Európát támogatva Kína önmagán is segít

Kína saját érdekeit is szem előtt tartotta, amikor az elmúlt hetekben valóságos mosoly-offenzívát folytatott Európában - írja a The New York Times Li Kö-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettes legutóbbi európai körútját kommentáló elemzésében.

Hivatalosan nem közöltek számokat arról, hogy Kína milyen összegben vásárol spanyol és más európai államkötvényeket, de a sajtó egyedül Spanyolországgal kapcsolatban több mint 6 milliárd eurót emlegetett. Peking e lépései egyrészt azt célozhatják, hogy mérsékelje megnövelt európai befektetéseinek értékvesztését, másrészt azt, hogy hozzájáruljon egy mélyebb visszaesés elkerüléséhez az európai tömbben, amely ma már az Egyesült Államokat megelőzve Kína legfőbb kereskedelmi partnerévé vált.

 

Az európai válság elmélyülése komoly üzleti veszteséggel járna Kína számára, hiszen az EU vásárolja meg az ázsiai országban előállított összes áru negyedrészét. Ken Wattret közgazdász, a BNP Paribas londoni elemzője szerint ezért Kína abban érdekelt, hogy stabilizálja az EU és az euróövezet pénzügyi és gazdasági helyzetét. Li Kö-csiangot sokan Kína következő miniszterelnökének tekintik, és az európai vezetők rendre üdvözölték adósságvásárló költekezését.

 

Erre annál is több okuk volt, mivel Kína éppen akkor jelentkezett be új vevőként, amikor a Pacific Investment Management Company, a világ vezető államkötvény-alapja bejelentette, hogy megszüntette Portugália, Görögország és Írország államkötvényeinek vásárlását. Ez a bejelentés az esetleges fizetésképtelenségtől való aggodalmat tükrözi. A PIMCO azt is közölte, hogy nem fektet friss pénzt a fizetőképes, de kockázatosnak tekintett Spanyolországba és Olaszországba sem.

 

Kína viszont megpróbálja jobban diverzifikálni 2 700 milliárd eurós valutatartalékát, amely főleg az alacsony hozamú amerikai kincstárjegyekben fekszik: új befektetéseket keres, így euróban jegyzett államadósságokba invesztál. Az elemzők szerint már az euró támogatására vonatkozó szóbeli ígéretek is előnyösek lehetnek Peking számára, mivel kockázatosabbá tehetik az euró elleni támadásokat és így javíthatják a közös valuta árfolyam kiáltásait.

 

Ha ugyanis az euró, amely tavaly csaknem 10 százalékkal gyengült a dollárral szemben, még tovább veszítene az értékéből, a Németországban és más euróövezeti országokban előállított kiemelkedő minőségű áruk könnyebben megfizethetővé válnának a világpiacon és így jobban veszélyeztetnék a kínai exportot. Kína új európai államadóssági stratégiájának további haszna is van. Li miniszterelnökhelyettes madridi látogatása során több mint egy tucat üzleti megállapodás született, ezek közül az egyik a China Petrochemical, illetve a Repsol, a legnagyobb spanyol olajtársaság között, nevezetesen latin-amerikai olajkutatási együttműködésük bővítéséről.

 

Spanyolországnak és Portugáliának egyaránt jelentős stratégiai érdekeltségei vannak Latin-Amerikában és Afrikában, két olyan földrészen, amelyekben Kína tovább akarja növelni jelenlétét. A két ibériai ország európai hídfőként nem jön számításba Kína számára, de Marko Papic, az amerikai Stratfor geopolitikai elemző cég elemzője szerint "komoly kulturális és történelmi kapcsolataik vannak ebben a Kína számára fontosnak tekinthető két térségben".

 

Kína legfontosabb európai kereskedelmi partnere Németország: 2009-ben 55,5 milliárd euró volt oda irányuló exportja és 36,5 milliárd euró onnan származó importja (főleg nagyértékű villamossági és elektronikai cikk). A német autóipart jórészt a kínai kereslet erősödése húzta ki a válságból. A német cégek arra buzdították Merkel kancellárt, hogy lépjen fel kínai beruházási lehetőségeik bővítése érdekében - eddig Peking nem kötelezte el magát emellett, viszont maga is új lehetőségeket keres európai befektetésekre.

 

Cameron brit miniszterelnök őszi pekingi látogatása során Kína Nagy-Britanniával is jelentős üzleteket kötött, London reméli, hogy ez hozzájárulhat a szigorú brit takarékossági program fojtogató hatásának ellensúlyozásához. A kínai-brit kapcsolatok Kína szemében az EU-kapcsolatok részét alkotják. A kínai-európai kapcsolatrendszer új helyét a pekingi politikában jól érzékelteti Liu Hsziao-mingnek (Liu Xiaoming), Kína londoni nagykövetének a The Telegraphban megjelent nyilatkozata: "Kína egymaga nem oldhatja meg Európa problémáit, de kész igazi barátként és partnerként segíteni, amikor erre Európának szüksége van." (MTI)


Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás:

Amerikai hozamcsökkenés és dollárgyengülés a kedvező kockázati hangulat mellett

Az amerikai állampapírpiacon hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A 2 éves állampapír hozama 3 bázisponttal 4,58%-ra, a 10 éves referenciahozam 6 bázisponttal 4,89%-ra csökkent, míg a 30 éves kötvényhozam 5 bázisponttal 5,28%-ra mérséklődött. Az olajárak jelentős visszaesése enyhítette az inflációs aggodalmakat, ami támogatta az állampapírok iránti keresletet és lefelé mozdította a hozamokat.
2026. 11. 05. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

A bankroll kezelése a hosszú távú sikerért a Pinco Casino oldalán

Az okos játékosok ritkán kapkodnak.
2026. 11. 05. 07:57
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás:

Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon

2025-ben az OPTEN adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt. Ezek a változások nemcsak az érintett vállalkozások, hanem üzleti partnereik számára is figyelmeztető jelek lehetnek.
2026. 11. 05. 07:00
Megosztás:

A Lidl 17 közhasznú szervezetet támogatott a vállalat Érték.Lánc Programjában

A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 06:30
Megosztás:

Új pozíciót kap Antoine Parisi, a Redion Csoport vezérigazgatója a Generali Csoport felsővezetésében

A Generali október végén bejelentett szervezeti átalakításának részeként Antoine Parisi, az asszisztencia, az utasbiztosítás és a munkavállalói juttatások terén világszinten vezető szerepet betöltő Redion Csoport vezérigazgatója 2027. január 1-jétől csatlakozik a Generali Csoport Vezetői Bizottságához. A szakember új pozíciójában Philippe Donnet, a Generali Csoport vezérigazgatójának és Giulio Terzariolt, a vállalat vezérigazgató-helyettesének munkáját támogatja majd a csoport hosszútávú célkitűzéseinek meghatározásában és azok megvalósításában.
2026. 11. 05. 06:00
Megosztás:

Agrárminisztérium: csaknem 86,8 milliárd forint támogatási előleg kifizetése kezdődik meg

November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
2026. 11. 05. 05:30
Megosztás:

A bizalom megvan, most a költségvetés vizsgázik

A 2026 tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között egy tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, és a gazdaság maga mögött hagyta a stagnálást. Ugyanakkor a neheze még hátravan. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője a bank őszi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a tartós elköteleződés és az euró tervezett bevezetésének igazi szakítópróbája az újonnan bemutatott 2027-es költségvetés, a középtávú konszolidáció és a hozzá kapcsolódó hitelességépítés lesz.
2026. 11. 05. 05:00
Megosztás:

Megnyílt a jegyvásárlás a legtöbb nemzetközi vonatra a december 13-tól kezdődő menetrendi évre

Elindult a jegyértékesítés a nappali nemzetközi vonatok jelentős részére - hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 11. 05. 04:30
Megosztás:

Wekerle Plusz: Ha szakítanak, bukhatják a kedvezményes lakáshitelt az élettársak

Komoly pénzügyi következményekkel járhat, ha egy Wekerle Plusz hitelt közösen felvevő pár kapcsolata a lakásvásárlást követő öt éven belül megszakad. A szabályozás ráadásul különbséget tesz a házaspárok és az élettársak között: míg válás esetén az egyik házastárs bizonyos feltételekkel elköltözhet anélkül, hogy emiatt elveszítenék a kamattámogatást, az élettársak szakítására nem vonatkozik ugyanez a kedvezmény – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a LakáshitelPont.hu pénzügyi szakértője.
2026. 11. 05. 04:00
Megosztás:

Tizenkét szervezet közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására

Közös javaslatcsomagot dolgozott ki az építőipari szakképzés megújítására tizenkét építésgazdasági, munkaadói, munkavállalói és szakmai szervezet - közölte az egyik résztvevő, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 03:30
Megosztás: