Euróövezet, avagy meddig tarthat a kármentés
Óriási pénzekről van szó, úgyhogy minduntalan fölmerül a kérdés: mi szükségük van az erősebb euróövezeti gazdasági hatalmaknak a "periféria" gyenge és fegyelmezetlen országaira, amelyeknek a megmentése sokba kerül, és a mentésnek mintha soha nem akarna vége szakadni. Felröppent az az - egyelőre - álhír, hogy Görögország végső megoldásként távozna az euróövezetből. Bár ezt mindenki cáfolja, érdemes utánanézni, mi történnék, ha mégis.
Annyi bizonyos, hogy az újra bevezetendő görög drachma zuhanásszerűen leértékelődött valuta lenne az euróhoz képest. Ez mértéktelenül megnövelné a görög adósság törlesztésének terhét, még lejjebb taszítva az országot a hitelminősítők ranglistáin. Más oldalról viszont a visszanyert pénzügyi szuverenitás lehetővé tenné a most fenyegető államcsőd elkerülését - hiszen be lehetne indítani a saját bankóprést, amely most jelenleg kizárólag az EKB-nál van minden euróövezeti ország számára -, de legalábbis az adósság inflációs törlesztésének réme rávehetné a hitelezőket a rendezett adósság-átalakításra, amint az Oroszországgal történt a törlesztési moratórium 1998 őszi meghirdetése után.
A hitelezők Görögországgal egyezkednének, és nem az EU követelne a közpénzéért cserébe Görögországtól olyan gazdasági feltételeket, amelyeket az nem tud teljesíteni, illetve csak gazdasági visszaesés árán tud átmenetileg teljesíteni, amitől időnként még mélyebbre zuhan az adósságcsapdába. Mindenekelőtt a leértékelt görög drachma módfelett megnövelné Görögország exportképességét, ami jelentős részben idegenforgalomból áll. A görög idegenforgalomból évtizedeken át egész jó elevickélt a gazdasági növekedés és a költségvetés Görögországban.
Most az EU a szociális jólét leépítését és az adóbehajtás szigorítását követeli, jóllehet mindenki tudja, hogy ha a görög tengerpart és a szigetek minden szobakiadó nénije befizetné a teljes adót, akkor a görög idegenforgalom meghalna. Írországtól megint a társasági adó emelését követeli az EU, ami meg az ottani exportgazdaság versenyelőnyét csorbítaná, lassítva a gazdasági növekedést, vagyis az adósság "kinövését".
De mi történnék a másik oldalon, ha Görögország kilépne? Németország teljes exportja 1990-től 1997-re 30,5 százalékkal nőtt. Utána, 2000 és 2007 között a német kivitel 62 százalékkal 965 milliárd euróra gyarapodott. Vagyis az export növekedésének üteme kétszeresére gyorsult ahhoz képest, amit az utolsó euró nélküli hét év alatt produkált. A behozatal növekedése mindkét korszakban elmaradt az exportétól, így a német külkereskedelem többlete 1990 és 1997 között 8,5 százalékkal nőtt, ám 2007-ben a 195,4 milliárd eurós többlet már több mint a háromszorosa volt a 2000-esnek.
Hasonlók az irányzatok Németország és az euróövezeti periféria kereskedelmében is. A német export Görögországba 1990 és 1997 között 3,7 százalékkal csökkent, 2000 és 2007 között majdnem 70 százalékkal tört előre. Onnan az import 1990 és 1997 között 11 százalékkal visszaesett, majd 2000-től 2007-re is csak 24,7 százalékkal gyarapodott. A görög kereskedelmi hiány 1990 és 1997 között 5,6 százalékkal, 2000 és 2007 között majdnem 94 százalékkal nőtt.
Portugáliába a német kivitel 1990 és 1997 között 58 százalékkal nőtt, 2000 és 2007 között lassabban, 33 százalékkal emelkedett, 8,3 milliárd euróra. Portugáliából a behozatal 1990 és 1997 között 87 százalékkal nőtt, ám 2000-ről 2007-re 26 százalékkal csökkent. Így a portugál kereskedelmi deficit Németországgal szemben 1990 és 1997 között csökkent, majd 2000 és 2007 között öt és félszeresére, 4,281 milliárd euróra ugrott.
A Németország és világ, illetve a "központi" Németország és az euróövezeti "perifériák" közti kereskedelem ilyen alakulásának egyik oka, hogy a német export a felvevőpiacok számára olcsóbbá vált, miközben azok termékeinek német piacra juttatása megdrágult, vagyis megnehezült. Ha ugyanis nem lenne euró, akkor a német márka bizonyára drágább lenne más valutákhoz képest, mint a gyenge euróövezeti tagok teljesítményével terhelt euró. És fordítva: a görög drachma vagy a portugál escudo ma kevesebbet érne a dollárral, frankkal, jennel és mindennel szemben, mint az euró, amelyet felhúz a német, a francia, a finn teljesítmény.
Most ugyan a Görögország okozta legújabb ijedtség miatt gyengült az euró az utóbbi napokban - ami hosszabb távon jót tesz a német, a francia, a holland exportnak -, de ha Görögország és más gyenge országok esetleg távoznának, akkor az euró gyorsan felértékelődnék, ami nem tenne jót a lakossági fogyasztás immár évtizede krónikusan lassú vagy nem létező növekedése miatt beruházásra és exportra utalt erős EU-gazdaságoknak.
Az euróövezet olcsóbbá teszi a német exportot általában a külvilágba és duplán olcsóbbá a "periféria" országaiba, és drágábbá teszi a "periféria" exportját az ellenkező irányba. Ezért van szükség az euróövezetre, ezért van szükség az euróövezet gyenge tagjaira, még azon az áron is, hogy a cserearányromlás miatt viszonylagosan mindegyre gyengébbek lesznek. Ez utóbbi "mellékhatást" ellensúlyozzák úgy-ahogy az EU kohéziós alapjai és az is, hogy a "központi" euróövezeti országok időnként megmentik a gyengébbeket. Meddig mehet ez így tovább? Addig, amíg a perifériák meg- és fenntartása kevesebbe kerül a központnak, mint a "birodalom" létéből származó haszon. (MTI)
