Feketelista.hu - ötvenezer céget töröltek a válság két éve alatt

A gazdasági válság kezdete óta eltelt két év alatt a létező 600 ezer cég közül csaknem ötvenezret töröltek, azaz a vállalkozásoknak 8,24 százalékát - közölte a feketelista.hu portál az MTI-vel.

A feketelista.hu felmérése egyben azt is jelzi, hogy egyes térségeket az átlagnál is nagyobb mértékben sújtotta a gazdasági krízis. Elsősorban azokat a megyéket, amelyeket korábban is a gazdaságilag elmaradottak között tartottak nyilván - olvasható a felmérésben.

 

Különösen súlyos gondok "zúdultak" Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére, ahol 2008. május 31. óta az ott nyilvántartott 19.482 társaságnak 15,80 százalékát, pontosan 3.079 céget kellett törölni. Ezen a megyén kívül még további ötnél regisztráltak a két év alatt 10 százaléknál nagyobb arányú cégbezárást. Nógrádban, ahol az ország megyéi közül a legkevesebb vállalkozást tartják nyilván, 5.878 cég 11,25 százaléka húzta le a rolót.

 

Zala megyében, Tolna megyében és Komárom-Esztergomban a vállalkozásoknak több mint tíz százaléka szűnt meg a válság kezdete óta. A legkevésbé Pest megyét érintette a gazdaság visszaesése, pedig a megyék közül itt jegyezték be a legtöbb vállalkozást. Két évre visszatekintve, a több mint 84 ezer cég közül mintegy 5.200-at töröltek, ez 6,20 százalékos arány.

 

A fővárosnak kiemelkedő a szerepe: a Budapesten nyilvántartott több mint 236 ezer cég közül két év alatt mintegy 4.527-et töröltek, azaz 7,41 százalékukat. Győr-Moson-Sopron-megyében a mintegy 21 ezer társaság 7,71 százaléka szűnt meg. A cégek számát tekintve, a legtöbbet Borsod-Abaúj-Zemplénben és Bács-Kiskunban regisztrálták, egyaránt több mint 23 ezret, az elmúlt 24 hónapban megszűnt cégek aránya mindkét megyében meghaladta a 9 százalékot.

 

A nagyobb vidéki városok közül Debrecenben tartják nyilván a legtöbb vállalkozást, megközelítően 14 ezret, viszont arányaiban itt törölték a legkevesebb céget; két év alatt 7,79 százalékukat (1.089-at). Pécsett a 11.150 bejegyzett cég 8,73 százaléka (973) szűnt meg, Győrben pedig a mintegy 9.300 cég közül 755 "húzta le a redőnyt" (8,09 százalék).

 

A két nagy észak-keleti város, Miskolc és Nyíregyháza az országos átlagot lényegesen meghaladó adatokkal rendelkezik. Nyíregyházán a cégtörlések aránya 12,84 százalékra rúgott 8.577 vállalkozásból, Miskolcon pedig a cégek 10,04 százaléka "dobta be a törülközőt" körülbelül 10.800 cég közül.

 

A cégtörvény alapján immár több mint húsz éve jelennek meg a cégek törlésére vonatkozó adatok a cégnyilvántartásban, s a folyamat naprakészen követhető az Egyesített Feketelistán, ahol a vállalkozás neve, címe, adószáma, és a döntés forrása is megtalálható. Egyetlen kattintással összesen tizenegy állami intézmény nyilvános elmarasztásairól szerezhet tudomást az érdeklődő a hírportálon.


Véradás és plazmaadás: mikor és hogyan?

Amikor vért vagy plazmát adsz, valószínűleg te is az életmentésre és a segítségnyújtásra fókuszálsz. Ez a két folyamat létfontosságú az egészségügy számára, és lehetőséget ad arra, hogy hozzájárulj a közösség jólétéhez Magyarországon bárhol. Ha mindkettő érdekel, tudnod kell, hogy bizonyos időszakokat fontos betartani közöttük. Szerinted mikor adj plazmát véradás után, vagy éppen fordítva? Mennyire vagy tudatában az ezek közötti időközök fontosságának?
2026. 06. 08. 12:00
Megosztás:

Újabb hatalmas Bitcoin-vásárlás jöhet? Michael Saylor rejtélyes „32?” üzenete felrobbantotta a kriptoközösséget

Michael Saylor ismét megmozgatta a Bitcoin-piac fantáziáját. A Strategy ügyvezető elnöke mindössze egyetlen rövid, mégis sokat sejtető üzenetet tett közzé az X-en: „32?”. A bejegyzés azonnal találgatások lavináját indította el, mivel sokan úgy vélik, hogy Saylor ezzel egy újabb, akár jelentős méretű Bitcoin-vásárlásra utalhatott.
2026. 06. 08. 11:00
Megosztás:

Hogyan spórolhat a költözés során?

Amikor az ember életében eljön az idő a lakóhelyváltásra, sokakban rögtön stresszérzéssel vegyes gondolatok ébrednek. Egy ilyen áthelyezés bonyolult lehet, tele kisebb problémákkal és szervezési akadályokkal. Mindazonáltal egy kis előkészülettel és szervezéssel a folyamat sokkal zökkenőmentesebben valósítható meg, mint azt hinni szokták. De vajon lehetséges-e a költözés folyamán örömöt találni és pénzt is megtakarítani?
2026. 06. 08. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak hétfőn a befektetők?

Eséssel indították a hetet a vezető ázsiai-csendes-óceáni piacok a közel-keleti konfliktus hétvégi eseményei miatt. Szombaton újabb tűzpárbaj alakult ki Irán és az Egyesült Államok között, majd vasárnap az április óta legsúlyosabb eszkaláció keretében Izrael és Irán válaszolt egymás támadásaira. Izrael rakétát fogott el Jemenből, az Irán által támogatott húszi milícia székhelyéről, amire szintén nem volt példa április óta.
2026. 06. 08. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a hazai és a fejlett piaci kötvényhozamok

Hosszú ideje először a múlt héten elsősorban nem az olajárak mozgatták a fejlett kötvénypiacokat. A Hormuzi-szoros zárva maradt, de a hét első felében még élt az USA azon narratívája, hogy Irán, Izrael és Libanon is beleegyezett egy feltételes tűzszünetbe, ám a gyors megoldás továbbra is kétséges. A makrogazdasági hírek erősítették a kamatemelési várakozásokat.
2026. 06. 08. 09:30
Megosztás:

Rosszul szerepelt a technológiai szektor

Pénteken megszakadt a Wall Street kilenchetes emelkedő sorozata, miután a korábban rekordmagasságokba emelkedő technológiai részvények idén eddigi legnagyobb napi esésüket mutatták. A visszaesést elsősorban a vártnál erősebb májusi amerikai munkaerő-piaci riport váltotta ki, amely felerősítette a Fed korábban reméltnél szigorúbb monetáris politikájához kapcsolódó aggodalmakat. Az eladások főként a chipgyártók és más, az utóbbi hetekben jelentősen felértékelt technológiai papírok körében koncentrálódtak, ami több mint 4%-os mínuszba rántotta a NASDAQ-ot. A S&P 500 2,6%-kal, a Dow 1,4%-kal esett pénteken.
2026. 06. 08. 09:00
Megosztás:

Pénteken és a hét egészében is estek a vezető európai indexek, gyengén szerepelt a technológiai szektor

A vezető európai tőzsdék a brit FTSE100 kivételével piros tartományban búcsúztak pénteken és heti összevetésben is veszteséggel zártak. A páneurópai Stoxx600 0,3%-kal csökkent pénteken, és 0,5%-os heti mínuszt szedett össze. A technológiai szektor – amely az elmúlt két hónapban jelentős, mintegy 30%-os emelkedést mutatott – rosszul szerepelt, különösen a félvezető- és AI-cégek részvényei estek.
2026. 06. 08. 08:30
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes: a vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen

A vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen nemcsak az átláthatóság és a közélet tisztaságának növelése vagy a közvélemény információigényének korrekt kielégítése miatt, hanem az uniós források hazahozatala érdekében teljesítendő előírások miatt is - közölte az Országgyűlés elnöke a Facebook-oldalán.
2026. 06. 08. 08:05
Megosztás:

Felülvizsgálják a politikai alapon megadott menekülti jogállásokat

Májusban megindult a politikai alapon megadott menekülti jogállások felülvizsgálata - tudatta a Belügyminisztérium (BM) közleményben az MTI-vel vasárnap.
2026. 06. 08. 06:00
Megosztás:

Vége lehet az egyenpromóciók korszakának a bankoknál

A banki kedvezmények hosszú ideje elsősorban az új ügyfelek megszerzéséről szólnak: számlanyitási bónuszok, induló akciók és egyszeri promóciók várják az új belépőket. A meglévő ügyfelek eközben gyakran ugyanazokat a szolgáltatásokat használják évekig egyedi kedvezmények nélkül. A digitális bankolás és az adatvezérelt ajánlati rendszerek fejlődésével azonban új megközelítés jelenhet meg: a bankok a jövőben egyre inkább az ügyfelek egyéni pénzügyi és vásárlási szokásai alapján kínálhatnak személyre szabott kedvezményeket és előnyöket. Ezt a szemléletet követi a K&H új Kate Coin rendszere is, amely a mobilbankban elérhető, programozható, okos jutalmazási megoldásként kapcsolja össze a mindennapi pénzügyeket a személyre szabott ajánlatokkal és kedvezményekkel.
2026. 06. 08. 05:00
Megosztás:

Egy év után is ugyanazokat a könnyítéseket várják a KKV-k

A Niveus egy évvel a közel 600 vállalkozás bevonásával készült országos KKV-felmérés után megvizsgálta, mi valósult meg a vállalkozások által megfogalmazott javaslatokból. Az eredmények szerint a könnyítési igények többsége ma is aktuális, miközben csak korlátozott előrelépés történt az adminisztratív és finanszírozási terhek csökkentésében.
2026. 06. 08. 04:00
Megosztás:

A SpaceX-tőzsdebumm küszöbén? Ennyit érhet egy 1000 dolláros befektetés

A SpaceX régóta az egyik leginkább várt tőzsdei bevezetésnek számít, és a vállalat állítólag részvényenként 135 dolláros fix kibocsátási árat céloz meg. Első pillantásra ez vonzó lehet a kisbefektetők számára, hiszen úgy tűnhet, hogy viszonylag alacsony összeggel is részesedést szerezhetnek Elon Musk űripari vállalatában. A valóság azonban ennél jóval összetettebb.
2026. 06. 08. 03:00
Megosztás:

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött Londonban

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött vasárnap este Londonban.
2026. 06. 08. 02:00
Megosztás:

Július 1-jétől betiltják a szemeteszsák használatát: már most figyelmeztetik a lakókat

Több településén szigorúbb hulladékkezelési előírásokat vezetnek be: egyre több városban nem engedélyezik, hogy a lakók műanyag zacskóban helyezzék a biohulladékot a gyűjtőedényekbe.
2026. 06. 08. 01:00
Megosztás:

A TRX szabályozott amerikai tőzsdére került: új kaput nyit a TRON előtt a Bitnomial-listázás

A TRON ökoszisztéma natív tokenje, a TRX újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé: a kriptovaluta spot kereskedésben elérhetővé vált a Bitnomial platformján, amely az Egyesült Államokban szabályozott piaci infrastruktúrát kínál.
2026. 06. 07. 23:00
Megosztás:

Tom Lee szerint az Ethereum akár 62 ezer dollárig is emelkedhet – valóban reális a 3000%-os ugrás?

Rendkívül optimista előrejelzéssel állt elő Tom Lee, a Fundstrat társalapítója és a Bitcoin- illetve Ethereum-piacon régóta ismert elemző. Lee szerint az Ethereum árfolyama a jelenlegi, nagyjából 2000 dolláros szintről akár 62 000 dollárig is emelkedhet a következő években, ami közel 3000 százalékos hozamot jelentene a befektetők számára.
2026. 06. 07. 22:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva titkos kapcsolatokat is fenntart Kijevvel

Oroszország nyílt és titkos kapcsolatokat fenntart Kijevvel - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorának nyilatkozva.
2026. 06. 07. 21:00
Megosztás:

Nyárias meleggel kezdődik a jövő hét, de nem tart sokáig

Nyárias meleggel kezdődik a jövő hét 30 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, majd egy hidegfront érkezik, amely mögött visszaesik a hőmérséklet, csütörtökön napközben már csak 22-27 fok várható, és esőre, záporra, zivatarra is számítani kell. A hét végére azonban visszatér a napos, jellemzően száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 07. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 23. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 07. 19:00
Megosztás:

3 kriptovaluta, amely komoly növekedési potenciált rejthet magában

A kriptovaluták világában nem ritka, hogy egy projekt technológiai szempontból sikeresnek bizonyul, miközben a hozzá tartozó token árfolyama hosszabb távon mégsem képes érdemben emelkedni. Ennek oka gyakran az, hogy a hálózat használata és a token értéke között nincs közvetlen kapcsolat, így a rendszer fejlődése nem feltétlenül jelenik meg a befektetők hozamában.
2026. 06. 07. 18:00
Megosztás: