Eséssel indult az európai kereskedés
2012. 06. 08. 09:20
Meredek csökkenéssel indultak az európai részvénypiacok a pénteki kerekedési napon, a befektetők hangulatát a csalódást keltő Bernanke beszéd mellett rontja az is, hogy a Fitch Ratings tegnap délután agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal leminősítette Spanyolországot.
A vezető nyugat-európai piacok közül a DAX index 1 százalékkal 6084,10 pontra csökkent, a francia CAC-40 index szintén 1 százalékkal 3.039,47 pontra esett. Olaszországban a FTSE MIB Italy index 1,3 százalékkal 13.372 pontra, Spanyolországban az IBEX 35 index 1 százalékkal 6.368,20 pontra csökkenve kezdte a napot. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 103,89 pontos, 0,61 százalékos csökkenéssel, 16.886,21 ponton nyitott pénteken.
A vezető magyar részvények közül az OTP 1 százalékos csökkenés mellett 3370 forintnál jár, a MOL jegyzése szintén 1 százalékkal 16.355 forintra mérséklődött. A Magyar Telekom 1,1 százalékkal 439 forintra csökkent, míg a Richter 0,4 százalékkal 36.595 forintra enyhült.
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet az AutoWallis
Javította működési hatékonyságát az AutoWallis Csoport 2026 első negyedévében, miután EBITDA eredménye 13 százalékkal 3,7 milliárd forintra emelkedett, elsősorban a bruttó árrés javulása miatt. A kedvező folyamat az árbevétel 2 százalékos csökkenése mellett történt, amit a nagykereskedelmi értékesítési volumen visszaesése okozott, szemben a kiskereskedelmi és mobilitási üzletágak növekedésével. A Csoport időszaki nyereségességét több egyedi tényező befolyásolta kedvezőtlenül, köztük a növekedési stratégiához illeszkedő új márkák bevezetéséhez kapcsolódó egyszeri költségek, valamint részben a nem realizált, forint erősödése miatti pénzügyi veszteség.
Jövőre ismét gyorsulhat az infláció Magyarországon
A magyar gazdaság az idén 1,4 százalékkal, jövőre 2,2 százalékkal bővülhet, az éves átlagos infláció 2027-ben 4,5 százalékra gyorsulhat az idei 3,2 százalékról az emelkedő energiaárak és egyes árkorlátozó intézkedések akár részbeni kivezetése miatt - közölte az Erste Bank legújabb előrejelzését az MTI-vel.
Coinbase és Flipcash: USDF néven új Solana-alapú stabilcoin indult
A Coinbase újabb lépést tett a stablecoin-infrastruktúra piacán: a vállalat a Flipcash alkalmazással közösen elindította az USDF nevű, Solanán kibocsátott egyedi stablecoint. A token teljes mértékben USDC-fedezettel működik, és azt a célt szolgálja, hogy a Flipcash felhasználói által létrehozott digitális valuták mögött egységes, dollárhoz kötött elszámolási eszköz álljon.
Júniusban újraindul a magyar-osztrák vasúti munkacsoport
Júniusban újraindítjuk a magyar és az osztrák közlekedési minisztérium együttműködését és a vasúti szolgáltatások közös fejlesztésével foglalkozó munkacsoport munkáját - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közösségi oldalán csütörtökön, miután találkozott Peter Hanke osztrák közlekedési miniszterrel Bécsben.
Chainlink SVR frissítés: új bevételi lehetőséget kap az Ethereum DeFi szektora
A Chainlink jelentős frissítést élesített az Ethereum főhálózatán, amely közvetlenül érintheti a DeFi protokollok bevételi modelljét. Az új Smart Value Recapture fejlesztés célja, hogy a hitelezési protokollok, például az Aave, visszaszerezzék az oracle-frissítésekhez kapcsolódó érték egy részét, amely korábban jellemzően külső MEV-szereplőkhöz, keresőkhöz és blokképítőkhöz került.
Marta Kos: az EU elismeri Montenegró törekvéseit
Az Európai Unió elismeri Montenegró európai integrációs folyamatban elért előrehaladását, és már megkezdődött a csatlakozási szerződés előkészítése is - jelentette ki Marta Kos uniós bővítési biztos szerda este Podgoricában, a függetlenség kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
HYPE árfolyamrobbanás: short squeeze vitte 58 dollár fölé a Hyperliquid tokenjét
A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE látványos emelkedéssel került ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába. A token árfolyama csütörtökön 58 dollár fölé ugrott, mindössze néhány százalékra történelmi csúcsától. A rali mögött elsősorban egy erőteljes short squeeze, a növekvő intézményi érdeklődés, valamint a Hyperliquid köré épülő ETF-narratíva állhat.
Új interaktív felülettel tájékoztat Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszeréről a KSH
Új termékkel bővíti digitális kínálatát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A "Magyarország külkapcsolatai" nevű interaktív dashboard célja, hogy strukturált, vizuálisan is könnyen befogadható módon mutassa be az ország globális és regionális beágyazottságát, valamint gazdasági és társadalmi kapcsolatrendszerét - hívta fel a figyelmet csütörtökön a hivatal.
SpaceX: 1 milliárd dollár feletti Bitcoin-vagyon derült ki az IPO előtt
Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX történelmi tőzsdei bevezetésre készül, miközben az IPO-dokumentumokból kiderült: a cég mérlegében több mint 1 milliárd dollár értékű Bitcoin is szerepel. A nyilvánosságra hozott adatok alapján a SpaceX nemcsak technológiai és űripari óriásként, hanem jelentős intézményi Bitcoin-befektetőként is egyre nagyobb figyelmet kap a kriptopiacon.
Közel kéthetes csúcson zártak az európai tőzsdék
Európában erős napot zártak a tőzsdék szerdán. A Stoxx 600 1,5%-kal 620 pontra emelkedett, a német és francia indexek is 1% feletti pluszt mutattak. A technológia, a bankszektor, a bányászati papírok és a védelmi szektor húzták a piacot. A brit inflációs adat segített a hangulaton az Egyesült Királyságban: az áprilisi CPI 2,8%-ra lassult, a vártnál kedvezőbb adat után a brit 10 éves hozam is lejjebb került.
Gyengült a forint árfolyama reggel
Gyengült a forint csütörtökön reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
37 európai bank állt be a Qivalis euróalapú stabilcoin-projektje mögé
Egyre komolyabb lendületet vesz Európában az euróhoz kötött stablecoinok piaca. Az amszterdami Qivalis fintechcég mögé már 37 jelentős európai bank sorakozott fel, ami új szintre emelheti a digitális eurófizetések, a blokklánc-alapú elszámolások és a szabályozott kriptoeszközök szerepét a kontinensen.