Európa - Csökkennő indexekre számíthatunk nyitásban

Szerény mértékű, 0,1 százalék körüli indexcsökkenésre lehet számítani az európai tőzsdék nyitásakor csütörtökön.

A befektetői optimizmust az uniós központi bank, az EKB, valamint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed likviditásnövelő akcióinak várható elapadása vetheti vissza, az indexek gyengülésének mértékét azonban mérsékelheti a nap folyamán esedékes makrogazdasági adatoktól várt javulás. Piaci szakértők a londoni FTSE-100 indextől 4-5 pont, a frankfurti Xetra DAx indextől 5-6 pont, a párizsi CAC-40 indextől 2 pont esést várnak bő másfél órával az európai tőzsdei kereskedés kezdete előtt.

 

Csütörtökön a német és az euróövezeti feldolgozóipari beszerzési menedzser indexek, az európai munkanélküliségi ráta, valamint az euróövezeti inflációs ráta közzététele szolgál majd iránymutatással a piacok számára. A délutáni órákban pedig az amerikai gazdasági növekedés kilátásainak megítélése szempontjából egyik leglényegesebb mutató, a foglalkozatás alakulása, ezen belül is első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók számában a múlt héten bekövetkezett változás szolgál majd támpontként.

 

Az olaj ára csökkent kissé csütörtök reggel az amerikai készletek gyenge keresletre utaló és a vártnál jóval nagyobb mértékű múlt heti emelkedéséről szerdán közzétett adat hatására. Az olaj ára egyébként az elmúlt hónapban már több mint tíz százalékkal emelkedett az iráni atomprogram miatt éleződő politikai feszültség által keltett olajellátási aggodalmak hatására. A WTI nyersolaj határidős jegyzése legközelebbi szállításra csütörtök reggel a nemzetközi kereskedelemben, az európai kereskedés kezdete előtt bő másfél órával, hordónként 106,89 dollár, 18 centtel, 0,17 százalékkal alacsonyabb a szerdai amerikai zárásnál. A Brent nyersolaj határidős jegyzése legközelebbi szállításra hordónként 122,67 dollár, 22 centtel, 0,18 százalékkal alacsonyabb az előző zárásnál.

 

Az arany ára felfelé korrigált kissé csütörtök reggel, miután szerda este a Fed-elnök beszédét követő negatív piaci korrekcióra, a dollár-források várható beszűkülésére több mint három éve a legnagyobb egy napon belüli, öt százalék körüli veszteséget szenvedett el. Az arany határidős jegyzése unciánként 1.718,45 dollár, 7,15 dollárral, 0,42 százalékkal magasabb az amerikai piaci záráskori árnál. Az arany spot ára 1.716,55 dollár unciánként, 20,00 dollárral, 1,18 százalékkal magasabb a szerda esti New York-i árnál. (MTI)

Digitap ($TAP) vs $1.82 SUI vs $14.35 AVAX - Melyik a legjobb kriptó vétel 2026-ban?

A 2026-ra előretekintő befektetők egyre gyakrabban hasonlítják össze a korai fázisban lévő, hasznossággal bíró projekteket a már bejáratott Layer-1 (L1) hálózatokkal. Az olyan tokenek, mint a SUI és az AVAX mérettel rendelkeznek ugyan, de mindkettő értéke ~60%-kal esett vissza az év során, ami aggodalomra ad okot a befektetők körében. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az olyan kriptovaluta előértékesítésekre, amelyek valós piaci funkciókat kínálnak – különösen a bankszektorban.
2026. 01. 16. 21:00
Megosztás:

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás:

Az iráni helyzetről egyeztetett Putyin és Netanjáhú

Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök - közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
2026. 01. 16. 18:00
Megosztás:

A siker pszichológiája: mit tanítanak a sorozatok a döntésekről és az esélyekről

A sikersorozatok mentális feldolgozása alapvetően meghatározza a jövőbeli stratégiai lépések minőségét minden kompetitív területen. Az emberi agy biológiailag hajlamos mintákat keresni ott, ahol valójában csak véletlenszerű események láncolata látható a valóságban.
2026. 01. 16. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl és az Óbudai Egyetem

Új lendületet ad a légi közlekedés technológiai fejlesztésének és a műszaki felsőoktatás modernizációjának a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és az Óbudai Egyetem új együttműködése – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 16. 17:00
Megosztás:

6 órás leállás a Sui blokkláncon – Konszenzushiba bénította meg a hálózatot

Január 15-én a Sui blokklánc felhasználói drámai pillanatokat éltek át: a hálózat hat órára teljesen leállt, ami komoly aggodalmat váltott ki a kriptoközösségben. A Sui csapata azóta közzétette a hivatalos jelentést az incidensről, amelyből kiderült: egy konszenzusfeldolgozási hiba bénította meg a rendszer működését.
2026. 01. 16. 16:30
Megosztás:

A tőzsde ma már nem kiváltság, hanem versenyelőny

Egyre több hazai középvállalat lát lehetőséget a tőzsdei jelenlétben – derül ki a Duna Capital összefoglalójából. A tőzsdére lépés nemcsak alternatívát jelent a dráguló bankhitelekkel és a kockázati tőkével szemben, hanem új növekedési irányokat is megnyithat. Karaszi Csaba, a társaság ügyvezetője szerint a tőzsdei forrás nem hitel, hanem a cég tőkehelyzetét erősítő megoldás, amely javítja a hitelfelvételi lehetőségeket, és lehetővé teszi, hogy a részvény felvásárlásoknál fizetőeszközzé váljon.
2026. 01. 16. 16:00
Megosztás:

Javult a MÁV pontossága tavaly decemberben

Sok érdekesség olvasható ki 2025 utolsó hónapjának menetrendszerűségi statisztikájából, de a lényeg: bár az ünnepi időszak közlekedési csúcsszezonnak számít nálunk, a pontosságunk nem romlott, hanem még érdemben javult is - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook oldalán.
2026. 01. 16. 15:30
Megosztás:

Kína kész javítani kétoldalú kapcsolatait Kanadával

Kína kész Kanadával együttműködni a kétoldalú kapcsolatok további javítása érdekében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, amikor fogadta Mark Carney kanadai miniszterelnököt.
2026. 01. 16. 15:00
Megosztás:

A Polygon leépítésekkel reagál az új stratégiára – fókuszban a stabilcoinos fizetések és az „Open Money Stack”

Új irányt vesz a Polygon Labs: a vállalat nagyszabású, 250 millió dolláros akvizíciós csomagja után most munkaerő-leépítéssel folytatja átalakulását. Az új stratégia középpontjában az onchain fizetési infrastruktúra és stabilcoin-alapú megoldások állnak – miközben a cég igyekszik karcsúbbá és fókuszáltabbá válni. A leépítések nem a teljesítményről, hanem a struktúraváltásról szólnak – hangsúlyozza a vezetés.
2026. 01. 16. 14:30
Megosztás:

Az MNB 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-re

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti intézkedéseket hozott és 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-vel szemben a piaci manipulációról szóló szabályok és a közzétételi előírások megsértése miatt - jelentette be az MTI-nek pénteken megküldött közleményében a pénzügyi felügyelet.
2026. 01. 16. 14:00
Megosztás:

Duna House: erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

A budapesti új építésű lakáspiac 2025-ben rendkívül aktív évet zárt: a fejlesztők több mint tízezer új lakást értékesítettek A Duna House értékelése szerint a piac tavaly egyszerre mutatott erős keresletet, rekordközeli árakat és jelentős szerkezeti átrendeződést. A negyedik negyedévben Budapesten az átlagos négyzetméterár meghaladta az 1,8 millió forintot, míg a VI. kerületben átlépte a négyzetméterenként 3 millió forintot, ami történelmi csúcsnak számít - összegezte pénteken kiadott elemzésében az ingatlanközvetítő.
2026. 01. 16. 13:30
Megosztás:

Bitcoinba menekülnek az irániak – Összeomlik a rial, erősödik a kriptovaluta ellenállás

Irán gazdasági krízise és a fokozódó társadalmi feszültségek közepette a lakosság egyre inkább a kriptovaluták, különösen a Bitcoin felé fordul. A helyi pénznem, a rial példátlan mélypontra zuhant, miközben a kormány cenzúrája és az internetes leállások tovább növelik az emberek bizalmatlanságát. A kripto most nemcsak menedék, hanem ellenállási szimbólum is Iránban.
2026. 01. 16. 13:00
Megosztás:

Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok az ünnepek alatt

Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek küldött elemzések szerint.
2026. 01. 16. 12:30
Megosztás:

Bőségesen van gáztartalék

Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
2026. 01. 16. 12:00
Megosztás:

2026-ra is sokan döntenek az éves e-matricák mellett

Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig összesen közel 670 ezer darab éves érvényességű úthasználati jogosultságot vásárolt, melyek közül mintegy 200 ezer darab országos és több mint 467 ezer darab vármegyei jogosultság – közölte a 2026-os évre érvényes e-matrica-vásárlások alakulásáról Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke.
2026. 01. 16. 11:30
Megosztás:

Egy hajdúszoboszlói tanítónő tapasztalatai

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedője több mint egy évtizede segít abban, hogy az iskolások játékos formában, mégis a mindennapokban hasznosítható tudást szerezzenek a pénzről. A program az évek során több mint százezer gyerekhez vitte közelebb a pénzügyi gondolkodás alapjait, most pedig egy olyan pedagógus tapasztalatai kerülnek a fókuszba, aki nap mint nap a gyerekekkel dolgozik: Ungainé Vértesi Tímea hajdúszoboszlói tanítónő szerint a pénzügyi tudás akkor marad meg, ha a diákok saját döntéseiken keresztül élik át.
2026. 01. 16. 11:00
Megosztás:

Néhány nap maradt egy nagyon fontos határidőig, egymillió forintot bukhat, aki nem lép

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető közszolgálati otthontámogatást – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Nagyon fontos – teszi hozzá –, hogy az egymillió forintos támogatás abban az esetben is járhat, ha a hitel éves törlesztési terhe nem éri el az egymillió forintot.
2026. 01. 16. 10:30
Megosztás: