Erősödő Dollár, eső olaj

Az árupiacok igencsak felelkopottá váltak az elmúlt hét folyamán, azonaban az olaj nemhogy kimaradt ebből, de inkább a tükörképét produkálta a többi terméknek. (Solar Capital)

Olaj

 

Az olaj az egyik olyan energiahordozó, amit nagyon megvisel a dollár intenzív erősödése. Mindezt indokolja az is, hogy az elmúlt hetek folyamán a készletek nem festettek túlzottan bíztató képet. Azonban fontos megjegyezni, hogy az elmúlt héten közzétett adat ellenére sem vették meg, hanem inkább folytatta az eső trendjét, méghozzá igencsak erősen.

 

Technikailag nézve fontos szintek estek el az elmúlt hét során. A 74,5$-os szint eleste következtében felgyorsult az esés, aminek megállót a 69$ jelenthet, azonban ennek eleste további szakadást indíthat meg egészen a 66$-ig, valamint a 63,15$ is.

 

Fontos tényező, hogy az esésben megemelkedett a nyitott kötésállomány az elmúlt hét során, azonban a legutolsó kereskedési napokon az esés közben mindez lecsökkent, ami megtorpanást hozhat rövidebb távon. Az is elképzelhető, hogy a 74,5$ és 69$ közötti sávozás alakulhat ki, amennyiben a mai délutánon Amerika nyitását követően nem adják tovább a piacokat.

 

Amennyiben visszakorrigálna a 74,5$ közelébe érdemes lehet figyelni az újabb short nyitási lehetőségre. Célár a 66$, valamint a 63,5$.

 

Érdeklődik az árupiacok iránt, szeretné kihasználni az olaj árfolyamának ingadozásaiban rejlő lehetőségeket? Kattintson ide!

XRP kripto milliárdok és politikai ambíciók

A Ripple-támogatott Evernorth tőzsdére megy, miközben Dorsey és Cuomo újraírnák a kriptovilág szabályait.
2025. 10. 21. 12:30
Megosztás:

Hatalmas üzleti veszteséget okoz, mégsem mérik a magyar cégek!

A fizikai munkavállalók toborzása és megtartása egyre összetettebb feladattá válik a magyar munkaerőpiacon - derül ki a Jobtain HR Szolgáltató kutatásából. A 116 vállalati HR-vezető válaszait tartalmazó online kérdőíves kutatás alapján készült benchmark riport rávilágít: a fluktuáció, a motivációvesztés és a megbízhatóság hiánya nemcsak HR-probléma, hanem komoly üzleti kockázat.
2025. 10. 21. 12:00
Megosztás:

A ChatGPT XRP árfolyam-előrejelzése a Ripple 1 milliárd dolláros vásárlási terve után

A mesterséges intelligencia váratlan módon vált témává a <a href="https://www.kriptoworld.hu/elerheti-e-az-xrp-az-arany-altal-tamogatott-2953-dollaros-arat-a-ripple-vezetoje-meresz-arprognozist-fogalmazott-meg/" target="_blank">Ripple és az XRP kapcsán</a>. Miután a Ripple bejelentette, hogy legalább 1 milliárd dolláros különalapot hoz létre, az OpenAI ChatGPT-je előrejelzést adott arról, hogy ez milyen hatással lehet a token árfolyamára a következő hónapokban.
2025. 10. 21. 11:30
Megosztás:

Ismét 4% alatt az amerikai tízéves hozam

A tíz éves amerikai kötvényhozam visszaesett egy éves mélypontjára, 4% alá. A korábban záró euróövezetben viszont nem volt érdemi mozgás tegnap, a tíz éves német hozam négyhavi mélyponton, 2,6% alatt végzett.
2025. 10. 21. 11:00
Megosztás:

Tovább emelkedtek hétfőn a vezető Wall Street-i indexek

Tovább emelkedtek hétfőn az amerikai részvényindexek és ezzel 1% feletti erősödéssel indították a hetet, a Russell2000 középvállalati index 2%-kal került feljebb zárásra.
2025. 10. 21. 10:30
Megosztás:

Korrigáltak hétfőn az európai részvénypiacok, szárnyaltak a védelmi ipar vállalatai

Az amerikai regionális bankok okozta bankpánik enyhülésével korrigáltak hétfőn az európai részvényindexek.
2025. 10. 21. 10:00
Megosztás:

Coinbase: Az MI és a blokklánc lehet a kulcs a kriptobűnözés visszaszorításához

A világ egyik legismertebb kriptotőzsdéje, a Coinbase, arra szólította fel az amerikai pénzügyminisztériumot, hogy végre nyúljon modern eszközökhöz a pénzügyi bűncselekmények ellen.
2025. 10. 21. 09:30
Megosztás:

A NAV ellenőrzési akciósorozatot indít halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek küldött közleményében .
2025. 10. 21. 09:00
Megosztás:

Megjelent az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építésének elősegítését célzó rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését.
2025. 10. 21. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 21. 08:00
Megosztás:

Nem babusgatásra, fejlesztésre van szüksége a Z generációnak a munkahelyeken

Miközben a munkaerőhiány miatt minden nap számít egy pozíció betöltésében, a Z generáció alkalmazása újfajta kihívást állít a cégek elé: gyorsan felvehetők, de csak lassan és tudatosan illeszthetők be a szervezetbe. A klasszikus onboarding eszközök gyakran hatástalanok, a HR-eseknek pedig új szerepben kell helytállniuk: nem elég toborzónak lenniük, ma már mentorok, fejlesztők és szocializációs trénerek is egy személyben.
2025. 10. 21. 07:00
Megosztás:

Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben

A hazai használtautó-piacon szeptemberben 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ami éves összevetésben 4,1 százalékos növekedés; az év első kilenc hónapjában sosem volt ilyen magas, 699 600 a belföldi használtautó-adásvételek száma: az előző év azonos időszakában is csupán 680 400 átírást regisztráltak - közölte a DataHouse előzetes adatai alapján a JóAutók.hu hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 21. 06:30
Megosztás:

CSOK Plusz: Hogy lehet első lakásszerző egy házaspár, amikor van közös lakásuk?

„Hogy lehet az, hogy egy házaspárnak van/volt egy 100 százalékban a tulajdonában lévő lakás, mégis első lakásszerzőnek minősülnek CSOK Plusz szempontjából? Márpedig egyes értelmezések szerint a CSOK Plusz és az Otthon Start program összehangolásának ez az egyik mellékhatása.”
2025. 10. 21. 06:00
Megosztás:

Viski József: a magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar

A magyar mezőgazdaság természetes szövetségese az élelmiszeripar, sikerük kéz a kézben jár - hangsúlyozta az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára hétfőn a Bács-Kiskun vármegyei Kunszálláson.
2025. 10. 21. 05:30
Megosztás:

Bosznia-Hercegovina kiutasított két orosz állampolgárt

Bosznia-Hercegovina kiutasított terrorizmussal kapcsolatba hozható két orosz állampolgárt - közölte hétfőn a külföldiekkel foglalkozó boszniai szolgálat.
2025. 10. 21. 05:00
Megosztás:

Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását

Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 21. 04:30
Megosztás:

Lehalászás és halas ételek fesztiválja a hétvégén Tatán

Tatán szombaton és vasárnap rendezik a hagyományos Öreg-tavi lehalászást és a halas ételek fesztiválját, a program húzóhálós lehalászással kezdődik szombaton reggel nyolc órakor a Kastély tér közelében - közölték a szervezők az MTI-vel.
2025. 10. 21. 03:30
Megosztás:

MME: a vízimadarak etetése veszélybe sodorja az állatokat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat. Ez ugyanis nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek.
2025. 10. 21. 03:00
Megosztás:

Melyik mesterséges intelligencia hozza a legtöbb kriptóprofitot? A DeepSeek lekörözte a Grokot és a ChatGPT-t

A pénzügyi fókuszú mesterségesintelligencia-kutatólabor, a nof1 elindította az úgynevezett „AI Trading Showdown” nevű versenyt a hamarosan nyilvánossá váló Alpha Arena platformján. A megmérettetés célja: kideríteni, melyik mesterséges intelligencia képes a legnagyobb profitot elérni a kriptovalutapiacon.
2025. 10. 21. 02:30
Megosztás:

E.ON: a lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünet az őszi szünetben

A lehető legkevesebb ügyfelet érint tervezett üzemszünettel járó munka az E.ON Hungária Csoport szolgáltatási területén az őszi szünet alatt; a vállalatcsoport a halasztható munkáit átütemezte, és az őszi szünetben csak a sürgős, szükséges munkálatokat végzi el - tájékoztatta az E.ON hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 21. 01:30
Megosztás: