Félünk és dolgozunk a nyaralás alatt

Minden harmadik ember valamilyen fóbiában szenved, amely a nyaralás alatt néha tetőzik is a körülmények miatt. Már, ha nyaralásnak lehet nevezni azt a tevékenységet, mikor a napon süttetjük magunkat, de közben dolgozunk – derült ki a Lealkudtuk.hu nem reprezentatív, csaknem kétezer fő által kitöltött kérdőíve szerint. A válaszadók 56 százaléka ugyanis valamilyen szinten, de aktívan dolgozik a nyaralás alatt, harmada pedig fél a kosztól, a pókoktól, és a tömegtől.

A technológia fejlődése, a ma már gyakorlatilag mindenhol elérhető internetes hálózat révén a munkát sokkal egyszerűbb „magunkkal vinni” a nyaralásra is: a bevallottan laptoppal felfegyverkezve pihenni indulók 7 százaléka gyakorlatilag végigdolgozza a vakációra szánt időt.
 
„Ennél még szomorúbb, hogy a ’melyik 5 tárgyat vinné magával a nyaralásra, amelyeket nem pótolhatna másként’ kérdésre 100 százalék helyett a válaszadók 86 százaléka jelölte be a fogkefét, ugyanakkor 81 százalék a mobiltelefonja nélkül nem indulna útnak! Ezek után talán már nem meglepő az sem, hogy laptopot csaknem a válaszadók negyede vinne magával” – mondta Orova Balázs, a Lealkudtuk.hu oldalt is üzemeltető allegroup.hu Kft. üzletág-igazgatója. „Könyvet a megkérdezettek alig fele, gumimatracot pedig csupán 10 százalék visz a nyaralására.”
 
A Lealkudtuk.hu felmérése szerint a válaszadók 56 százaléka biztosan megy nyaralni idén, akik viszont nem mennek, azok 70 százaléka a pénzhiányt jelölte meg okként. Érdekesség viszont, hogy a nem nyaralók közül, a fiatalabb, 16-25 év közötti korosztály harmadánál nem a pénz, hanem az időhiány volt a fő ok. Úgy tűnik, ők inkább nyári munkával töltik az idejüket.
 
A belföldi nyaralásokat tekintve továbbra is a Balaton vezet 40 százalékos aránnyal, amit az észak-magyarországi turisztikai régió követ – igaz, jócskán lemaradva – a válaszadók mindössze 11 százaléka utazna ide. Itt érdemes megemlíteni, hogy a válaszadó 92 százalékát nem érdekelte az éppen folyó labdarúgó Európa Bajnokság, valamint a nyári olimpia sem, amikor a helyszín kiválasztotta a nyaralásához. Azaz vélhetően nem végeztek előzetes felmérést, hogy a nyaralás helyszínén vajon tudják-e nézni a sportközvetítéseket.
 
A megkérdezettek több mint 80 százaléka autóval, vagy motorral jut el a kiválasztott helyszínre, emellett 12 százalék a vonatot, 5 százalék a buszt, 1 százalék pedig a kerékpárt jelölte meg, mint az utazás eszközét. A kevesebb pénzből gazdálkodó, vagy éppen jogosítvánnyal még nem rendelkező 16-25 éves korosztály 30 százaléka vonatozik majd, csaknem 20 százalék pedig busszal indul útnak, míg a 26-35 éves korosztály a sportosabb megoldások híve: 3 százalék kerékpárra ül.
 
 „A nyaralásra szánt büdzsé több mint harmada a szállásköltségre megy el, 23 és 18 százalék az étkezésre és az útiköltségre, a fennmaradó, mintegy 25-30 százalékot a nyaralók a szórakozásra, vagy éppen kultúrára költik, beállítottság szerint” – tette hozzá Orova Balázs. „Felmértük azt is, hogy mire, mennyi időt szánnak a nyaralók: a nyaralás negyede elmegy alvásra, ugyancsak negyede szórakozásra, és a fennmaradó időszakon osztozik az utazás, a kulturális tevékenység, valamint az étkezés.”
 
Érdekesség viszont, hogy a férfi válaszadók az idejük 28 százalékát durmolnák át, míg a nők csak az idejük negyedét. „S, hogy a Balaton még ma is drága? Erre adhat némi választ, az a tény, amely szerint az étkezési költség aránya magasabb azoknál a válaszadóknál, akik a Balatont jelölték meg a nyaralás színhelyeként.”
 
Jó hír, hogy a válaszadók 55 százaléka már köt biztosítást, ha nyaralni indul, és szintén jó hír, hogy csupán minden harmadik ember szenved valamilyen fóbiában. A válaszadók 25-25 százalékban a tértől és a kosztól rettegnek, míg 20-20 százalékuk tömeg- (agorafóbia), illetve pókiszonyban szenved. Utóbbi viszont az életkorral mérséklődik: a 16-25 évesek között 50 százalék a pókiszony aránya, míg a 46 évesnél idősebb válaszadók esetében már csak 10 százalék ez az arány. Szintén érdekes, hogy a férfiak esetében viszont az átlagtól magasabb, 30 százalék körüli a tömegiszonyban szenvedők aránya.
 
A fizetési módok tekintetében (több választ is lehetett adni, hiszen nem feltétlen csak egyféleképpen lehet rendezni a számlákat) továbbra is a készpénz vezet 78 százalékkal, amit a bankkártyás fizetés követ 64 százalékkal, a válaszadók 31 százaléka használ valamilyen utalványt, végül alig 1 százalék használ mobilfizetést. Utóbbi arány viszont 4 százalékra ugrik a 26-35 éves korosztály esetében, igaz, ők nagyobb arányban használnak készpénzt, bankkártyát és utalványt is az átlaghoz képest, vélhetően mivel gazdaságilag is aktívabbak.


Megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson.
2026. 07. 23. 00:05
Megosztás:

Befejeződött az aratás Békés vármegyében

Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a búza csak az öntözött területeken hozott megfelelő mennyiséget, és súlyos szálastakarmány-hiány alakult ki.
2026. 07. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya

Jelentősen erősödött a fejlesztési kedv a magyar közép- és nagyvállalatok körében a K&H innovációs index legfrissebb kutatása szerint. Az új termék vagy szolgáltatás bevezetését tervező cégek aránya fél év alatt több mint kétszeresére, 13 százalékról 29 százalékra emelkedett. A tervezett innováció alindex ezzel párhuzamosan 21 pontról 29 pontra nőtt, miközben a vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
2026. 07. 22. 22:00
Megosztás:

A Mol nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt

A Mol igazgatósága úgy döntött, hogy a cég nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 07. 22. 21:00
Megosztás:

A Mol és az OTP történelmi csúcsra vitték a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 876,07 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 144 765,41 ponton, történelmi zárócsúcson fejezte be a kereskedést szerdán, de napközben 144 800,72 ponton abszolut új történelmi csúcson is járt.
2026. 07. 22. 20:00
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 07. 22. 19:00
Megosztás:

Több mint 8000 négyzetméteres székházat fejleszt a KPMG számára a WING a Váci úton

2029 őszén kerül átadásra a KPMG új, több mint 8000 négyzetméteres irodaháza a Váci úton. A teljes egészében a nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég igényeire szabott fejlesztés különlegessége, hogy a WING egy teljes irodaházat alakít ki egyetlen bérlő hosszú távú elvárásai mentén, ami a mai budapesti irodapiacon rendkívül ritka konstrukciónak számít. A tranzakció egyúttal az év eddigi legnagyobb új irodabérleti megállapodása Budapesten. A projekttel a WING tovább erősíti vezető helyét a vállalati székházfejlesztések területén.
2026. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: személyes benyomások egy modern online játékfelületről

Az online kaszinók között ma már nem elég néhány látványos bannerrel vagy hosszú játékkínálattal kitűnni.
2026. 07. 22. 17:30
Megosztás:

Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás:

Fizikai dolgozók órabére - íme a friss 2026-os adat

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
2026. 07. 22. 16:00
Megosztás:

Tudta, hogy több ezer munkavállaló lehet megváltozott munkaképességű anélkül, hogy tudna róla?

A magyar lehetőségek jelentős része nem használja ki a mentett munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlőt, pedig sok esetben saját dolgozók között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról derül ki, hogy érintett, ami egyszerre jelenthet nagyobb biztonságot a munkavállalóknak és jelentős rehabilitációs hozzájárulást a munkáltatóknak.
2026. 07. 22. 15:00
Megosztás:

USDC stabilcoin fedezet: új korszak a kriptoderivatíváknál

Az USDC fokozatosan olyan szerepet tölt be a kriptoderivatívák piacán, amely korábban elsősorban a banki átutalásoknak, a készpénznek és az amerikai állampapíroknak jutott. A Coinbase International Exchange USDC-ben elszámolt határidős termékei, valamint a Marexhez hasonló hagyományos brókercégek digitális eszközök felé történő nyitása azt jelzi, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék kereskedési eszközei: egyre inkább intézményi fedezeti instrumentumként is megjelennek.
2026. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Technológiai áttörés a hematológiai diagnosztikában – sikeresen lezárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. közös K+F projektje

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. konzorciuma sikeresen lezárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásának keretében megvalósított kutatás-fejlesztési projektjét. A 770,46 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással megvalósult, több mint 1,097 milliárd forint összköltségvetésű program eredményeként egy új generációs, moduláris felépítésű, nagy látószögű optikai mérőrendszer és detektoregység került kifejlesztésre, valamint létrejött annak működő prototípusa is. A projekt során megszerzett tudás és technológiai eredmények megalapozták a piaci bevezetés előkészítését, és jelentős előrelépést jelentenek a hematológiai diagnosztika pontosságának és megbízhatóságának növelésében.
2026. 07. 22. 13:00
Megosztás:

Tovább folytatta a kamatcsökkentést az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a szeptemberi inflációs jelentés értékelése alapján döntenek majd.
2026. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Visszatért az optimista hangulat az európai részvénypiacokra

Annak ellenére, hogy tovább éleződött a geopolitikai helyzet a Közel-Keleten és ismét feljebb araszolt a nyersolaj ára, a technológiai szektor feléledésének köszönhetően kedden javult a hangulat az európai részvénypiacokon.
2026. 07. 22. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 22. 09:00
Megosztás:

Miért fulladnak ki a sikeres webáruházak növekedés közben?

Egy webáruház elindítása ma már jóval egyszerűbb, mint tíz évvel ezelőtt. Egy jól felépített webshop, néhány sikeres marketingkampány és egy versenyképes termék elegendő lehet ahhoz, hogy néhány hónap alatt látványosan megugorjon a forgalom. Sok vállalkozás azonban éppen akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor végre beindulnak az eladások. Elsőre furcsán hangzik, de a gyors növekedés legalább akkora kihívás lehet, mint a vevőszerzés. A háttérfolyamatok ugyanis sok esetben még arra a működésre vannak berendezkedve, amikor naponta 10-20 rendelést kellett összekészíteni, nem pedig 100-at vagy 200-at.
2026. 07. 22. 08:00
Megosztás:

Harmadik éve csökken az éhezés, jelentős regionális különbségek mellett

A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
2026. 07. 22. 07:00
Megosztás:

10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás: