Felügyeleti biztosok az Általános Közlekedési Hitelszövetkezetnél

Tőkehelyzete rendezéséig felügyeleti biztosokat rendelt ki az Általános Közlekedési Hitelszövetkezethez (ÁKH) a felügyelet. (MTI)

Az ÁHK saját tőkéje a jegyzett tőke alá csökkent, ezért a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) határozatában arra kötelezte a hitelszövetkezetet, hogy legkésőbb 2010. május 31-ig a törvényi előírásoknak megfelelően rendezze tőkehelyzetét - közölte kedden a PSZÁF. A felügyelet a jogszabályoknak megfelelő működés helyreállításáig, de legfeljebb egy évre felügyeleti biztosokat is kirendelt a hitelszövetkezethez, akik gondoskodnak a szövetkezet megfelelő működéséről. Az ÁKH tőkehelyzete rendezéséig nem bonyolíthat le tulajdonosaival a részjegy összegének visszafizetésével kapcsolatos ügyleteket. A felügyelet egyúttal megtiltotta a hitelszövetkezet számára az újabb kockázatvállalással járó ügyletek kötését, vagy hitel- és kölcsönszerződésben foglalt határidők meghosszabbítását (a működést biztosító kötelezettségvállalások és a folyószámla-hitelek prolongálásának kivételével).

 

Az Általános Közlekedési Hitelszövetkezet mérlegfőösszeg alapján számított hazai piaci súlya a 2008. évi auditált adatok alapján nem éri el az egy ezreléket sem a felügyelet közleménye szerint. Az ÁKH internetes honlapja kedden nem működött, csak a nyitóoldal volt látható. A PSZÁF honlapján publikált Aranykönyv adatai szerint 2008 végén az ÁKH mérlegfőösszege 3,305 milliárd forint, hitelállománya 2,579 milliárd, betétállománya 2,867 milliárd forint, saját tőkéje 272 millió forint volt. Az ÁKH 2008-at mintegy 26 millió forint mérleg szerinti veszteséggel zárta. A hitelszövetkezet jegyzett tőkéje a céginformációs szolgálat szerint 2009 augusztusában 313,5 millió forint volt. A hitelszövetkezet korábban is tőkeproblémákkal küzdött - derül ki a felügyelet publikus határozataiból.

 

A PSZÁF már 2008 júliusában határozatban szólította fel az ÁKH-t arra, hogy a jövőben mindenkor feleljen meg a saját tőke mértékére vonatkozó jogszabályi előírásoknak, és a tőkehelyzet rendezésére készítsen helyreállítási tervet. A részjegyek összegének visszafizetését már tavaly megtiltotta a PSZÁF, ennek hatálya - a határidő meghosszabbítását követően - egészen 2009 végéig érvényben volt. A múlt év augusztusában pedig arra kötelezte a hitelszövetkezetet a felügyelet, hogy a haladéktalan tőkerendezést megkövetelő helyzet kialakulásához vezető okokat, és az e helyzet kialakulásában közreműködő személyek felelősségét feltáró, a belső ellenőrzési szervezet által készített jelentést 2009. szeptember 25-ig, a jelentés igazgatósági és felügyelő bizottsági megtárgyalásáról szóló jegyzőkönyveket pedig 2009. október 2-ig küldje meg a felügyeletnek.

 

Tavaly novemberben a hitelállományra vonatkozóan rendkívüli adatszolgáltatási kötelezettséget is előírt a PSZÁF. A hitelszövetkezetek kizárólag saját tagjaiknak nyújthatnak pénzügyi szolgáltatást. Magyarországon jelenleg öt hitelszövetkezet működik: az ÁKH mellett a "Mecsekkörnyék" Hitelszövetkezet, a Széchenyi István Hitelszövetkezet, a Szentesi Hitelszövetkezet és a Tiszántúli Első Hitelszövetkezet. Hitelszövetkezet is került már felszámolás alá. A PSZÁF 2000 októberében visszavonta a hevesi székhelyű Rákóczi Hitelszövetkezet működési engedélyét és kezdeményezte a felszámolását, mert évekig veszteségesen működött, saját vagyona folyamatosan csökkent, s a tőkehelyzet rendezésére irányuló kísérletek nem vezettek eredményre. A

 

likviditási gondokkal küzdő pénzügyi intézményt a felszámolás elrendelésekor már több mint egy éve a felügyelet által kirendelt biztos irányította. A betéteseket az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kártalanította.

A felmelegedéssel tovább nőhet a nyári zivatarok előfordulása egy új hazai kutatás szerint

Nemcsak a hőhullámok száma nő Magyarországon, hanem a károkozó széllel, intenzív csapadékkal és villámlásokkal kísért zivataros napoké is. Tanulmányukban az ELTE Meteorológiai Tanszék és a HungaroMet kutatói – Szabó Péter, Lakatos Mónika, Pieczka Ildikó és Pongrácz Rita – azt vizsgálták, hogyan változott a zivataros napok előfordulása az elmúlt évtizedekben, milyen folyamatok állnak a háttérben, és mire számíthatunk a következő évtizedekben.
2025. 07. 28. 17:00
Megosztás:

„Felcsökkentek” az EU vámok

Hónapokig tartó tárgyalások után július 27-én vasárnap kereskedelmi keretmegállapodást kötött az Egyesült Államok és az Európai Unió. Ezzel elhárult egy teljes körű vámháború veszélye.
2025. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-forradalom a láthatáron: az Interactive Brokers saját digitális valután dolgozik

Az Interactive Brokers is beléphet a stabilcoinok világába – a világhírű brókercég azt fontolgatja, hogy saját digitális valutát bocsát ki ügyfelei számára. A lépés újabb jele annak, hogy a pénzügyi óriások egyre inkább nyitnak a blokklánc alapú eszközök felé, miközben az amerikai szabályozás is kedvezőbbé válik a kriptopiac számára. Cikkünkben bemutatjuk, mit tervez a brókercég, és milyen hatással lehet ez az egész iparágra.
2025. 07. 28. 14:00
Megosztás:

Elbizonytalanodhatnak a milliomosok – most dől el, meg tudja-e tartani őket a hazai privátbanki szektor

A szabályozói környezet változékonysága és a gyorsan változó elvárások miatt sok magyar privátbanki ügyfél komolyan elbizonytalanodhat. Ha nem kapnak egyedi, modern, digitális megoldásokat, külföldre súlyozhatják vagyonukat. A tét 50.000 ügyfél és 15.000 milliárd forint kezelt vagyon. A Blochamps Capital szerint a hazai piac jövője a személyesség és a digitalizáció hibrid modelljében rejlik.
2025. 07. 28. 13:00
Megosztás:

Az európai kötvényhozamok emelkedtek, a tengerentúliak estek heti összevetésben

Az USA és Japán közötti kereskedelmi megállapodás megkötése után a piacok egyre magabiztosabbá váltak abban a tekintetben, hogy hamarosan az EU is megköti az USA-val a kereskedelmi megállapodását.
2025. 07. 28. 12:00
Megosztás:

Felfelé vették az irányt a vezető Wall Street-i indexek az elmúlt héten

A Wall Streeten is a kereskedelmi tárgyalásokra és a gyorsjelentésekre fókuszáltak a befektetők, a mértékadó indexek mérsékelt pluszokban zártak, ami az S&P500 és a NASDAQ esetében újabb csúcsot jelentett.
2025. 07. 28. 11:00
Megosztás:

Eredményesen zárult az EU és az USA közötti kereskedelmi tárgyalás

Vegyesen zárták a pénteki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, ahol elsősorban a vállalati gyorsjelentések és vámtárgyalásokkal kapcsolatos hírek irányították a befektetők kezét, de az EKB csütörtöki döntése is éreztette még a hatását.
2025. 07. 28. 10:00
Megosztás:

Az Ethereum felemelkedése: Hogyan lett a kriptovilág második legnagyobb sztárja?

Az Ethereum újabb mérföldkőhöz érkezett: a piaci árfolyamrobbanás mellett sorra csatlakoznak hozzá nagyvállalatok, és a DeFi-megoldások központi szereplőjévé vált. De hogyan jutott el idáig? Mi különbözteti meg más blokkláncoktól, és miért figyel rá most az egész világ – a Wall Streettől a törvényhozásig? Mutatjuk az Ethereum felemelkedésének történetét és jövőbeli kilátásait!
2025. 07. 28. 09:00
Megosztás:

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos - írta az Agrárminisztérium (AM) MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében
2025. 07. 28. 07:00
Megosztás:

Jakab Roland: a digitális innováció érdekében léptem be az első Digitális Polgári Körbe

A digitális innováció, az ország digitális fejlődésének támogatása, az országépítés és alkotás érdekében fogadta el Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója Orbán Viktor miniszterelnök felkérését az első Digitális Polgári Körben történő részvételre. Erről a vezérigazgató vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2025. 07. 28. 06:00
Megosztás:

Az azeri hagyományok is bemutatkoznak az idei Mesterségek Ünnepén

Augusztus 17. és 20. között a Budai Vár polgárvárosi részén rendezik meg Magyarország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét, melynek díszvendége Azerbajdzsán lesz. A rendezvény fókuszába idén a népi ékszer és viselet kerül.
2025. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Emlékérmét bocsát ki a jegybank Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából

Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) emlékérmét bocsát ki - tudatta a jegybank közleményben az MTI-vel vasárnap.
2025. 07. 28. 04:00
Megosztás:

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására

A Magyar Honvédség (MH) egyik H225M helikoptere indult Bulgáriába, hogy segítsen az ottani erdőtüzek megfékezésében. Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár járműve a tűzoltások során használt BambiBucket-tel, valamint minden szükséges felszereléssel és a személyzettel vasárnap 14 óra 45 perckor szállt fel Szolnokról - mondta a honvédelmi miniszter a tárca MTI-hez vasárnap eljuttatott közleménye szerint.
2025. 07. 28. 03:00
Megosztás:

Augusztus elsején kezdődik a csengeri CSAK! fesztivál és workshop

Augusztus 1. és 10. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában az idén a filmművészet áll.
2025. 07. 28. 02:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: megállapodás született az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan

Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan – jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciában, Donald Trump amerikai elnökkel folytatott egyeztetését követően.
2025. 07. 28. 01:00
Megosztás:

Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását

Ismét Magyarországon tartják a guppi akváriumi díszhal tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását, július 31. és augusztus 2. között Pakson rendezik meg a versenyt, tíz országból mintegy 30 tenyésztőtől 60 trió - 3 tökéletesen egyforma guppi hím - nevezésre számítanak a szervezők - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.
2025. 07. 28. 00:05
Megosztás:

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség a fővárosban

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség szerdán és csütörtökön a fővárosban; 63 vezetővel szemben intézkedtek - közölték a police.hu oldalán vasárnap.
2025. 07. 27. 23:00
Megosztás:

Jövő héten nem túl meleg idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal

A jövő hét elején több helyen lehet csapadék, akár felhőszakadás, később nem túl meleg, gomolyfelhős-napos idő várható néhol záporokkal, zivatarokkal - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 07. 27. 22:00
Megosztás:

Lemondott az új román kormány korrupciós botrányba keveredett miniszterelnök-helyettese

Bejelentette lemondását vasárnap Dragos Anastasiu, az egy hónapja beiktatott román kormány egyik miniszterelnök-helyettese, akiről kiderült, hogy nyolc éven át "védelmi pénzt" fizetett egy korrupcióért bebörtönzött adóellenőrnek.
2025. 07. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági együttműködésnek

Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági kapcsolatoknak, hazánk kiváló példa arra, hogy menyit is lehet profitálni a keleti és a nyugati vállalatok közötti kulturált, civilizált együttműködésből - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
2025. 07. 27. 20:00
Megosztás: