Ezért vall kudarcot a legtöbb életmódváltás

Ha az életmódváltás és a fogyás valóban olyan egyszerű lenne, mint pusztán a pozitív/negatív kalóriaegyensúly követése és a rendszeres testmozgás beiktatása, akkor valószínűleg sokkal kevesebb túlsúlyos ember lenne ma a világon. Az akár élethosszig tartó eredményekhez azonban leginkább gondolkodásmódbeli szemléletváltásra van szükség – ennek folyamatáról írt könyvet Berkes Márton ’Életmódváltás csúcsra járatva’ címmel.

Ezért vall kudarcot a legtöbb életmódváltás

Hiába a kalóriák számolása, az egészséges étkezés és a rendszeres testmozgás: a drasztikus életmódváltások eredménye többnyire csak rövid ideig tart. Eredményük pedig sokszor ingadozó vércukorszint, éhségrohamok, majd duplán visszaszedett kilók. Számtalan ilyen jól induló, de szomorúan végződő történettel találkozott Berkes Márton edző, életmódmentor.

„Több mint 10 éves edzői pályám alatt főképp edzőteremben dolgoztam. Minden évben megfigyelhető volt, hogy amíg január elején a termek megteltek az újévi fogadalmakat meghozó emberekkel, addig ez a létszám februárra már jelentősen megfogyatkozott. A változáshoz időre és türelemre van szükség, miközben az elvárásokat is reális szinten kell tartani. Véleményem szerint megfelelő stratégia nélkül nem lehet hosszú távú eredményeket elérni, ehhez pedig hozzátartozik az új, egészséges szokások kialakításán túl a gondolkodásmódbeli átkapcsolás is” – mondta Berkes Márton, aki nemrég ’Életmódváltás csúcsra járatva’ címmel írt könyvet.

Miért nem tervezzük meg az életmódváltást?

Mint mondja, tudomása szerint a magyar piacon ez az első olyan szakkönyv, ami kifejezetten a sikeres életmódváltáshoz szükséges gondolkodásmód kialakításáról szól. Szembetűnő és elgondolkodtató azonban az a tény, hogy a hagyományos eszközök és a fitnesztermek bővülő száma úgy tűnik, nem hozza a várt eredményeket. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) 2017-es felmérése szerint Magyarország lakossága Európában a legkövérebb, világviszonylatban pedig negyedik helyen állunk, ami óriási terhet jelent az egészségügyre.

„Hogy miért nem foglalkoztak a témával eddig kiemelten, az számomra is rejtély. Az biztos, hogy alapvetően a fitnesz egy látványra épülő iparág, a ’kézzel fogható’ eredményekre épít, aminek a közvetlen eszköze az edzés és a táplálkozás. Könnyebb ezeket a tartalmakat a közösségi médiában is eladni, hiszen sok-sok ember figyelmét megragadja egy esztétikus test vagy egy szépen fotózott étel. Másrészt két olyan területről beszélünk, amire hatalmas üzletágak épültek. Ezzel szemben a gondolkodásmódbeli rétegek feltérképezése kevésbé mainstream téma, nehezebben megfogható” – árulta el az edző, aki úgy véli, a téma most a vírushelyzet és az edzőtermek zárva tartása miatt sosem volt aktuálisabb.

Mennyire táplálkozol egészségesen? ITT megtudhatod!

Így lehet jól váltani

A tartós és átütő eredményekhez szükség van egy olyan gondolkodásmódbeli hozzáállásra, ami az életmódváltást is egy egész személyiséget igénylő, komplex fejlődési folyamattá teszi.

„A csodamódszerek és a szokások magunkra erőltetése helyett javaslom az egyéni működések tudatos feltérképezését pl. motiváció és hiedelmek terén. A komfortzónából való kilépés elengedhetetlen, ám sok esetben visszatartó erő. Amíg a látványos változások nem jelentkeznek, a köztes, kritikus időszakban javaslom, hogy játékos módon, kis kihívásokkal motiváljuk magunkat, amihez megfelelő jutalmakat rendelünk. Az apró sikerélmények segítenek úton tartani, de a legjobb, ha van egy társ, egy mentor, egy számonkérő partner, aki támogat minket a nehéz pillanatokban. Idővel beérik az általam csak ’sport pozitívnak’ emlegetett állapot, amikor elkezdenek termelődni a boldogsághormonok, és az edzések instant energia- és önbizalomlöketet adnak. Addig pedig ki kell tartani” – mondta Berkes Márton, a ’Életmódváltás csúcsra járatva’ című könyv szerzője.

Ahogyan a szakképzett edző fogalmaz: a könyv végigvezet azokon a konkrét, gyakorlati lépéseken, amelyek nemcsak az életmódváltás, de az élet egyéb területein felmerülő elakadások legyőzésében is segíthetnek. Ugyan a fókusz egészséges szokások kialakításán van, azonban az ismertetett módszereket törekszik univerzális formában is értelmezhetővé tenni. Szó esik a legmélyebb motiváció feltérképezéséről, a szokások tudatos felépítésről, a kudarckezelésről és a figyelem fenntartásáról is. Ezek mind-mind, a sikerünket megalapozó apró építőkövek, amelyeket a könyvhöz tartozó munkafüzettel mélyíthetünk el.

Berkes Márton elárulta, hogy a könyv megírásával nem ér véget a sikertelen életmódváltások ellen indított missziója: áprilisban startol a Változóna című podcastje is, ami szintén stratégiai és gondolkodásmódbeli ötletekkel segíti az embereket.

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2021. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Jön a negyedik hullám?

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.
2021. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában - közölte a helyi sajtó szombaton.
2021. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Belgium szeptembertől feloldja a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozásokat

Belgium feloldja a vendéglátóipari vállalkozásokra korábban kiszabott összes járványügyi korlátozást, kivéve az arcmaszkok viselésére vonatkozó szabályokat - jelentette be Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a kormány pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 21. 08:00
Megosztás:

Horvátországban már beoltották a felnőtt lakosság felét

Horvátországban bár csaknem két hónapos késéssel, de sikerült beoltani a felnőtt lakosság felét a koronavírus ellen - közölte a horvát sajtó pénteken.
2021. 08. 21. 03:00
Megosztás: