Erős évet zárt a Poli-Farbe

Jó évet zárt tavaly a Poli-Farbe, a festékipari cég a pandémiával terhelt 2020-as évben közel 10 százalékkal növelte árbevételét, nyeresége pedig a másfélszeresére szökött fel. Az eredményeket nagyban befolyásolták a lengyel többségi tulajdonossal, a Śnieżka Csoporttal való együttműködésből fakadó előnyök, valamint a járvány alatt tapasztalt „felújítási boom”. A Poli-Farbe 2021-ben is nagy hangsúlyt helyez a K+F tevékenységre, valamint folyamatosan korszerűsíti logisztikai szolgáltatásait.

Erős évet zárt a Poli-Farbe

A járvány alatt is volt igény a minőségre

Erős évet zárt tavaly a Poli-Farbe, a Śnieżka Csoport magyarországi tagvállalata. A festékipari társaság gazdasági eredményein nagyot lendített a többségi tulajdonos lengyel Śnieżka Csoporttal való együttműködés, a szinergiák kiaknázása, de emellett az is, hogy az egész régióban rendkívüli kereslet mutatkozott a koronavírus-járvány alatt a lakásfelújításhoz kapcsolódó termékekre.

(Indexképünkön (balról jobbra): Szabó Antal, a Poli-Farbe Kft. ügyvezetője és Piotr Mikrut, a FFiL Śnieżka SA vezetőségi elnöke.)

A Poli-Farbe összes árbevétele 2020-ban 9,5 százalékkal nőtt, 14,51 milliárd forint volt az előző évi 13,25 milliárd forinttal szemben, üzemi és adózott profitja pedig egyaránt több mint két és félszeresére ugrott: az üzemi eredmény 2,476 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 966 millió forintról, az adózott profit pedig 2,287 milliárd forint volt 2020-ban az előző évi 883 millió forint után. A magyar vállalat tavaly közel 20 százalékát adta többségi tulajdonosa, a lengyel Śnieżka Csoport összesen 821,3 millió zlotyt (184.816.347 EUR, 64.901.179.250 HUF) elérő árbevételének. 

A vállalat gazdasági eredményeit az egyszeri „Covid-hatás” mellett támogatta az is, hogy a Śnieżka Csoporttal 2019-ben kezdődött együttműködésnek köszönhetően optimalizálta beszerzéseit, hatékonyabbá tette gyártási és logisztikai tevékenységét, emellett nagy hangsúlyt helyezett a Poli-Farbe név magyar piacon való elismertségének fenntartására.

Szabó Antal, a bócsai festékgyár ügyvezetője a 2020-as évet értékelve elmondta, hogy a második negyedévben soha nem tapasztalt „felújítási boom” kezdődött, ami ezután egészen nyár végéig kitartott, ugrásszerűen megnőtt a kereslet a felújítási, karbantartási, építési anyagok iránt, de ugyanezt tapasztalták a dekorációs termékeknél is. „Úgy tűnt, mindenki felújít, barkácsol vagy kertet rendez, akit a járvány miatti korlátozások otthonmaradásra kényszerítettek” – fogalmazott. Megjegyezte, hogy a vásárlók a piackutatók adatai szerint ekkor is azokat a márkákat keresték, amelyekhez a legnagyobb bizalom fűzte őket, így a Poli-Farbe árbevétel-növekedésében fontos momentum volt termékei ismertsége, a márka megbízhatósága. Ugyanezen folyamatok jellemezték a lengyel és az ukrán piacot is.

A társaság tapasztalatai szerint sokan előre hozták tavaly a lakásfelújítást, amiben annak is szerepe lehetett, hogy számos háztartás a korábban utazásra szánt összegeket a Covid miatti bezártság idején inkább szűkebb környezete, lakása, háza, nyaralója renoválására, szépítésére fordította.

A világjárvány nem változtatott azon a több éve megfigyelhető trenden, hogy a vásárlók a prémiumkategóriás és a közép árkategóriás termékeket részesítik előnyben, vagyis egyre inkább a minőség felé fordulnak.

Az ügyvezető kitért arra, hogy tavaly telephelyi épületfelújításokra, korszerűsítésekere a cég jelentős összegeket fordított, többek között megépült egy alkalmazás technikai tesztekhez, képzésekhez használható helyiség. A telephelyi fejlesztések tortájából a legnagyobb szeletet természetesen az új termelést támogató eszközök, festéküzemi gépek üzembe helyezése alkotja, amelyek a termelési hatékonyságot hivatottak növelni, például egyik gyártócsarnokuk pontforrását modernizálták. Ezen felül irodai, informatikai eszközök beszerzése, a géppark részleges megújítására is szántak az erőforrásokból. Idén júniusban korszerűsítették logisztikai szolgáltatásukat, növelték a rendelési minimumok értékét, és jelenleg is dolgoznak egy online rendszer bevezetésén, amelynek segítségével üzleti partnereik valós időben követhetik nyomon rendeléseik aktuális állapotát.

Poli Farbe

Festékpiaci tendenciák

A GfK adatai szerint a magyar festékpiac 12 százalékkal nőtt tavaly (12,2%-os mennyiségi növekedés – L,KG; 20,2%-os növekedés forintban), 7%-os áremelkedéssel. Mennyiség tekintetében a zománcok kivételével szinte minden festékkategóriában növekedés volt tapasztalható 2019-hez képest. A festékkategóriák között nem történt nagyobb átrendeződés, csak a favédelem kategória súlya nőtt, jelezve, hogy a pandémia idején a kertfelújítások is előtérbe kerültek.

Az értékesítési csatornák között 2020-ban továbbra is meghatározó volt a szakkereskedések szerepe, a festékek 64%-a ezekben az üzletekben talált gazdára. Ugyanakkor folytatódott a barkácsáruházak elmúlt öt évben megfigyelhető térnyerése, 2020-ban már a festékforgalom 25%-átadták. Ennek a növekedésnek az értéke 27%, mennyisége 18% volt 2020-ban 2019-hez képest.

Nagyobb szerep nemzetközi téren

A Poli-Farbe fejlesztése összhangban áll a Csoport stratégiai terveivel, amelyek célja a Csoport kapacitásának növelése Közép- és Kelet-Európa piacain.

A Śnieżka Csoport tavaly jelentős, 14,5 százalékos növekedéssel 821,3 millió zloty (184.816.347 EUR, 64.901.179.250 HUF) árbevételt ért el, ennek közel 20 százalékát adta a magyarországi bevétel, tehát a Poli-Farbe a Csoporton belül stratégiai jelentőséggel bír, ami meghatározó a jövőre nézve is. (Összehasonlításképpen: a Śnieżka ukrán érdekeltsége a csoport bevételének 9,3, a fehérorosz pedig 2,8 százalékát adta tavaly. A bevétel legnagyobb része, 63,8 százaléka Lengyelországban realizálódott.)

Piotr Mikrut a FFiL Śnieżka SA vezetőségi elnöke elmondta: „A magyar piac – amely a csoport bevételeinek 19,7%-át adja (a 2020-as adatok szerint) –, jelenleg Lengyelország után a második piac a Csoporton belül, mindez bizonyítja stratégiai helyzetét és szerepét a struktúrában. A Csoport stratégiai céljai a délkelet-európai piacok fejlődését feltételezik, és a Poli-Farbe elhelyezkedése, valamint termelési kapacitása kulcsfontosságú e tervek megvalósításában.”

Folyamatos innováció

A Poli-Farbe az elmúlt években jelentős és folyamatos innovációival tudta megerősíteni piaci pozícióit, Szabó Antal ennek kapcsán hangsúlyozta: „A K+F tevékenység, a termékpaletta folyamatos megújítása a jövőben is hangsúlyos marad a cégnél, ahogyan a Śnieżka is állandó kutatási-fejlesztési tevékenységet folytat a kínálat tökéletesítése érdekében, és az iparág egyetlen olyan cége Lengyelországban, amely saját, akkreditált kutatólaboratóriummal rendelkezik brzeznicai Kutató és Fejlesztő Központjában”.

A Poli-Farbe K+F tevékenysége négy fő területre fókuszál: új termékek fejlesztése, a meglévők optimalizálása, alternatív és innovatív alapanyagok felkutatása és új mérési módszerek kidolgozása.

„Az új termékekkel, vagy a meglévők célzott változtatásával kapcsolatos alapkövetelményeket az anyavállalat határozza meg, ám a cél természetesen ugyanaz marad: minél korszerűbb, minél magasabb minőségű termékek létrehozása, az egyre igényesebb vásárlók igényeinek, és egyben egyre szigorodó jogszabályi előírásoknak egyaránt megfelelve” – mondta Szabó Antal.

Színtrendek – 2021: előtérben a természet

A falfestékek funkciójánál fogva a vásárlókat nemcsak azok beltartalma vagy extra „szolgáltatásai” (mosható és dörzsölhető, kiváló, egyrétegű fedőképesség stb.) foglalkoztatja, de rendkívül fontos az is, hogy az elérhető színek között megtalálják az aktuális trendeknek megfelelő árnyalatokat.

A lakberendezésben 2021-ben előtérbe kerültek a természetet idéző színek és minták, ez a „festékdivatra” is rányomja a bélyegét: a harsány színek nagy felületen való használatát felváltották a lágy pasztell és teltebb meleg színek. A trendszínek meglepően széles skálán mozognak, így a bézs és barna számos árnyalata, a kék, a zöld, az okkersárga vagy a terrakotta vörösessége egyaránt divatos a falakon.

Így védheted meg a pénzedet a bankszámládon a kibertolvajok ellen

Sok ügyfél csak akkor kezd el foglalkozni a pénze védelmével, miután már bekövetkezik a baj. Szerencsésebb esetben akkor, ha a környezetéből hall valamilyen visszaélésről. Pedig a védekezési lehetőség sok esetben megelőző jelleggel is ott van az ügyfelek kezében, egész pontosan a naponta használt banki mobilapplikációban – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.
2025. 06. 01. 10:00
Megosztás:

Duguláselhárítás falbontás nélkül – Megoldások bontási károk nélkül

Eltömődött lefolyók, kellemetlen szagok, visszafolyó víz? Egy makacs dugulás gyorsan megbéníthatja a háztartást – legyen szó mosogatóról, WC-ről vagy zuhanyzóról. A legtöbben attól tartanak, hogy az elhárítás csak falbontással oldható meg, ám a modern technológiáknak hála ez ma már szinte minden esetben elkerülhető.
2025. 06. 01. 09:00
Megosztás:

A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek

A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek pénteken, sürgős intézkedéseket, köztük az ukrán gabonaimport korlátozását követelve.
2025. 06. 01. 08:00
Megosztás:

75 ezren igényeltek erkölcsi bizonyítványt a DÁP alkalmazáson keresztül

Eddig több mint 75 ezer erkölcsi bizonyítványt igényeltek a Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazáson keresztül, sorban állás és papír nélkül - közölte Nyitrai Zsolt a Facebook-oldalán szombat reggel.
2025. 06. 01. 07:00
Megosztás:

Magyarul tanítja a Microsoft a mesterséges intelligenciát a GVH-nak köszönhetően

A magyar nyelv szempontjából történelmi léptékű kötelezettségvállalást ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Microsofttal szemben folytatott eljárásában. A GVH eljárása annak vizsgálatára indult, hogy a szoftveróriás megfelelően tájékoztatta-e a magyar felhasználókat a 2023 februárjában elindított mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásáról. A globális technológiai cég a magyar nemzeti versenyhatóság eljárásának eredményeként egy átfogó kötelezettségvállalás végrehajtását kezdeményezte, amit a GVH Versenytanácsa kötelezően elő is írt számára. Ennek lényege, hogy a Microsoft 10 milliárd magyar szón alapuló – megfelelően előkészített – adatállományon tanítja mesterséges intelligencia alapú rendszereit, és az adatállományt más MI rendszerek számára is felhasználhatóvá teszi. Ezzel az úttörő fejlesztéssel nagyságrendekkel javulhatnak a magyar nyelvű MI-alapú alkalmazások képességei.
2025. 06. 01. 06:00
Megosztás:

Álláskeresés nyáron? Készüljön extra körökre!

A nyári hónapokban a munkaerőpiac ritmusa lelassul, különösen az irodai, szellemi munkakörökben. A szabadságolások miatt elérhetetlenné váló döntéshozók, az időzítési nehézségek és a túl általános toborzási kampányok miatt a kiválasztás akár kétszer annyi ideig is eltarthat, mint az év többi részében. Ez nemcsak időveszteség, hanem komoly üzleti kockázat is – figyelmeztet a HR szakértő.
2025. 06. 01. 05:00
Megosztás:

Többet ér a garázs, mint egy autó vagy lakás? Néhol luxusautók helyett már luxus-parkolóhelyekről beszélhetünk

Néhány kivételtől eltekintve általánosságban elmondható, hogy az évek során folyamatosan emelkednek a gépjárművek átlagárai. Érthető tehát, hogy egyre több tulajdonos szeretné óvni autóját a külső hatásoktól, és nem az utcán hagyni estére, hanem biztonságban tudni egy garázsban. Ennek kapcsán 2022-től 2025 áprilisáig vizsgálta a Használtautó.hu a magyarok által legkedveltebb modellek átlagárát a használtautó-piacon, valamint ezzel párhuzamosan az ingatlan.com is megnézte az eladó és kiadó garázsok kínálatát Budapesten és vármegyeszékhelyeken.
2025. 06. 01. 04:00
Megosztás:

9 órai iskola kezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre

Újra előkerült az iskolakezdés időpontjának kérdése.
2025. 06. 01. 03:00
Megosztás:

Munkaszüneti napok 2025 – ez jön még idén!

Mire számíthatunk 2025 hátralévő részében? Ahogy a 2025-ös év fele lassan a hátunk mögött marad, egyre többen kezdik tervezgetni az év végi szabadságokat, hosszú hétvégéket és a munkanap-áthelyezésekkel járó bonyodalmakat.
2025. 06. 01. 02:01
Megosztás:

Kiderült a júniusi nyugdíj utalás időpontja: mikor érkezik meg most pontosan a pénz?

Bár a nyugdíjasok többsége már megszokhatta a rendszeres pénzérkezést, 2025-ben sem árt figyelni az aktuális nyugdíjfolyósítási dátumokra.
2025. 06. 01. 01:00
Megosztás:

A legjobb mém érmék felkutatásán dolgozol? Vár a Snorter ICO!

Kiégtél a legjobb mém érmék felkutatásától? Segítségre van szükséged? A Snorter kereskedő bot segít a Solana blokkláncán futó legjobb mém érmék megtalálásában.
2025. 06. 01. 00:01
Megosztás:

Valós adatok alapján teremtenek mesterséges személyiségeket a kiberbűnözők

Mivel a kiberbűnözők sokféle módszert vetnek be a személyes adtok ellopására, önmagában véve az óvatosság nem mindig védi meg az ügyfeleket a csalásoktól, pénzük eltulajdonításától, az informatikai biztonsággal foglalkozó ESET tanulmánya szerint, a megelőzés, így például biztonsági szoftver telepítése mellett nagyon fontos az is, hogy rendszeresen ellenőrizzék az ügyfelek bankszámlájukat, s ha bármi rendelleneset tapasztalnak, azonnal tiltsák le a bankkártyájukat és cseréljenek jelszavakat.
2025. 05. 31. 22:00
Megosztás:

Ezért mondott le a cseh igazságügyi miniszter

Lemondott pénteken Pavel Blazek cseh igazságügyi miniszter, mert tárcája nagy értékű ajándékot fogadott el bitcoin kriptovalutában egy büntetett előéletű volt drogkereskedőtől.
2025. 05. 31. 21:00
Megosztás:

A fiatalok 22 %-ának van hosszabb időre elegendő tartaléka

Tízből közel hat fiatalnak van valamennyi megtakarítása a legfrissebb K&H ifjúsági index szerint. Jelentős eltérések vannak közöttük: a megtakarítók 38 százalékának legalább hat hónapra elegendő tartaléka lenne arra az esetre, ha nem lenne bevétele, 36 százalékuk maximum egy, 26 százalékuk pedig legfeljebb három hónapra tud tervezni. Ugyanakkor a tartalékoló fiatalok több mint tizede egy évnél hosszabban tudna bevételek nélkül élni.
2025. 05. 31. 20:00
Megosztás:

Az Ideona átadta második hibrid naperőművét

Az Ideona tanácsadói csoport újabb, elektrokémiai energiatároló rendszerrel integrált napelemes erőművet adott át a Vas vármegyei Söptén - közölte az Ideona Zrt. az MTI-vel.
2025. 05. 31. 19:00
Megosztás:

Trump ismét kamatcsökkentésre szólította fel a jegybankot

Jerome Powell, a Fed elnöke csütörtökön személyesen egyeztetett Donald Trumppal a gazdasági fejleményekről, többek között a növekedésről, a foglalkoztatásról és az inflációról.
2025. 05. 31. 18:00
Megosztás:

Mi lesz így a Japán gazdasággal?

A japán főváros térségében mért éves infláció 3,4% volt májusban, ami megegyezik az előző hónapban mért adattal.
2025. 05. 31. 17:00
Megosztás:

Lengyelországi választások borzolják a hétvégét

Vasárnap tartják a lengyel elnökválasztás második fordulóját.
2025. 05. 31. 16:00
Megosztás:

A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak – áprilisban 14%-kal többet költöttek a kártyabirtokosok mint egy évvel korábban

A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni akár utazásra, kikapcsolódásra is. A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyával is kiemelten támogatja, amely a hazai turizmus teljesítményéhez is érdemben hozzájárul.
2025. 05. 31. 15:00
Megosztás:

A kőolaj árfolyama csökkent, szombaton lesz a sorsdöntő OPEC ülés

A kőolaj ára esett, miután a globális nyersolaj piacon erős a félelem az OPEC szombati döntése miatt.
2025. 05. 31. 14:00
Megosztás: