Fidesz - a nemzeti ügyek kormánya nem hagyja magára a településeket
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője hétfői, az MTI-hez is eljuttatott közleményében Gy. Németh Erzsébet sajtótájékoztatójára reagált, amelyen a szocialista országgyűlési képviselő egyebek mellett azt mondta: a Fidesz nem kínál józan, felelős programot, hanem elsősorban tetszeni akar Magyarországnak.
Az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának elnöke közölte, hogy a Fidesz, bár az elmúlt években többször hangoztatta, hogy csődben vannak az önkormányzatok, választási programjában "két apró részletet leszámítva" mégsem foglalkozik az önkormányzatokkal.
Cser-Palkovics András rögzíti: miközben az MSZP-kormány egyre több állami feladatot hárított át a településekre, ezek elvégzéséhez egyre kevesebb pénzt adott, az önkormányzatok forrásait elvonta. Szerinte az MSZP-kormány ellehetetlenítette a kisebb települések lakóinak életét, bezárták az iskolákat, a gyógyszertárakat, megszüntették a vidéki vasútvonalakat, egyre kevesebb a háziorvos, a rendőr. "Változásra van szükség.
A nemzeti ügyek kormánya nem hagyja magára a magyar településeket és a vidéki embereket, munkahelyeket teremt, helyreállítja a közbiztonságot, megmenti az egészségügyet, és biztosítja az iskolák működését" - olvasható a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményben.