásra.
2026. 06. 13. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjváltozásról döntöttek, július 1-től

2026-tól sok özvegyet hidegzuhany érhet: ezekre az új nyugdíjszabályokra nagyon figyelni kell július 1-jétől fontos változások jönnek az özvegyi nyugdíj szabályaiban.
2026. 06. 13. 02:00
Megosztás:

Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár

A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj ára legalább december közepéig továbbra is hatósági árképzés alapján alakul az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutaknál - közölte az infrastrukturális és energiaügyi minisztérium.
2026. 06. 13. 01:00
Megosztás:

Év strandétele verseny a Balatonon: idén megválasztják az Év beach food palacsintáját is

Idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Balatoni Kör az Év strandétele versenyt, amelynek újdonsága, hogy megválasztják az Év beach food palacsintáját is - derül ki a szervezők MTI-hez eljuttatott pénteki közleményéből.
2026. 06. 13. 00:05
Megosztás: